Elemek
Elemek (Egyszerü testek). Igy nevezik a kémikusok azokat a testeket, amelyeket semmiképen alkotó részekre bontani nem lehet. Az ismert E. száma manapság már 70 körül van és várható, hogy számuk még a jövőben is szaporodik. Az E. egy része, minő p. az arany, ezüst, platina, kén, oxigén, nitrogén stb. a természetben szabad állapotban is előfordulnak, nagyobb részük azonban csak egymással vegyülve található s egyesek előállítása ugyancsak elég nehézséggel jár. Ami az egyes elemek mennyiségét illeti, megjegyezhető, hogy némelyek igen nagy mennyiségben fordulnak elő, mások már nem annyira közönségesek; egyes E., illetőleg azok vegyületei annyira ritkák, oly gyéren fordulnak elő, hogy még az elem tüzetesebb megvizsgálásához sem lehet elég anyagot szerezni. Földünk szilárd kérge főképen kristályos kőzetekből áll és csak vagy 8 elem vesz részt a föld kérgének alkotásában. Bunsen vizsgálatai szerint a kristályos kőzetek összetétele a következő:
A többi E. egészben véve sokkal kisebb mennyiségben fordulnak elő, de helyenkint azért felhalmozódva lehetnek. A biztosan ismert E. nevét és kémiai jelét, továbbá atomsulyaikat, l. az Atomok szónál. Az E.-et fémekre vagy pozitiv E.-re (metallum) és nem fémekre vagy negativ E.-re (metalloid) szokás felosztani. A fémes E. jellemző fizikai sajátságai a fémfény, továbbá nyujthatóságuk és az, hogy a meleget és az elektromosságot jól vezetik. A negativ E. nem nyujthatók, törékenyek, a meleget és elektromosságot rosszul vezetik. E fizikai sajátságaiknál fontosabbak és igy irányadók az E. kémiai sajátságai, amelyek alapján történik tulajdonképen az E. osztályozása. És pedig pozitiv E. azok, amelyeknek hidroxil gyökkel való vegyületei bázisok, negativok pedig azok, amelyeknek hidroxil vegyületei a savak sajátságaival birnak. Mint mindenütt a természetben, egészen éles határt a pozitiv és negativ E. közt vonni nem lehet, hanem itt is átmenetet találunk és csak a legszélsőbbeket véve tekintetbe, oly határozott a különbség. Néhány elem vegyértékének a megváltozásával annak kémiai jelleme is megváltozik, ugyhogy az pozitiv jellemének megszüntével a negativ E.-hez sorakozik. Az E. továbbá vegyértékük alapján kisebb csoportokra oszthatók, de még e csoportokon belül is egymáshoz való hasonlóságuk alapján még kisebb csoportokat alakíthatunk. A következő táblában a fontosabb E. felosztását kémiai jellem, minimális vegyérték és hasonlóságuk szerint közöljük:
Az E.-et továbbá, csupán atomsulyaik nagyságát véve tekintetbe, igen szép rendszerbe oszthatjuk. Ugyanis az E.-et növekedő atomsuly szerint egymásután sorakoztatva, bizonyos számu tagok után, ismét az előbbeniekhez hasonló sajátságu E. következnek. E törvényszerüséget Mendeljeff és Mayer Lothár ismerték fel, mely szerint az E. sajátságai atomsulyaik szakaszos funkciójának tekintendők; az E. ilyen elrendezését azok szakaszos rendszerének nevezik. Az E. szakaszos rendszerében azonban némi önkényt és szabálytalanságot is találhatunk, ugy hogy e rendszer befejezettnek még nem tekinthető. Talán folyománya ez valamely magasabb rendü törvénynek, amelyet ha egyszer felismerni sikerül, e rendszer kisebb fogyatékosságai megszüntethetők lesznek. E rendszer annyiban bir fontossággal, mert felismerése idejében több helyen hézagot kellett hagyni, ugyanis megfelelő atomsulyu elem nem volt ismeretes. Előre meg lehetett jósolni, hogy bizonyos atomsulyu s sajátságu elemnek még léteznie kell. Valóban már több ilyen elemet fedeztek fel, és ugy azoknak atomsulya, mint kémiai és fizikai sajátságai olyanok, aminőknek azokat az említett buvárok jósolták. Ilyen E. a gallium, a germánium, a skándium. Az E. szakaszos rendszerében még most is vannak betöltetlen helyek és igy még számíthatunk arra, hogy a jövőben is több elemet fognak felfedezni. Az E. szakaszos rendszeréből azt a következtetést is vonhatjuk, hogy a manapság E.-nek nevezett testek talán még sem egyszerüek, hanem még egyszerübb alkotórészekből állanak, ill. valami ősanyag különböző foku megsürüsödése révén képződtek.
E. az asztronomiában azon mennyiségek, melyeknek segélyével valamely égi test pályája, valamint ezen pályában tetszésszerinti időben elfoglalt helye meghatározható. Ezen E., melyeknek megállapítása a pályameghatározás feladata, elliptikus pálya esetében a következők: 1. a fél nagy tengely; 2. az excentricitás; 3. a pálya hajlása, azaz a pályának az ekliptikával (Földpályával) a mozgás irányában bezárt szöglete; 4. a felszálló csomó hosszusága, azaz a pálya a mozgás irányába eső ágának és ekliptika metszési pontjának hosszusága; 5. a perihélium - a bolygó napközelségének - hosszusága; 6. az epoka közepes hosszusága, azaz a bolygó hosszusága egy adott pillanatban vagy ehelyett a perihélidő, azaz a bolygónak a perihéliumon való átmenetének ideje és végül 7. a bolygó tömege. Némelykor a napi közepes mozgást és a keringési időt is ide értjük, de ezen két elem nem független, hanem a Kepler-féle harmadik törvény alapján a fél nagy tengelyből kiszámítható. Az üstökösöknek leggyakrabban parabolának tekinthető pályájában a nagy tengely végtelen nagy; helyette a perihéliumtávolság szerepel; az excentricitás az egységgel egyenlő, és a végtelen hosszu keringési idő helyett a napi közepes mozgást szokás adni, a tömeg pedig minden eddig megfigyelt üstökös esetében elenyészőnek tekinthető. Kettős csillagoknál a közepes mozgást vagy a keringési időt a nagy tengelytől függetlenül adjuk, mert amazt nem határozhatjuk meg emebből, mint a bolygórendszeren belül. Éppen ugy a pályahajlást nem az ekliptikához, hanem egy a csillaghoz huzott látóvonalra merőleges sikhoz mérjük, és ezen sikban határozzuk meg a csomópont - a sik és kettős csillagpálya metszésének - pozició-szögletét. E. a tudományban általában annyi, mint alaptanok. Átvitt értelemben, és kapcsolatban a «négy elem» régi fogalmával (l. Empedokles) - E. annyi, mint életfeltétel; innen a szójárás: elemében van.
