Einhard
Einhard (tévesen Eginhard), Nagy Károly biografusa, korának legfontosabb történetirója, szül. a Maingauban (keleti Franciaországban) s megh. 840 márc. 14. A fuldai kolostorban nevelkedett s onnan Nagy Károly udvarához került, ahol tehetségével s megbizhatóságával a császár teljes bizalmát érdemlé ki. E. mint építész is kitünt, amiért Beseleel melléknévvel tisztelték meg; mint a császári épületek főfelügyelője vezette az aacheni székesegyház építését. (V. ö. Adamy, E.-Basilika zu Steinbach im Odenwald, Darmstadt 1885). 806. mint követ ment Rómába. Kegyes Lajostól, aki szintén kegyelte, 815. földbirtokot kapott Michelstadtban (az Odenwaldban), hogy ott kolostort alapíthasson; E. azonban Mühlheim mellett emelte a kolostort és elnevezte Seligenstadtnak s megszerzé számára szt. Marcellinus és Péter vértanuk ereklyéit. Ebbe a kolostorba vonult vissza egy időre ő maga is, Emma (Ima) nejével együtt, aki Bernát, wormsi püspök nővére volt és nem Nagy Károly leánya, mint hajdan regélték. (A XII. sz.-ból származó monda E.-t Angilberttel, Nagy Károly vejével téveszté össze). Lajos császár kivánságára az ifju Lothár császárhoz ment tanácsosul (817); 830. pedig azon fáradozott, hogy Lajosnak versengő fiait kibékítse egymással. Sirját Hrabanus gyönyörü sirfelirata ékesíté. - E.-nek több műve maradt reánk. Leveleit Jaffé adta ki a Bibliotheca rerum germanicarum c. gyüjteményben (Berl. 1867, 4. köt. 437-486 lap.). Neki tulajdonítja Ranke a Nagy Károly alatt hivatalból készült birodalmi évkönyveket is, melyeknek egyik töredékét az u. n. lorchi évkönyvek teszik. (Sybel és mások nem osztják Ranke eme véleményét.) Szent Péter és Marcellinus Translatió-ja E.-nak szigoru egyházi felfogásáról tanuskodik. (Teulet, Opera Einharti, Páris 1840-43, 2 köt.) Azonban E. főműve és a korai középkornak egyik legfontosabb kutforrása az a: Vita Caroli Magni, melyben Nagy Károly életét személyes ismeretsége alapján, igazságszeretettel s aránylag jó latinsággal megirta. Ez apró életrajz, számos hibás adata dacára, a maga nemében páratlan fontosságu kutfő. Kiadta Pertz, a Monumenta Germaniae historica Scriptores II. köt. és jobban Jaffé, a Bibliotheca rerum germanicarum 4. kötetében, valamint különlenyomatban (1876). Németre ford. Wattenbach (Lipcse 1893). A méltatásáról szóló terjedelmes irodalmat. V. ö. Wattenbach, Quellenkunde I. kötetében.
