Dohány
Dohány (növ.. Nicotiana Tourn., Nicotidendron Gris., Tabacus Moench), a burgonyafélék egynyári, ritkábban többnyári, gyakran mirigyesen ragadós kórói, félcserjéi, ritkán cserje v. faalaku növénye. Levele egyszerü, épszélü, ritkán öblös. Virágfürtje vagy boga a szárat tetőzi. Virága ötöstagu, egyszirmu, szirma csöves, tölcsér- v. csaknem tányéralaku; tokja kétrekeszü, sokmagu s a maradandó kehely takarja. Mintegy 50 faja Amerikában terem, csak néhány ausztráliai és polinéziai. A dohánynak nálunk leginkább három faját termesztik, amelyek a következők: A kapadohány (N. rustica L.) 1/2-1 m. magas; szirma rövidcsövü, szennyes zöldessárga; levele tojásdad; virágzata fürtös. A szirom hosszu-csövü, világos piros, a virágzat ágasbogas. a) A levél hosszas lándsás, hosszan kihegyezett, az alsóbbak keskenyen lefutók. Virágzata szétterül, piramisképü, 1-2 m. magas. Ez a közönséges vagy virginiai dohány (N. Tabacum L.). b) Levele széles tojáskerek, tompa, szárölelő, füles alapjával lefutó. Ága-boga összehuzódik. Szára 1-1 1/2 m. magas. Ez a N. latissima DC. v. N. macrophylla Metzg. nagylevelü vagy Maryland dohány. Keleten ez az elterjedtebb s ebből való a török dohány (basadohány) és a latakia. A Nicotiana Tabacum hazája D.-Amerika, de a mérsékelt és szubtropikus éghajlat alatt ezt termesztik mind a két világrészben. A nyers D.-levél bódítószagu és keserü-izü. Használata ismeretes. A dobányzás a szervezetre eleinte bódító (narkotikus) méregkép hat, később ez elenyészik, s mérsékelten a felnőtteknek nem árt, de a fejlődő ifjuságnak, sőt emésztéskor a nyálveszteség miatt, másoknak is káros. Orvosságnak és festéknek is hasznos. A D.-levél forrázata a juh-kullancsot meg a lapostetüt kiirtja; a D.-por, különösen a spanyol D.-korpa a levéltetvet, levélbogarat, nevezetesen a földi bolhát elriasztja a növényekről, ha folyadékával öntözzük v. a D. levéllel füstöljük.
Történelme.
A khinaiak dohányzása koráról, hol a N. Chinensis Fisch. levelét sziják, semmi bizonyosat sem tudunk. Európába a D. első hirét Kolumbus hozta, aki 1492. Guanahani bennszülötteit látta, hogy az összehengerített D.-levelet kukorica levelébe csavargatják és sziják. Pane Román spanyol atya, Kolumbus kisérője s a kit Haitin visszahagyott, 1494. a D. növényéről Petrus Martyrt értesíti, hogy Szt.-Domingo szigetén a vad nép a dohány összesodort v. hosszu csövekre darabolt leveleit szájba fogva meggyujtja és füstöl, hogy a moskitószunyog ne bántsa. 1511. ezen az uton terjedt a D. hire Európába. Ezt a D.-levélhengert, mások szerint a kukoricáét nevezték tabakos-nak, mig mások szerint ez a szó Tabagó szigetétől v. Tabasko középamerikai tartománytól származnék. 1525. Gonzalo Hernandez de Odiedo y Valdes, Szt. Domingo helytartója ismertette pontosan a D.-t, később Menardes Miklós spanyol orvos és botanikus 1571. Szevillában megjelent s Ny.-Indiát ismertető munkájában a D.- t mint orvosságot magasztalja, mire mint orvosságot és csodafüvet kezdték Európában termeszteni. De termesztették a D.-t a spanyolok Szt.-Domingón, az angolok Virginiában, a Portugallok pedig Braziliában.
Nicot János, II. Ferenc francia király követe a lisszaboni udvarnál 1560. egy flandriai kereskedőtől néhány D.-növényt kapott Floridából, elültette a kertjébe s a füvével egyik apródjának orr-rákját gyógyította volna meg. Nicot a D. magvát Párisba, a nagy priornak és Medici Katalin királynőnek küldötte, s őt érte a kitüntetés a D. latin génusznevének megörökítésével. De innen ered a D.- nak Grossprior kraut, herba reginae vagyis királynéfü, herba Nicotiana és követségfü megnevezése is. Nicot a D.-t továbbterjesztette. Erdélybe Bornemissza Pál erdélyi püspök még 1568. vitte be az első nyers- és a török követ 1576. az első száraz D.-t. 1670., 1683. és 1689. Erdélyben törvényekkel szigoruan tiltották a dohányzást, s a dohányzókra még az 1697. évi országgyülés is szigoru büntetéseket szabott. Németországot Gessner figyelmeztette először a D.-ra és orvosló sajátságára. Spanyolországból a dohányzás szokása elterjedt, a tubákolás Franciaországban II. Ferenc alatt lett divat, ugyanakkor Szevillában tubákgyár keletkezett, mely a spanyol burnótot (spaniola) szolgáltatta. 1636. a spanyol papok a tubákolásra Rómát is rászoktatták. Igy történt, hogy VIII. Urbán 1624. mind a tubákolásra, mind a dohányzásra egyházi átkot mondott, mely csak 1724. vonatott vissza. 1657. Velence a tubákgyárat és árusítást árendába adta ki. A dohányzást Spanyolországban a ny.-indiai spanyol matrózoktól szokták el a XVI. sz. közepe táján, Angolországban pedig 1586. a virginiai angol gyarmatosoktól. Ezután főleg Spanyolországból Európába minden felé terjedt. É.-Amerikában a dohányzás, ugy látszik ősrégi. Az indus nép azt tartotta róla, hogy a napnak meg a nagy szellemnek szánt áldozat. Midőn Raleigh Virginiát fölfedezte, a D.-t ott már mindenütt termesztették. A XVI. sz. vége felé a dohányzás Spanyolországban, Portugalliában, Angolországban, Hollandiában, 1605. Konstantinápolyban, Egyiptomban és K.-Indiában divat volt. A világi és papi hatalmak hiába törekedtek a további terjeszkedés ellen. Oroszországban 1634. orrcsonkítás büntetésével hiába tiltották a dohányzást, I. Jakab Angolországban hiába vetett a dohány fontjára két tallér adót; a dohányzás meg a tubákolás minden rangu és rendü embernek (I. Frigyes Vilmos dohánykollégiuma), sőt a nőknek is (főleg a tubák) luxusszokása, sőt életszükséglete lett, ugy, hogy ma alig van ország, ahol D.-t nem termesztenének, v. község, ahol dohánynyal nem füstölnének.
Termesztése és feldolgozása.
A D.-t levelei végett termesztik, melyekből szivar, szivarka, pipadohány és burnót készül. A D.-tő levelei nem egyforma értéküek. Legtöbbre becsülik a tő közepe táján előforduló anya-leveleket; az alsó-alj-levelek gyengébbek, izük, zamatjuk csekélyebb. A tő felső részén előforduló levelek - a hegylevelek - tömöttebbek, gorombábbak, zsirosabbak. A dohány jóságára igen számos körülmény gyakorol befolyást: klima, talaj, fajta, mívelés stb. A különböző használati célra különböző dohányok alkalmasak. A gyengébb, finom, aprólevelü D. - a kerti levelek - finom pipa D. és szivarka készítésére, a nagyobb, de finom levelek szivargyártásra, a nagy levelek, durvább szövetü, erős, gyakran csipős izü levelek - ilyen terem nálunk legtöbb - közönséges pipa-dohánynak, a nehéz, nagylevelek burnótkészítésre használtatnak.
A D. a meleg éghajlat növénye. Itt terem a legjobb, legzamatosabb dohány, de azért termelhető hüvösebb klima alatt is, általában még sikerrel mindenütt, ahol a buza augusztus hóban megérik. A nyirkos klima inkább megfelel neki, mint a száraz. A talajban annyiban nem válogatós, amenynyiben igen különbözö talajon megterem, de minősége különböző lesz. Legmegfelelőbb a humusos, termékeny, könnyebb minőségü vályog; a homokon könnyü, agyagon nehéz D. terem. Sovány, kiélt föld D.-nak nem való. Előveteményben nem igen válogatós; legmegfelelőbbek oly takarmánynövények, melyek a talaj erejét nem igen veszik igénybe; p. zabos-bükköny jó elővetemény, továbbá: repce, mák, lóbab, lóhere, lucerna. Nálunk sok helyen két gabona közé ékelik. Utána a buza igen jól terem. A D.-nak erőteljes, mélyreható gyökere van, ezért a mély művelés iránt nagyon hálás. A D. alá a talajt őszszel mélyen kell meg szántani, tavaszszal legcélszerübb előbb grubberolni, később - a vetés előtt - sekélyen szántani, ültetésre a talajt a szántás után még boronával és hengerrel kell porhanyóra művelni, ha az darabos, rögös volna, mert ilyenben nem diszlik.
A D. rövid idő alatt, a kiültetéstől számítva 90-120 nap alatt fejlődik ki; aránylag sok hamus alkotórészt tartalmaz, ezért sok táplálékra van szüksége, amit, ha a talajban nem volna elegendő, trágyázással kell megadni. A D. trágyázásánál nagyon óvatosan kell eljárni, mert vele a minőség könnyen elrontható. A D. nagyon kedveli a humusos földet és ezért az istállótrágya nem mellőzhető, legjobb ezt az elővetemény alá adni vagy legalább a termelés évét megelőző őszszel alászántani. Tavaszszal trágyázni a dohány alá hiba. Legjobb a szarvasmarha trágya, ez durva, gyakgan hólyagosodó D.-t nevel. A mesterséges trágyák közül közép, kötött és agyagtalajokra chilisalétrom és szuperfosfát, homoktalajokra ezenkivül szén vagy kénsavas káli adható. A kénsavas ammoniák és a klórtartalmu trágyák rontják a dohány minőségét, különösen ártanak az égőképességének. Emberi ürülék, vérliszt a D. minőségét szintén nagy mértékben rontják.
A D. magját nem vetjük oda, ahol a D.-t termeszteni akarjuk, mert a D. kései fagyok iránt érzékeny; ezért a magból palántát nevelünk s ezeket ültetjük ki. A D. palántákat vagy D. rászát hideg, félmeleg vagy melegágyban nevelik, ez utóbbi a legjobb, mert leghamarabb kapunk ültetésre alkalmas palántát. A hideg ágy valamely védettebb helyen, rendesen kertben felásott föld, rendszerint meg is trágyázva. A fél meleg vagy paraszt melegágynál a földszinére vagy egy ásónyi mélyen kiásott területre trágyát tesznek, föléje pedig jó minőségü porhanyó földet. A melegágy vagy ugy készül mint a hogyan azt a kertészek csinálják, vagy pedig kiássák az ágy helyét, megtöltik lótrágyával, szegélyezik deszkákkal és olajos papirossal, nád, szalma vagy szövettel borított rámákkal befedik. A D. magot a melegágyakba febr.-márc., a hidegágyakba március-április hóban vetik. Egy kat. holdra jó minőségü magból a dohányfajta szerint 25-50 gr. mag kell, a melyet 5-10 m2-re hintünk el. A rászákat öntözni, gyomlálni, ritkítani, hidegtől védeni kell, arra ügyelve azonban, hogy el ne kényeztessenek. A ritkításnál-kiszedett fölös apró dohányrászákat célszerü kertileg elkészített hidegágyakba 4-5 cm. távolságra ültetni, amit pikirozásnak neveznek. A pikirozott dohány nagyon alkalmas az első ültetés kifoltozására.
A D.- t leginkább május hóban ültetik, legjobb május első felében; erre a célra legmegfelelőbbek a 4-5 levelü rászák. A kiültetésre, ha csak lehet, borus időt választunk. A D. mindig sorban ültetendő. A sortávol 30-100 cm. között változik, a sorokbani távolság 25-75 cm. között. Az aprólevelü kerti dohányt ültetik legsürübben. Minél nagyobb levelü a dohány, annál ritkábban ültetendő. A tulritka ültetés azonban árt a minöségnek. A sorokat vagy egyforma távolra veszik, vagy két sort szükebbre, az ezt követőt szélesebbre. Ez a párossorokban való ültetés, melynek gyakorlati haszna azonban kérdéses. Az ültetésnél a dohányt meglocsolják. A meg nem eredt rászákat minél hamarabb ujakkal kell pótolni. Az ültetés után 10-14 napra a D.-t megkapálják, ezt a munkát 2-3 heti időközben megismétlik. Az utolsó kapálást rendszerint töltögetéssel kötik egybe. Amint a D. virága mutatkozik, azt kicsípik, ez a tetejezés vagy bugázás; célja, hogy a felső levelek jobban kiképződhessenek; egyuttal a levelek számát is szabályozzák. Egy D.-tőnek a fajta és talaj szerint 8-20 levelét hagyják meg, a többit, a legfelsőket, legfejletlenebbeket eltávolítják. A kerti leveleket nem bugázzák. A tetejezett D.-nál a levelek hónaljából oldalhajtások fejlődnek, melyeket le kell törni és pedig minél előbb, annál jobb. Ez a művelet a kacsozás. A kacsozást szükség szerint ismételni kell.
A D.-t jul.-szept. hóban aratják, midőn a levelek kellőleg megérettek. A kerti levelek akkor szedendők, midőn a zöld szin világos sárgába ment át, a nagyobblevelü D. pedig midőn a levelek elvesztik élénkzöld szinüket s helyenkint sárgás foltosak lesznek, meg babosodnak. Az aratás levelenkint vagy tövenkint végeztetik, nálunk csak az első eljárást gyakorolják oly módon, hogy az egyes leveleket letörik a tőröl. Leghelyesebb eljárás, hogy az alj-, anya- és hegy-leveleket külön-külön
szedik, ami annál ajánlatosabb, mert a levelek nem érnek egyszerre, hanem legelőbb a legalsók, s legutóbb a legfelsők, s igy nem szedünk le éretlen D.-t, a mi azért baj, mert az ilyen levél értéktelen.
A leszedett leveleket füllesztik v. fonnyasztják oly módon, hogy azokat szellős helyen, 15-21 cm. magasságu sorokban lefektetik s ott addig hagyják, szükség esetén átrakva, mig a levél bordája megpuhul, elveszti keménységét. A füllesztett leveleket a szárítás céljából felfüzik vagy felaggatják. Lehet botra és zsinórra füzni. Nálunk ez utóbbi divik. Ezen eljárásnál a D. levelek előbb a dohány nagysága szerint különböző hosszuságu tűra füzetnek, innen átvitetnek a zsinórra. A füzésnél vagy keresztülszurják a bordát, vagy oldalt szurják és az előbbi eljárásnál ismét, vagy szinével - lapjával - füznek, vagy forgatva oly módon, hogy felváltva a D. levelek majd felső, majd meg alsó lapjukkal érik egymást. E szerint megkülönböztetjük a lapjára, forgatva és oldalt füzést. Az első a legrosszabb, az utóbbi a legjobb, de leglassubb és legtöbb helyet kivánó mód. A botra füzés főleg Hollandiában divik. A levélbordát a vastagabb részén behasítják és a leveleket vékony botokra füzik. Nálunk ujabban a gerebenekre aggatás kezd terjedni. A gerebenek vagy exszikkátorok 3-4 m. hosszu lécek, amelyekbe kétsorban 1,5-2 cm. távolságra, 2-3 cm. hosszu, mindkét végükön hegyes szegek veretnek rézsutosan. A gereben előnye, hogy az aggatás gyorsabb, a levelek nem csuszhatnak össze és egyenletesebben is száradnak. A felfüzött vagy felaggatott leveleket megszárítják. A szárítás kétféle; vagy a körlég rendes hőmérséke szárítja meg a D.-t, ez a nálunk szokásos eljárás, vagy pedig mesterségesen felmelegített levegőben szárad az. Ezen eljárás főleg É.-Amerikában divik. Erre a célra külön szárító-kamrák szolgálnak, a melyekben a levegőt egész 70°-ig is felmelegítik, különböző, erre a célra szolgáló fütő-készülékekkel. A hőmérsék, a melyig a levegőt felmelegítik, változik a szerint, a mint világosabb vagy sötétebb szinü dohányt akarnak előállítani.
A közönséges szárítási módnál a dohányfüzéreket vagy a szabad levegőre aggatják ki, szárítóállványokra, vagy pedig szárító-pajtákban eszközlik a szárítást. A szabadban való szárítás célszerütlen, mert a D.-t sok minden baj érheti; nálunk mindazáltal még mindig sok dohány lesz ily módon szárítva, habár szárító-pajtákat mindig több és több helyen építenek. A szárító-pajtának oly berendezésünek kell lenni, hogy az tetszés szerint szellőztethető legyen, amire az oldalfalakon alkalmazott szelelő-ablakok vagy rések és a tetőn levő kürtők szolgálnak. A pajta 6-10 méter széles legyen, hosszasága tetszés szerinti. Az oldalfalak legcélszerübb magassága 2,80 m., a tetőé 3 méter. A pajta belsejében oszlopokra kereszt rudak szegeztetnek; erre lesznek aggatva a zsinórok vagy rakva a gerebenek. A zsinórok gyorsabb felaggathatása végett azok két végére rendesen fából készült két kampót, az u. n. kukát kötnek. Az egyes szakaszok legmegfelelőbb távolsága 4 m., két szakasz után mindig 1 m. széles keresztut következik. A szárítás alkalmával a füzérek hol sürübbre, hol ritkábbra rakatnak, a mint a dohány kivánja. Leggyakoribb eljárás, hogy kezdetben sürün rakatnak, ezután széttolatnak, majd ha a dohány megszáradt, megint sürüen egymás mellé tolatnak, ez a záróaggatás.
Ha a D. megszáradt, a gerebenekről v. füzérekről leszedetik. Erre nyirkos időt kell választani, különben a dohány törik. A leszedett leveleket osztályozni kell. Nálunk a következő osztályok vannak megállapítva: Szivarlevél I-III. osztály, válogatott a, b, I., I1., III. osztály. A kerti levelekre I., II., III. osztály. Ezentul vannak a kihányás kacs és törmelék. Az osztályozott D.-t simítják és 25-35 ives csomókba kötik. Ezen munka külőn erre a célra készült helyiségben a simítóházban végeztetik. Az elszállításig a csomókat 1/2-3/4 m. széles és legfeljebb 1 m. magas asztagokba rakják. Elszállításra pedig körülb. 100 kg-ot magába foglaló u. n. bálokba rakják. A D. termése 5-20 q között változik k. h.-kint, 10 q jó közép termés. A levelétől megfosztott dohánytő uj leveleket hajt s ha korán szedetett a D. és egy-egy tövön a második hajtásból csak 3-5 levelet hagyunk meg, akkor ezek kedvező idővel szintén megérnek és a sarju D.-t szolgáltatják.
Dohány-magot ugy nyernek, hogy egy néhány szebb tövet nem bugáznak le, a levelét is később szedik mint a többi D-ét. A magot a tokok megbarnulásakor aratják. Egy D.-tő mintegy 400000 magot hoz. A D-ban sok kárt tehet a szél és a jégeső, mert a leveleket összeszaggatják. Állati ellenségei a drótféreg, a vetési bagoly-lepkének és a gamma-lepkének a hernyója, a lótetü. Az élősdi növények közül főleg a vajfü (Orobanche ramosa) tesz benne kárt. A szárításnál, ha nem vigyáznak, a penészedés, a kocsányrothadás, a szivégés fordulhat elő. Hazánkban jelenleg mintegy 80000 k. h.-on termelnek dohányt. A bevetett terület %-ában kifejezve, legtöbbet termelnek Szabolcs, Heves és Csanád vmegyében. A D. nálunk monopólium tárgyát képezi és ezért csak az termelhet, aki a kincstártól erre engedélyt kap. A D. vagy kivitelre, vagy a jövedék számára termelhető. Az országos beváltási ár q-kint 17-18 frt között ingadozik. D.-termelési engedélyt csak az kap, aki legalább 1 k. hat szán erre e célra de csak is oly községben, melyre a D.-termelés különben engedélyezve van és aki kötelezi magát, hogy a D.-jövedékről szóló 1887. évi XLIV. törv.-cikkeknek a termelésre vonatkozó szabályait pontosan teljesíti.
Betegségei.
A) Kedvezőtlen életviszonyok által okozott betegségek: 1. Mély fekvésü nedves, hideg talajon néha a dohánytő nem fejlődik ki normálisan, izei megrövidülnek, miáltal sürün veszik körül a szárat a levelek, melyek rendes alakjukat szintén elvesztik: rövidek és keskenyek maradnak s többnyire összefodrosodnak. E betegség, mely különben még kellően tanulmányozva nincs, Tolnamegyében észleltetett, hol a nép a beteg töveket kigyólevelü dohánynak nevezi. 2. Hideg, nedves esztendőkben a leveleken száraz, kisebb-nagyobb foltok
támadnak, melyet a nép rozsdának v. himlőnek nevez; ugyancsak megfoltozódik a dohány az erősen trágyázott földben is.
B) Élősködők által okozott betegségek: 1. A dohány valamennyi betegsége között legtöbb kárt okoz egy virágos élősködő: az elágazó szádor (Orobanche ramosa L.), melyet népünk vajfűnek nevez. Igénytelen kinézésü, 10-30 cm. magas klorofil nélküli növény ez, kicsiny kékes virágokkal, halavány, pikkelynemü levelekkel, mely a dohány gyökereibe bocsátja szivógyökereit, mi miatt a dohány elcsenevész vagy tönkremegy. Rendesen a második kapálás után venni először észre, s ezután oly hirtelen ágázik el, hogy 3-4 hét mulva az első hajtás mellett néha 50-100 hajtást lehet észrevenni. Sokszor oly mérvben jelentkezik az elágazó szádor hazánk egyes vidékein, hogy a nép a dohányt szedetlenül kiszántja. Juniustól augusztusig virágzik az élősködő, s ellene a fő amit tehetni, hogy kigyomlálják mielőtt magja érni kezdene, hogy ezáltal a jövőre megmentsük földeinket, mert mint egyéves növény, az O. ramosa csakis magról szaporodik. A gyomlálással, ha még oly korán fogunk is ahhoz, magát a termést, ha a szádor nagy tanyát ütött, már meg nem mentjük, mert a kitépett hajtások helyett igen gyorsan ujabb hajtások keletkeznek. Szem előtt tartandó továbbá, hogy az egyszer inficiált földre több évig dohány v. kender, mely utóbbi szintén gazdanövénye az élősködőnek, ne kerüljön. 2. Nagyon jelentékeny károkat tesz hazai dohányültetvényünkben egy bakteriózus betegség: a mozaikbetegség is, mely hazánkban először 1887. Szulok somogy vmegyei községben s azóta Komárom és Szabolcs vmegyékben konstatáltatott. A kiültetett, egészségeseknek látszó palánták közül többen a kiültetés után 3-6 hétre, vagy néha később, beteges állapotba esnek, melynek főjellege az, hogy a leveleken különböző nagyságu és alaku foltok keletkeznek; a foltok közepe rendesen szürke v. fehéres, s a fehéres központot a barna szinnek különféle, szabálytalan körvonalokban huzódó udvarai veszik körül. Ott, ahol a levél nem foltos: szine zöld, de e zöld szin sem egynemü, hanem hol halaványabb, hol sötétebb árnyalatu, s a halaványabb részek rendesen egy keletkezésben levő barna folt helyét jelölik. A megtarkult levelek foltjainak közepében igen gyakran a levélszövet teljesen elhal, s ilyenkor a folt közepe kilyukad, mégpedig ugy, mintha innét a dohánylevél egy darabkája kiesett volna. A legtöbb esetben, ha valamely levél a tövön megbetegedett, akkor a később kihajtó levelek szintén mind betegekké válnak s csak ritkábban jelentkeznek a beteg levelek szabálytalanul. A tarka, lyukas s emellett törékeny levelek beváltási ára csekély. A mozaikbetegség hazánkon kivül Hollandiában (itt észleltetett legelőször) és Oroszországban pusztít. A kisérletek kimutatták, hogy a fertőző a dohánymelegágyak földjében fészkel, amiért a betegség ellen legajánlatosabb a melegágyak földjét évről évre felujítani. 3. Lisztharmat. E betegség a dohány levelein gyengéd fehér bevonatot alkot s azt közönségesen az Erysiphe communis Lév. nevü gomba okozza, mely hasonló betegséget szül még sok egyéb növényen is, p. a babón (Lathyrus), több szirontán (Ranunculus), a lósóskán stb.; fejlődésének egész folyamatát a dohányon magán éli át a lisztharmat gomba, mig egy másik rokona az Erysiphe lamprocarpa Link. a dohányon csak fejlődésének egyik stádiumát, a konidium stádiumot éli át (s ebben Oidium Tabaci-nak neveztetett Thümen által), egy másik fejlődési alakja pedig, amelyben áttelel a gomba, (az u. n. periteciumok) a fészkesvirágu növényeken, mint az acaton, buzavirágon, cikórián, gyermekláncfün (Taraxacum) található.
4. A melegágyakban kikelt zsenge palántákat az Alternaria tenuis Nees vagy És. nevü gomba támadja meg; nagyon közönséges természetü gomba ez, mely mint parazita eddig csak a dohányon észleltetett. A betegség tünetei a következők: a kikelt növények egész földfölötti része, különösen a sziklevelek s a még fejletlen első lomblevelek elpetyhüdnek, vizöket elvesztik, piszkos sötétzöld szint vesznek föl, s elnyálkásodva egymáshoz tapadnak; később egészen elfeketednek, bevonatva a gomba fekete, bársonyszerü bolyhai által. A gomba kétféle konidiumokkal (melyek a szaporodásra szolgáló részek) bir; egyikök szintelen és egysejtü, másikok barna és soksejtü (sporidesmium konidiumok). A betegség a tulnedves, nyirkos levegőjü melegágyakban pusztít főleg, miért is ellene a mértékletes öntözés s a melegágyak rendes szellőztetése ajánlható. 5. Az előbbieknél sokkal jelentéktelenebb betegségek az Ascochyta Nicotianae Pass. és a Phyllosticta Tabaci Pass gombák által okozott betegségek; az előbbi szabálytalan alaku barna foltok, az utóbbi száraz fehéres foltok alakjában jelenik meg; mindkét gombánál később egyes foltokban sötétebb petytyecskék észlelhetők; a Phyllosticta Tabaci-val hasonló természetü a terméstokokon található Phyllosticta capsulicola Sacc. gomba is. 6. Amerikában egy Peronospora is, a Peronospora Hyosciami De By. jelentkezett a dohányon, jelentékeny károkat okozva, belepvén és elhervasztván annak leveleit, mivel e gomba egy Európában nagyon közönséges gyomon a Hyosciamus niger-en előfordul, nem lehetetlen, hogy a dohányt is megtámadja. 7. Az eddig előadott élősködők már a szántófóldön támadják meg a dohányt, de vannak a dohánynak oly gombái is, melyek a már leszedett leveleken a kezelés (szárítás, erjesztés) alatt jelentkeznek s amelyek a legszebb levelek értékét nagyban csökkenthetik, s mint ilyenek rendkivül károsak. Aszerint a mint a gombák nemsokára a levelek megszedése után jelentkeznek, tehát akkor, mikor a levelek még vizükből alig vesztettek valamit, vagy pedig már a megszáradt levélen jelentkeznek (tenyészetükre ez esetben a levegőből szítt nedvesség adja meg a kedvező alapot), a gombák által okozott betegség nedves v. pedig száraz rothadásnak neveztetik a termelők által (ez utóbbival az u.n. tetőrothadás - Dachbrand - azonos); akkor azonban, ha a rothadás vagy mint közönségesen mondják a penészedés, csak a levelek erein észlelhető betegség, bordarothadásnak neveztetik. Két gomba okozója főleg e betegségeknek: a Sclerotinia Libertiana Fuck. és a Botrytis cinerea Pers.; ezek támadása után, a már általuk elváltoztatott levélrészeken, mint másodrendü jelenségek, később különféle penészgombák is mutatkoznak, főleg pedig kettő: a Penicillium glaucum Link. és az Aspergillus glaucus Link. E bajok ellen csakis okszerü kezelés, megfelelő, a szellőztetés szabályozására berendezett, dohánypajták építése által védekezhetni sikeresen.
