Augustinus

Teljes szövegű keresés

Augustinus 1. Antonlus, szül. 1517., meghalt 1586-ban; korának nevezetes egyház- és polgárjogi irója.
2. A. Aurelius. l. Agoston.
3. A. Moravus, Csehország alkancellárja, kinek családi neve állítólag Käsenbrot (Kescnbrot) volt, szül. Olmücben, 1467., megh. u. o. 1513. Nov. 3. Mint korának legtöbb humanistája, tanulmányait ő is Olaszországban végezte, hol 1494. akánonjogból és szabadművészetekből a tudori címet elnyerte. Ugyanazon évben lett olmüci kanonok, majd 1497 vége felé Budán II. Ulászló udvarában mint kir. titkár szerepel. Ez állásában külföldi humanistákkal, főkép Celtes Konráddal folytonos összeköttetésben volt. Ulászló szolgálatát 1511. elhagyja. Balbus mellett Augustinns Moravus volt a budai. tudós társaságnak az irodalom terén legtevékenyebb tagja, s történelmi, teologiai, csillagászati és költészeti munkákat bocsátott közre. Több latin tudományos műve ismeretes az irodalomban, melyek közül a valdensiek ellen kiadott vitairatát, mely 1512-ben Lipcsében jelent meg, Thurzó Szaniszló olmüci püspök megbizásából irta. Költeményei közül alig maradt ránk egyéb egy-két versecskéjénél, a többi, közte egy magyar történelmi eposz is, elveszett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem