Atracél
Atracél (növ.), Melius szerint eredetileg a Cynoglossum L., vagyis ebnyelv, ebnyelvüfű; e szinonimával idézgetik később Melius követői is, de nagyon hihető hogy ők a Cynoglossumot meg az Anchusát a természetben meg nem különböztették, hanem egymás munkáiból lemásolták. Benkő az Anchusát Buglossum algénuszáról már ökörnyelvfűnek és atracélnak, a Cynoglossumot ebnyelvnek és atracélnak nevezi. Minthogy tehát ebben az esetben két rokon és officinális növénynek három neve is van, megmaradunk Diószegiék eljárása mellett, akik az Anchusát atracélnak nevezik. Az A. (Anchusa L.) az érdeslevelüek génusza, szirma tölcséralaku, egyenes, a torkát 5 tompa v. ecsetszerü színes pikkelyke («boltpikkely», v. ö. mellékpárta) zárja el. Hímszála egész, nem kéthasábú. Gyümölcsszeme felemelkedő vonalakkal redőscsíkolt. Az Óvilágban 30. hazánkban 5 faja terem. Az orvosi A. (Anchusa officinalis L.) keményszőrü fű. Virága kinyitáskor piros, azután azurkék vagy lila, ritkán fehér. Mezőkön közönséges, alkalmatlan; füve és gyökere (herba et radix Buglossi v. ligulae bovis) régebben officinális volt. Az A. Italica Retz. déleurópai növény, nálunk helyről-helyre kóborol. Az A. tinctoria L. l. Báránypirosító Szép az A. Barrelieri DC. (Myosotis obtusa W. et Kit.) a haza déli részén, az Alföld vetéseiben s Vác hegyein. Az A.-fajok, mint közönségesebb virág, szép kék és tartós virágjuk miatt kertben is láthatók (A. Italica), az A. sempervirens L. árnyékkedvelő volta miatt a facsoportok közt maradt kitöltésére célszerü.
