Arazzi
Arazzi v. Arrazzi (olasz: arazzo a. m. szövött kárpit), a gyapjuból, selyemből és aranyból szövött tizenegy darab képes fali kárpit, melyeket N. Leo pápa a Sixtus-kápolna diszítéséül a Ráffáeltől 1515 és 1516-ban rajzolt kartonok után Brüszszelben szövetett. A kárpitok 1519-ben szt. István vértanú napján már rendeltetési helyükön voltak, de nem sokáig maradtak ott, mert X. Leó pápának 1521 dec. 1-én bekövetkezett halála után közülök hat darab Belzer János nevezetü zálogoshoz jutott, ki azokra ötezer aranyat adott kölcsön. A római kurta akkoriban csak ez úton birta a konklave költségeire szükségelt összeget megszerezni. Midőn hat évvel későbben V. Károly császár serege Rómát ostrommal bevette, a zsákmányoló katonák több darabot elvittek. Ezek csak évek multával kerültek vissza Rómába. Egy töredék Lyonban került napvilágra, két darab Velencén át Konstantinápolyba jutott ahol azt Montmorency francia connetable megvásárolta és 1554-ben III. Gyula pápának visszaadta. Ez időtől fogva a vatikáni palotában voltak, mig a francia forradalom idejében VI. Pius pápa menekülése után 1798-ban a Vatikán egyéb butoraival együtt azokat elárverezték, és párisi kereskedők vették meg és 1808-ban VII. Pius pápának eladták. Igy kerültek vissza Rómába, de nem többé eredeti rendeltetési helyükre hanem mint a pápai gyüjteményekhez tartozó tárgyak egy külön teremben, melynek neve Sala degli Arazzi, függnek vala. E teremben 32 ilyen kárpit számlálható, de közülök csak 11 készült Ráffáel kartonjai után. Ezek az új testámentomból, leginkább pedig az apostolok cselekedeteiből vett drámai hatásu jeleneteket ábrázolnak. Az ábrázolásokat keretbefoglaló groteszk szegélyeket Giovanni da Udine rajzolta. A sok viszontagság annyira megviselte e kárpitokat, hogy egykori pompájuknak alig maradt nyoma. Művészeti szempontból nagyobb becscsel birnak a szines kartonok, mert sokkal hivebben tüntetik szembe a művész szándékát. A kartonok közül a századok folyamán négy darab nyomtalanul eltünt, a másik hét darab a kárpitok elkészülte után Brüsszelben maradt, s ott feledékenységbe merült. Állítólag Rubens fedezte volna föl ezeket és ajánlatára I. Károly angol király vette meg. Angolországban a Stuartok bukása után ezek is dobra kerültek és sok viszontagság után 1866-ban a Kensington-muzeumba jutottak.
