Akassú fa
Akassú fa (kassú, caju és acajou, növ. indusnévből, vesedió, vesefa, Anacardium Rottb., Cassuvium Rumpf), az anacardiacese növénycsalád génusza, nagy, egyszerü, épszélü s bőrnemü levelekkel. Kétlaki virágai szártetőző, öszszetett fürtté egyesülnek; vesealakú csonthéjas gyümölcse nagy , elhúsosodott körtealakú nyélen fejlődik. Hatféle fája v. cserjéje él .Amerikának forró vidékein. Legnevezetesebb a nyugati A. (A. occidentale L., Acnjouba occ. Gärtn., Cassuvium pomif. Lom.).
Az akassú-fa és gyümölcse.
Ezt Nyugat- és Kelet-Indiában, Dél-Amerikában és Afrikában ültetni szokás. Mintegy 7 méter magas fa, már másodéves korában gyümölcsözik. Diónemü gyümölcse (indus .dió, kassúdió, akassú-dió, nyugatindiai elefánttetü, semen anacardii occidentalis) a tyuktojásnagyságú, ehető gyümölcsnyél (álgyümölcs, l. o.) mélyedésében érik meg, de vele oly szorosan összefügg, hogy onnan letörni csak erővel lehet. A keményhéjú igazi gyümölcs sötétbarna középrétegének hézagait barnás, mosó, végre összeszáradó olaj (kasdol, cardoleum) tölti ki. .Alkotó része az anakardsav, s az indusok a fehér hangyák ellen, szemölcs és lyukszem lerágatására használják. Ha az akassúdió a napon nagyon megszárad, héja alatt a levegö kiterjed a a csipős olajat míndenfelé szétfecskendi (tűzoltók diója). Olajával, valamint a törzs tejes nedvével a vásznat tartós feketére lehet festeni; készitenek belőle és vele jegyző (kitörülhetetlen) tentát és gyászgyertyákat. Sárgás és édeses-savanyú álgyümölcse, valamint jóizű magva is Braziliában századok óta mindennapi táplálék. Európa tengeri kötőibe nem ritkán mint csemege kerül. Az álgyümölcsnek rendesen csak a levét szopják ki, a magvakat pedig, mielőtt megennék, vizben mosással tisztítják meg ragadós és maró olajától. A veseképü magvakat régebben fonalra füzték és fogfájás, valamint rheuma ellen a nyakon hordozták. A fa törzséből a cashawmézga (akassúmézga) folyik, mely a gummi arabicumot pótolja. Finoman erezett kemény és tartós fáját fehér mahagóninak is nevezik és feldolgozzák.
