Élősködő
Élősködő. Az élő lények közt azokat, melyek más élő lény testéből, kész nedveiből egyenesen az illető állat vagy növény rovására táplálkoznak, általában élősdinek (parasita) mondják (l. Életközösség). Az állatot vagy a növényt, melynek testén vagy testében az élősdi él, általában gazdának mondják. Az É.-állatokat feloszthatjuk tartózkodási helyük, életmódjuk, élősdiségük tartalma és módja szerint. A tartózkodási helynél tekintetbe jön, hogy minő szerven élnek, hogy minő szervet pusztítanak. És eszerint vannak: bőrélősdiek, mint a bolha, szunyog, tetü, poloska, rühatka, kullancs stb.; a bélcsőben tartózkodók, mint a Trichomonas intestinalis Leuck, Balantidium coli Stein, Megastoma intestinalis stb. protozoák s számos féreg. Vérben lakók, mint a váltóláz amoebája, a vérfilária, a Bilharzia métely (Distomum haematobium) stb. A légző szervekben, az orrban, torokban pusztítók, mint a Linguatula, Strongylus paradoxus Mehl. nevü és más fonalféreg, továbbá egyes légyálcák stb. Az izmokban találhatók, mint a hólyagféreg (Cysticercus cellulosae Küch), betokozott Trichina, egyes sporatömlők stb.; a hugyivarszervekben élők, mint a Trichomonas vaginalis nevü ázalékállatka, egyes Filaria és Strongylus nemhez tartozó fonalférgek; továbbá a szemben, a központi idegrendszerben stb.-ben élősködők. Ami az élősködés időtartamát illeti, erre nézve lehetséges, hogy az illető állat egész életét, fejlődése minden szakát egy vagy több gazdában tölti, vagy csak bizonyos ideig, bizonyos korban tartózkodik rajta, vagy végül csak táplálékát szerzi meg ott, azután tovább megy. Az előbbieket állandó, az utóbbiakat ideiglenes élősdinek nevezzük. P. a szunyog, a balha, a poloska átfurja ugyan szuró sertéjével az ember bőrét, szipókájával szija a vérét, de amint jóllakott, azonnal otthagyja és tovább megy. Hasonlóan cselekszik a pióca, a kullancs stb. Ezek tehát ideiglenes élősködők. Ellenben a tetü nemcsak szivja gazdájának nedvét, hanem petéit is rárakva, egész életén át rajta marad. Hasonlóan az ember, vagy a kutya, macska, ló stb. bőrében élő rühatka, végbélgiliszta, élősködő ázalékállatkák stb. egész életük folyásán gazdájukon tartózkodnak, ezek tehát állandó élősködők. Végül az élősködőket kül- és belélősdködőkre (ecto és entoparasita) szokás felosztani. Mig az előbbiekhez tartozók az állatok felszinén tartózkodnak, mint a tetü, balha, poloska, kullancs stb., addig az utóbbiak gazdájuk belsejében élve, egyes szerveiket emésztik. Ilyenek p. a kérődzők és elvétve az ember májában élő májmétely, a vékonybélben tartózkodó galandféreg vagy pántlikagiliszta; az orsógiliszta stb.
Az É. teljes természetrajza és biologiai ismerete felette fontos ugy a gazdára, mint az orvosra nézve. Veszélyes ellenségei ezek az embernek, mert az ember egészségét támadják meg, sok esetben tönkre is teszik, másrészt háziállatokban élnek, azok közt pusztítva hatnak reája károsan. Pedig ez ellenfelek - tekintve nagyságukat és erejüket - tulajdonképen igen gyenge szervezetek és mégis szokásaiknál, életmódjuknál és táplálkozásuknál fogva igen veszedelmesek. Többnyire észrevétlenül jutnak az emberbe, jelenlétüket az ember nem is sejti és midőn észreveszi vagy késő már, vagy pedig már ugysem tehet ellenük semmit sem. Akárhányszor az étellel v. az itallal a szájon át jutnak testünkbe, behatolnak a bélcsőbe és vagy ott maradnak, vagy pedig szuronyaik, kampóik, horgaik segítségével átfurják a bél falát és a véredényekbe jutva, elvitetik magukat a test legkülönfélébb, legtávolabb fekvő részeibe, p. a májba, a szivbe, az agyba, a szembe, a csontok belsejébe. Itt letelepednek, kifejlődnek és jelenlétükröl legtöbbször csak akkor vehetünk tudomást, midőn már legbecsesebb, legfontosabb belső szerveinket tönkre tették. Az élősködők, kivált bélférgek, akárhányszor okozták már az ember halálát, akárhányszor milliomokat érő károkat tettek háziállatjainkban.
Az emberben az eddig észlelt belső élősködő férgek száma 51. Ezek közül 26 csak elvétve fordul elő benne. Legnagyobb részt a trópusi tartományok lakóit pusztítják, a mérsékelt égöv lakói, igy hazánk népe aránylag legkevesebbet szenved tőlük. Magyarországban az emberben leginkább előfordulnak: az orsógiliszta (Ascaris lumbricoides L.), a végbélgiliszta (Oxyurus vermicularis Brem.), a bányaféreg (Ankylostoma duodenale Dub.), a simafejü galandféreg (Taenia mediocanellata Küch.), a horgasfejü galandféreg (T. solium Rudolphi), a kutya-galandféreg (T. echinococcus von Lieb.) és egyes ritkább esetekben a trichina (Trichina spiralis Owen). Házi állatjainkban pedig pusztítanak: a májmétely (Distomum hepaticum Retz.), egyes orsógiliszta-félék (Ascaris megalocephala Clogn., A. mystax Rud., A marginata Rud., Oxyuris curvula Rud.), egyes strongiluszok (Strongylus filaria Rud., St. paradoxus Mehl.), egyes pántliklagiliszta-félék (Taenia solium L., T. cucumerina Bloch., T. coenurus v. Sieb., T. echinococcus v. Sieb marginata Batsch) stb.
A belső élősdiek különösen jó példát szolgáltatnak arra nézve, hogy az állat szervei az életmód következtében mennyire átváltozhatnak és hogy mennyire képesek a külső körülményekhez alkalmazkodni. Külérzéki szerveik közül a látás, a hallás, a szaglás, az izlés szervei mindig hiányoznak, - ellenben a tapintás, - mely a bőrben székel - annál jobban van kifejlődve. Ugy látszik, ez képviseli a többi külérzékeket is. Hasonlóan a mozgásszervek rendesen hiányoznak, helyváltozásul pedig a bőrük alatt kifejlődött izmokat használják. Ezek helyett azonban táplálkozási és szaporodási szerveik annál jobban vannak kifejlődve. Szájnyilásuk gyakran nincs, s ez esetben a kész táplálékot egész testök felületén átszivárgás utján veszik fel. Külön légzőszerveket hiában keresünk; náluk nem oly nagy és intenziv az oxidáció, azért testük egész felületén a bőrön át lélegzenek. Szaporodásuk pedig bonyolódott. Akárhány nem is képes ugyanazon gazdában kifejlődni; teljes kifejlődésükre nem egyszer 2-3 gazda, több egymásután váltakozó ivaros és ivartalan nemzedék szükséges. Fejlődésük egyes stádiumait külön-külön ismerhetjük, és megsem tudjuk az illető állat egész fejlődési ciklusát összeállítani. Ilyennek tanulmányozása mélyrehtó vizsgálatokat, türelmes és folytonos megfigyeléseket és sokszor évek hosszu során át tartó ernyedetlen kutatást igényel és még akárhány belélősdi van, melynek fejlődése részben vagy egészben ismeretlen. Fejlődés alatt millió és millió tönkre megy, legtöbbnyire csak párnak sikerül elérnie az ivarérettséget, pedig a természet gondoskodott arról, hogy minél nagyobb számban legyenek képesek petét produkálni. Egy orsógiliszta 20000000, egy pántlikagiliszta pedig 30-40000000 petét képes rakni. Hozzátehetjük még, hogy az E., különösen petéik, rendkivül szivósságuak. A peték 5-6 évig is megtartják életképességüket, vastag chitin-burokkal körülvéve, a hideget, a meleget, v. egyes folyadékokban való áztatást, mint terpetinben stb., minden baj nélkül állják ki. Kisérletileg bebizonyították, hogy petéket, sőt egyes férgeket (Rhabditis, Tylenchus tritici L. stb.) dobozokban hagytak több évig állani, amely idő alatt az illető állatok egész mumiává asztak össze és életképességüket mégis megtartották, mert amint kedvező körülmények közé jutottak, azonnal továbbfejlődtek. A belélősdieket jellemzi továbbá különösen a pigment, a festék teljes hiánya. Testök áttetsző, szintelen, legfeljebb a felvett vértől piros, bőrükben festék a világosság hiánya folytán nem keletkezhetett. Mindezekhez végül hozzátehetjük még, hogy már rég lejárt azon idő, midőn a belélősködő állatok keletkezését bizonyos rosszindulatu betegségnek, kóros folyamatnak hitték, midőn azt gondolták, hogy ez állatok az emberben önmaguktől minden fertőzés nélkül származtak.
É. a botanikában (l. a mellékelt képet), az olyan növény, mely más növényen él és onnan veszi a táplálékát, azért többé-kevésbbé kártevő. A növényeket és állatokat bántó élősködő gombák nagy raját nem tekintve, a magasabb rangu virágzó É-k száma aránylag kevés; mindössze körülbelül 1400. Az É.-k a televénynövényekkel (saprophyta), valamint a tehernövényekkel (epiphyta) is közel viszonyban vannak. Mint az elsőbbek, legalább részben, szerves, már kész átsajátított táplálékból élnek, de azért különbözők tőlük, mert a táplálékukat nem az élettelen szervi anyagok bomlástermékéből, hanem élő növenyekből merítik. A tehernövényektől pedig, melyek szintén növényeken telepednek meg, sőt velök össze is függenek, az É.-k szintén a táplálkozás módjára nézve különböznek, mert a táplálékot nem egyesegyedül a levegőből, légi csapadékból v. elhalt televénytalajból merítik, hanem gazdájok (dajka) v. gazdanövényök belső szövetéből is. Erre a célra kivétel nélkül sajátszerü szervök van a hozzáerősödésre meg a kiszivásra, de majd mindegyiké különböző, azért más-más neve is van (szivó, kéregszivó v. fogódzkodó gyökér, tapadó- vagy szivókorong, szivószemölcs v. haustorium; szivócsap, szivóka, szivó fonál v. telepfonál). Az É.-nek nagyon változatos s részben bonyolódott életviszonyai vannak, s az élősködésnek különböző fokából a közönséges zöldlevelü formáktól a teljesen elformálódott, gyökértelen, levéltelen és száratlan növényekig egész sorozat alakul. Egyik vége az élősködésnek s pedig mintegy alacsonyabb foka az, midőn az É. még mint rendes zöld növény a levegő szénsavát a napsugár hatásával fel tudja bontani és a gazdája szerves nedvéből csak ugy mellékesen táplálkozik.
Ezek a félélősködők, különösen a kakascimerfélék meg a santalaceák családjában, melyeket külsőleg alig lehetne É.-knek gondolni, mert a földben gyökereznek és normális zöld levelök van. De a gyökerükön szemölcs- v. fogó-alaku szivókájuk van; ezekkel más növény gyökerébe v. tőkéjébe csimpeszkednek. A szivóka alsó szineiből edénycsoportokkal fölszerelt sejtnyaláb (szivócsap) tolakodik be a gazda belsőbb szöveteibe, a vezető szövetekhez támaszkodik s az átsajátított kész anyagot kiszivja.
A félélősködők második csoportját a fagyöngygyel világosíthatjuk meg (l. a kép l. ábráját)
1.kép. A leveles rész a fehér fagyöngy (Viscum album); a levéltelen ág a dajkanövény.
Ez is mint rokonai a Loranthaceák, zöld levelükkel és törzsükkel még önállóan fel tudják a szénsavat bontani, de magjok a földben soha se csirázik és gyökeresedik, hanem csak más fáknak (erdei fenyő, nyárfa, gyümölcsfák) a kérgén, hol az odaragadt mag gyököcskéje tapadó korongjával azonnal odaerősödik, s az alsó szinéből a gazda szövetébe belefurakodó szivókát bocsát. A déleurópai pirosbogyós borókagyöngy (Arceutobium oxycedri) szára fünemü marad, levele elsatnyul, de a cédrusboróka tápláló kérgében fonálszövetet fejleszt, s az élősködést ez végzi. A tölgyeken, meg a szelid gesztenyén élősködő madárlép szivónyábjai a kambium, mert a fiatal fa közt keletkezik, de lassanként a megkeményedő fasejtek lépcsőalakjára kifelé szorítják. A fagyöngyféléknek a külföldön még más öldöklő génuszai (Genslowia, Phacellaria) is vannak.
Az É.-k 3. csoportja, az iszalag-É. fonálalaku, gyakran cérnaszálu szára a dajkára tekergődzik, s a soronként egymás fölött levő tapadószerve a hernyó lábcsonkjaihoz hasonlít. A befurakodó szivóka itt is az alsó oldalon keletkezik s a sejtjei többé-kevésbbé legyező-alakuan terjeszkednek szét (l. az Aranka rajzát II. köt. 6. l.). Ha az É. ága a másikat érinti, tapadószerv keletkezik ugyan, de a szivókája satnyás marad. A rejtekfüvet (Lathraea squamaria, l. a kép 1. ábráját)
2. kép. A rejtekfű (Latraea Squamaria) szivó gyökereivel
a nyárfa gyökerén.
most a Rhinanthaceak közé helyezik. Husos, fehér sürü pikkelyes, elágazó tőkéjének fiatalabb vége a földből kiér, s kezdetben lekonyuló lilás rózsaszinü, féloldalu füzérvirágzatot hajt, ajakos virágokkal. Csiranövénye gyököcskét bocsát, mely a mogyorófán vagy a gyertyános elsőd tapadó korongot és szivókákat fejleszt, mig a kelője a pikkelyes tőkét hozza létre. Ezen mellékgyökerek erednek, melyek vastagos fonál-alaku ággá nyulnak, rajta tapadó korongok és szivó csapok vannak.
Negyedik csoportja az E.-knek a Gumósarjasak, a balanophoraceáknak csodálatos, olykor a gombára emlékeztető alakjai. Eleinte ezek is gumóalakuak s a virágzó szár ebből sarjadzik, de az Orobanché-tól számos szisztematikai és biologiai bélyegre nézve eltérők. Európában csak az ebruta él közülök (l. a kép 6. ábráját),
6. kép. Cynororium coccineum (Máltai gomba, ebruta), fent a dajkanövény darabja látható.
a többi 36 főleg Dél-Ázsia és Dél-Amerika tropikus őserdeiben, a fák gyökerén terem. Az ebruta a tamariskán, Salicornián és labodán él. A földben kurta tőkéje van; gyökéralaku függelék lepi el és ezzel tapad a gazdanövénybe. Csírázásakor az Orobanche módjára, a tagolatlan csira alsó végéből, a tápláló gyökéren orsó-alaku daganat lesz, ezen támad a szár meg a gyökér csirája. Virágzó szára a hengerded tőke egyenes megnyulásából lesz. Más balanophoracea virágzó sarja hatalmas gumótönkben keletkezik, később a gumó kérgét áttöri, a gumó pedig mint gyürü v. bögre-alaku hüvely marad a virágzó szár tövén. A braziliai Lophophyton mirabile (l. a kép 3. ábráját)
3. kép. Lophophyton mirabile.
gumója 1/2-15 kg. sulyu, s belőle l-l,5 cm. hosszu, ujjnyivastagságu fehér v. pirosas szár származik, sárga vagy narancsszinü virágokkal. Ide tartozik még a Sarcophyte, Scybalium, Balanophora, Langsdorffa Thonningina. E három utolsónak a kérgében bőven van viasznemü égő anyag, azért Jáván és Uj-Granadában tőkéjökből gyertyát állítanak elő. E csoportbeli a Hydnoraceák kis csoportjának Prosopanche genusza is.
A sorozat utolsó tagja a teleppel-É., a Rafflesiaceák családjából. Itt a gazdanövény szövetében, a fa meg a kéreg között telep- v. micelium-alaku test, ebből pedig a virágzó sarj keletkezik. A magasabb rangu növények tagosulását itt hiába keresnők. A telep szálai szíják a táplálékot, még pedig a Rafflesia meg a Brugmansia öregebb törzs és gyökér kérgében, a Pilostyles Haussknechtiié pedig a fiatal hajtásokban. E család 24 fajából csak a bodorrózsán élősködő Cytinus európai. Az amerikai Apodanthes Flacourtiana (l. a kép 4. ábráját),
4. kép. Apodanthes Flacourtiana
apró virág sarjai seregesen törik át a megszállott tápláló kérgét, mig a Rafflesiának 5-6 faja Jáván, Szumatrán meg a Filippinákon él, s tányér-alaku, ötkaréjos, óriás virágai szorosan a gazdanövényen vannak. A jávai R. Padma (l. a kép 5. ábráját),
5. kép. Rafflesia Padma, a földszinén szétfutó gyökérágakon élősködik.
husszinü virága a Cissus-fajoknak az erdő talaja fölött kigyódzó gyökerén van, s kellemetlen halottszagu.
Az É.-ket a kifejlődés szerint 3 csoportba foglalhatjuk. 1. Félélősködők. 2, szár-E.-k, melyek csirájának csak a törzsrügy vége képződik ki, a gyökér vége pedig hamar elpusztul v. átalakul, 3. a gyökér-É-k tagolatlan csirájának csak az alsó része növekedik tovább, felső része pedig elpusztul.
