Áruló.

Teljes szövegű keresés

Áruló. A nemzetközi hadi jog szerint a.) az, aki a hadvezetésre vonatkozó tudósításokat, melyeknek birtokába megengedett módon jutott, annak a hadseregnek a hátrányára, amelynek hatalmi körében van, az ellenséggel közli; b) az is, aki az ellenség által megszállott helyről a hazai hadseregnek vagy a hazai kormánynak tudósításokat küld a megszálló hadak veszélyeztetése céljából. s általában a megszálló had ellenfelével a katonai parancsnok engedélye nélkül érintkezik. . A két eset között az a különbség, hogy mig az első közönséges bűntett hazaárulás hűtlenség is lehet, akkor t. i., ha azt a tettes saját hazája kárára követi el, addig a második esetben a cselekmény becstelennek nem bélyegezhető. A halálbüntetést utóbbi esetben csak a végszükség joga igazolhatja, épp ugy mint az első esetben, ha hazaárulást nem képez, midőn pl. a tettes annak az államnak honosa, amelynek hadserege ellenség gyanánt közeledik (pl. Franciaországban letelepedett német honos által a német hadseregnek adott tudósítások .a francia-német háboruban). Általánosan elfogadtatott elv szerint az árulás csak annak a hadseregnek a hátrányára követhető el, melynek hatalmi körében a tettes a cselekmény elkövetésekor van; s nem terjeszthető ki oly esetekre, amelyekben a hadsereg csak később jut a helynek hatalmába, honnan a közlés történt. A hadseregnek hatalmi köre a megszállott hely fölötti légtérre is kiterjed, amennyiben a fölött uralkodhatik. Elfogadott elvként, ha az Á.-nak sikerül a maga hadseregéhez szerencsésen visszatérni, az árulásért nem büntethető akkor sem, ha később ismét az ellenség hatalmába kerül; c) az Á.-ra vonatkozó szabályok alkalmazandók azokra is, akik az ellenséges hadseregnek önként vezetőkül ajánlkoznak, v. mint vezetők a csapatokat szándékosan félrevezetik. A vezetésért sem a hadi, sem a közönséges törvények szerint nem felelős az, akit arra a hadi hatalom kényszerített. Minden hadseregnek vezetőkre van szüksége, akikre ha másként nem lehet, kényszer s fenyegetés utján is szert tenni törekszik. Azért nem is büntethető az, aki a fegyveres hatalom kényszerének engedett, mert ez végszükség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem