MEGÉLHETÉSI KÉNYSZER VAGY VÁLLALKOZÁS
MEGÉLHETÉSI KÉNYSZER VAGY VÁLLALKOZÁS
A más vidékeken való tájékozódáshoz, az ismeretlentől való szorongás leküzdéséhez nyilván nagy segítséget jelentett a személyes és napi tapasztalatokon épülő látókör-szélesedés. Ebből a mentális készségből azonban önmagában még nem fejlődhetett ki vállalkozás: a nyomor fokozatai közötti lavírozáshoz, a könnyebb megélhetés reményének ébren tartásához volt csupán elegendő. A 18–19. század fordulóján gyakran emlegetnek a források olyan személyeket, akik szolgálatot keresve, de maguk iránt a bűnözés, a bűnözőkkel való paktálás gyanúját is felkeltve váltogatták a lakóhelyüket (Szilágyi Miklós 1990). Az ő magatartásuk éppen úgy a zárt parasztközösségekből való kiszakadás érzelmi vágyára alapozódott, látókörük szélesedése mégis jó esetben a szolgai létállapotot konzerválta, de a devianciához, a kényszerűen, ám öntudatosan vállalt társadalmon kívüliséghez is elvezethetett.
Az általánosítás igényével is fogalmazhatunk: ha vállalkozásra ösztönző kereskedelmi vagy munkakínálat jelentkezett, elsősorban azok figyeltek fel e kihívásra, akik – bármennyire szerény – parasztgazdaságuk bázisára építhettek. Felettébb jellemző ebből a szempontból, ahogyan kihasználni törekedtek a parasztgazdák a lóállományukat a nyomtatóvándorlások során. Hoffmann Tamás, részletesen dokumentálván ezt a gépi szemnyerés térhódításáig általános, főképp uradalmakban végzett bérmunkaformát, azt hangsúlyozta, hogy ez döntően „kisparaszti vállalkozás” volt, 856megkülönböztetendő tehát a „kétkezi mezőgazdasági munkások bérmunkaformáitól”. A nyomtatóvándorlások kuszának látszó útvonalai is a vállalkozás jelleget, nem a megélhetési kényszertől űzött munkakeresést bizonyítják. Ugyanaz a terület ugyanis be is fogadott, ki is bocsátott nyomtatókat; például Nyitra, Bars, Pozsony megyéből a Kisalföldre igyekeztek, ahonnan viszont Fejér, Tolna, Somogy megyékbe indultak nyomtató csoportok. Nem a legközelebbi munkakínálatot használták ki tehát, hanem megkeresték a számukra a legtöbb hasznot hozó, bár távolabbi ajánlatot (Hoffmann T. 1963: 295, 314–316). A Békés megyei Mezőberényben a 19. század első évtizedeiben a bihari, illetve a bánáti uradalmakba irányuló nyomtatóvállalkozások során a teljes lóállomány mintegy harmadát, 500–700 munkaállatot is igénybe vettek, valóban tömeges volt tehát a vállalkozás. Az itteni jobbágyparasztok, miután saját gazdaságukban befejezték a szemnyerést, az amúgy tétlenségre kárhoztatott állati és emberi munkaerőt hasznosították ily módon, s ez racionalis vállalkozói gondolkodás, noha a parasztgazdaság volt a bázis (Szilágyi Miklós 1973: 202–205).
A távolsági áruszállításra és a bérnyomtatásra vállalkozó parasztok közös jellemzője az a vállalkozói mentalitás, mely alapjaiban, a tudásanyag és a munkavégzési gyakorlat vonatkozásában „paraszti” maradt, a külvilághoz való viszony tartalmát illetően azonban mindinkább „nem parasztivá” formálódott. Abban persze mutatkoztak különbségek e vállalkozók között, hogy egyes településeken vagy vidékeken, a „szükség” és a „lehetőség” együttes hatására a parasztok tömegeinek mellék- avagy főfoglalkozása volt az említett és más hasonló munkakínálatok megkeresése és kihasználása, másutt pedig csak a paraszti közösség néhány tagja, kisebb-nagyobb csoportja nevelődött „vállalkozóvá”. Akár rendszeres és tömeges, akár alkalmi és egyéni volt is, nem úgy valósult meg, hogy a résztvevők „kikerültek volna a paraszti életmód, életforma rendjéből” (Gráfik I. 1983b: 27).
