ARATÓ- ÉS CSÉPLŐVÁNDORLÁSOK
ARATÓ- ÉS CSÉPLŐVÁNDORLÁSOK
Az arató- és cséplőmunkások vándorlási útvonalai évszázadok óta valóban egybeesnek az árucsere-kapcsolatok fentebb jelzett irányaival. Bél Mátyás, kissé talán el is túlozva 1730 körül szerzett értesüléseit, úgy általánosított, hogy a sík vidékiek közül kevesen aratnak maguk, hanem „a hegyekből esztendőnként odajárókból fogadnak fel munkásokat”. Akik persze nem lehettek nincstelen bérmunkások, hiszen azt is megjegyezte róluk, az Árva és a Liptó megyeieket külön megemlítve, hogy „nyáron kétszer szoktak aratni: elsőbben a sík vidékeken, ahova csapatostúl vándorolnak, s miután ott elvégezték, fönn a hegyek között” (Bél M. 1984a: 131). Kalotaszeg falvaiból az Alföld keleti megyéibe irányuló, több ezer embert megmozgató 19. század végi aratóvándorlásra szintén a gabonafélék eltérő érési ideje adott lehetőséget: „nekünk jóval később van az aratásunk és jóval kevesebb a vetésünk” – mondották (Kós K. 1980: 387). Az első világháború előtt a Kárpátok hegyei közt élő ruszinok is előbb a magyar Alföldön arattak, majd hazafelé tartva az ungi és beregi magyar falvakban 853fogadták meg őket a gazdák, s csak azután tértek haza, hogy a sajátjukat is learassák. Amikor Csehszlovákiához került Kárpátalja területe, kényszerűen lerövidült a vándorlási útvonal. Ha azonban aratóra, különösen pedig ha zsúpcséplőre volt szükségük a sík vidék peremén élő beregi magyaroknak, a két világháború között is ruszinokat fogadtak (saját gyűjtés, 1990–1991; Viga Gy. 1996: 67–80).
A 19. században a földművelésre kevéssé alkalmas tájakon a megélhetési kényszer mind nagyobb tömegeket kapcsolt bele ebbe az évről évre ismétlődő aratóvándorlásba. Nem a 19. század végi–20. század eleji aratósztrájkokkal van tehát ok-okozati összefüggésben, ha a gabonatermő tájainkon „más vidéki aratók” tömegeiről szólnak a századforduló körüli források. A munkaadók csupán a hagyomány kínálta lehetőséggel éltek, amikor az alföldi agrárproletárok bérköveteléseinek letörése érdekében – ha úgy adódott – a felföldi aratókat használták fel sztrájktörőként (vö. Rubinek Gy. 1895: 24; Barbarits L. 1979: 440).
