AZ ÍRÁSBA FOGLALT HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEK
AZ ÍRÁSBA FOGLALT HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSEK
Eddig is szerződésként emlegettük a vagyoni egyezségeket, s teljes joggal, hiszen a paraszti gyakorlatban nem volt alaki feltétele a szerződéskötésnek az írásbeliség. Bármilyen nagy horderejű adásvételt is kézfogással és áldomásivással pecsételtek meg, mégis: aki az adott szó kötelező erejét utólag vitatta volna, erkölcsi hitelét kockáztatta. Ennek ismeretében különösen feltűnő, hogy a házasság előtti vagyoni megállapodásoknak viszont igen sok írásos dokumentuma maradt. És nemcsak az írni-olvasni tudás általánossá válása óta, azaz századunkban szaporodtak meg az írott szerződések! A viszonylag nagy mennyiségben publikált 19. századi (és kisebb mennyiségű 18. századi) házassági szerződések azt bizonyítják, hogy a bíróság előtt is bizonyítékként felhasználhatónak remélt magánokiratot az örökösödési rend kívánatos érvényesülésének igénye: a szokásjog többféle értelmezési lehetősége tette szükségessé – ahogy az írásos végrendelkezést is. Megelőlegezett végrendeletként fogták fel a házassági szerződést, ha egyezségüket írásban rögzítették. Arról biztosították egymást a házasulandók, hogy közös vagyonuk majdani felosztásakor csak a közösen elhatározott szándékuk érvényesülhet. Ez a funkció nem tette szükségessé a „hozományként” kapott vagyontárgyak és a szülői ígéretek részletezését. Arról kellett rendelkezni, hogy milyen pénzbeli kielégítés, milyen vagyontárgyak és milyen özvegyi jogok illetik meg a hátramaradottat. Figyelemmel arra is, ha a házastársak egyikének halála közös gyermekük születése előtt avagy utána történik; ha az özvegy újraházasodik avagy gyermekekről kell gondoskodnia, esetleg felnőtt gyermekeitől ellátásra tart igényt.
Különösen a vőlegény vagy a menyasszony (illetve mindkettőjük) második házassága és nagy korkülönbség esetén tartották kívánatosnak az öröklés rendezését már a házasságkötéskor. Nemcsak az előző házasságban született s a születendő közös gyermekek azonos jogának garantálása indokolta ezt az elővigyázatosságot. Az is, 726hogy az egyik házasulandó – a fiatalabb, s aki társának a házasságba hozott gyermekei felnevelését is vállalta – csak megfelelő vagyoni kompenzáció ellenében állt rá a számára előnytelen házasságra. Mint Börcsök Vince a tápaiak (Csongrád m.) vélekedését közvetítve megfogalmazta: „A második házasság ritkán történik szerelemből”, az asszony tehát biztosítékot vár el „férje gyermekeivel szemben, hogy annak elhalta után munkájáért kárpótlást kapjon” (Börcsök V. 1971: 251). Ugyanennek a vidéknek a „kisrealistája”, Cserzy Mihály egy szegény legény–szegény leány hajdan volt nagy szerelmének érdekházasság okozta elmúlását megindokolva úgy idézte fel a szokásjogi felfogást, hogy egyszersmind kinyilvánította: a biztosíték nagysága a korkülönbséggel és az özvegyember neveletlen gyermekeinek számával egyenes arányban szokott volt növekedni (Cserzy M. 1943: 213).
A végrendeletet megelőlegező házassági szerződésbe azt foglalták bele, hogy – egyrészt – a férfi előző házasságából származó közös gyermekek miként osztozzanak az apai hagyatékon. Másrészt azt, hogy az özvegyasszonyt milyen nagyságú, a hagyatékot terhelő örökrész illesse. Harmadrészt pedig azt, hogy az özvegyasszonynak az ellátásával és a lakásával kapcsolatos igényeit milyen minőségben kötelesek kielégíteni az örökösök – feltéve, hogy nem megy ismét férjhez.
