A HÁZASSÁG MINT SZERZŐDÉS

Teljes szövegű keresés

A HÁZASSÁG MINT SZERZŐDÉS
A férfi és a nő egy életre szóló kölcsönös kötelezettségvállalása egyetlen szerződésként is meghatározható. Az egyházi és világi jog ugyanis évszázadok óta pontosan körülírt szerződési feltételek teljesüléséhez, hivatalos szertartáson elhangzó s tanúk által hitelesített ígérethez kötötte – s köti – a házasság érvényességét.
Azok a törvényi és szokásjogi előírások, melyeket a házasulandóknak be kellett – s be kell ma is – tartaniuk, persze sohasem voltak a felek szabad alkujának tárgyai. A házasság társadalmi elismerése érdekében az egyház, utóbb az állam kötelező érvényű rendszerbe foglalta e szerződés szabályait, formai kellékeit, s szankciókat is rendelt a védelmükre. Az ilyen magánjogi megállapodás legalizálásának előfeltétele tehát a hivatalosan megkövetelt tartalmi és formai előírások feltétlen tudomásulvétele.
Ha ezekből a jogi kötöttségekből kiindulva mutatjuk be a lakodalom szokáskörét, azt hangsúlyozzuk, hogy a faluközösség közreműködésével zajló ceremóniában az egyes szokáselemek bizonyosan összefüggenek – közvetlenül vagy közvetve – a törvényi szabályozással. Azaz: a szokáselemek egy része magát a jogi aktust, az „egy életre szóló” magánjogi szerződést teszi nyomatékosabbá, kiegészítvén a formalizált esküt további, a szokásjog megkövetelte szertartásos fogadalmakkal és kötelezettségvállalásokkal. Más részük a leánynak és a legénynek a házassággal létrejövő új közösségi viszonylatokba való bevezetését szolgálja: a közösség ritualizált szimbólumokkal is kinyilvánítja, hogy ezt a „szerződést” egyetértően vette tudomásul, s az új családot felruházza mindazokkal a jogokkal és kötelességekkel, melyek az adott közösség házasságban élő tagjaira érvényesek.
Ebben a fejezetben nem a lakodalmi szokáskör egészének szokásjogi vonatkozásait foglaljuk össze (vö. Tárkány Szücs E. 1980c: 119–154; 1981: 245–402), csak a vagyoni kérdések elintézési módjait elemezzük. A lakodalmi ceremónia költségvállalását, illetve a házassággal létrejövő új család anyagi megalapozását előzetes szerződésekben rendezte a két érintett család. A törvényes házasságnak nem lévén alaki feltétele ez az előzetes vagyoni egyezség, az egyházi és a világi jog nem követelte 721meg, így formailag nem is szabályozta e szerződéskötéseket. Különösen alkalmasnak látszanak tehát arra, hogy velük szemléltessük a hivatalos jogtól lényegileg független jogszokások kétarcúságát: a közösségi kényszert, s ennek ellenére a hivatalos joghoz igazodást, az alkalmazkodást.
Bár a vagyoni egyezség – a mondottak szerint – leválasztható a lakodalom szokásköréről, az olvasónak számon kell tartania, hogy ez is beletartozik a „házasság mint szerződés” tágasabb összefüggésrendjébe. A lakodalmi ceremónia vagy az egész életre kiható, az új család létét s társadalmi presztízsét meghatározó vagyoni egyezséget tette nyomatékosabbá, vagy takargatni, leplezni törekedett a fékevesztett vidámsággal, hogy az idillien tiszta érzésekre – azaz a szerelemre – is rávetül az anyagi megfontolás árnyéka. A paraszti kultúra teljesítményeiből alighanem a legtöbbet magába sűrítő szokáskomplexum ugyanis nemcsak a szórakozás alkalma – születendő gyermekekkel s a majdani halottakkal számot vető alkudozás is egyszersmind. A házasság előtti vagyoni egyezség – kimondva vagy kimondatlanul – az öröklés rendjét: a szülők, illetve valamelyik házasfél halála esetén a gyermekekkel megszaporodott (avagy magtalan) új családban lehetséges és kívánatos eseti öröklést volt hivatott tisztázni. Ebben az értelemben tehát a lakodalom a paraszti közösségek vagyonról, a vagyon védelméről és átruházásáról kialakított felfogásának afféle gyújtópontja: ekkor mindenkinek kötelessége az egyértelmű véleménynyilvánítás – legalább a közösség által elfogadott szokásjogra hivatkozás.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem