EURÓPAI ETNOGRÁFIA ÉS AMERIKAI KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA HATÁRÁN
EURÓPAI ETNOGRÁFIA ÉS AMERIKAI KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA HATÁRÁN
Beleillett ugyanis az Ortutay megfogalmazta szemléleti megújulás igényébe a már Fél Edit martosi vizsgálatából megismert funkcionalista látásmód, amely tovább élt Kresz Mária (1949) tanulmányában is a gyermekek szocializációjáról Nyárszón, valamint abban az irodalmi remeklésnek is beillő hatásos monográfiában, amelyet Morvay Judit (1956) írt a bodonyi nagycsaládról, az emlékekből idézve azt fel. Mindkét eset az elemző leírás példája, nincs tekintettel a szélesebb társadalmi összefüggésekre vagy elméleti perspektívákra, de az ábrázolás időbeli határai világosan kirajzolódnak.
A történeti nyomozás, az időben elhelyezés igénye nyilvánvaló volt Fél Edit 1951-ben megindult, 1954-től Hofer Tamás részvételével több mint húsz éven át folyó átányi kutatásának (Hofer T. 1979: 85) eredményeiben is, amelyek azonban már az amerikai kulturális antropológiából vett kutatási elgondolásokat is tükröznek.
Az átányi kötetek a saját földjükből megélő parasztok állapotrajzát adják, s a második kötetet, a szerzők véleményétől eltérően (Fél E.–Hofer T. 1972/1997: XVI), nem szerencsés az első nélkül olvasni. Az első monográfiából (Fél E.–Hofer T. 581969b) tudható ugyanis meg, hogy milyen történeti folyamat vezetett az átányiak szóhasználatában „korrekt” parasztok létfeltételeinek kialakulására, mi volt a helyük és szerepük a falu egészében, milyen viszonyban álltak a náluk szegényebbekkel és a társadalmilag fölöttük állókkal. Csak ennek fényében értékelhető az egyedülállóan részletező leírás a paraszti létet szinte eszményi teljességében megvalósítók életmenetéről, családi kapcsolatairól, társadalmi érintkezési formáiról; a második kötetben (Fél E.–Hofer T. 1972/1997) a gondolkodásmódjáról, ahogyan különböző élethelyzetekben, munkával, tárgyakkal, javakkal kapcsolatosan elrendezik ismereteiket, terveket kovácsolnak, döntéseket hoznak; a harmadikban pedig a tárgyaikról és a velük való élés módozatairól (Fél E.–Hofer T. 1974). A kötetek konkrét dokumentációval bőségesen alátámasztott és megismételhetetlen leírását nyújtják egy falusi réteg, a saját földjükből élők életmódjának, kultúrájának, társadalmi viszonyainak egy, de nem a magyar faluban, amire az első monográfiának a Current Anthropology-ban megszervezett vitájában utalt a két, a magyar viszonyokat jól ismerő kommentátor (Bodrogi T. 1972: 484; Sozan M. 1972: 491). Az idegen olvasó viszont a paraszti lét és mentalitás általánosítható vonásait hajlamos kiolvasni az életteli ábrázolásból (Steward M. 1994: 192–196). A két állítás nincs ellentmondásban, a nézőpontok különbözőségét jelzi. A magyar olvasók, sajnos, jó ideig csak a közlemények töredékei alapján alkothattak véleményt arról, hogy a szerzőpáros hogyan valósította meg a kulturális antropológiai célkitűzést, az általános ideáltípus felmutatását az egyedi (helyi társadalmi) tények aprólékos számbavételével.
Az átányi kutatás fontos korszakhatáron ívelt át. 1956 vízválasztót jelentett a társadalmi vizsgálódás lehetőségének tekintetében. 1957-től újjáéledhetett a szociológia, és fokozatosan lehetőség nyílott a társadalom valódi viszonyainak feltárására, ami kiszélesítette a társadalomnéprajzi kutatások spektrumát is.
Ez a folyamat azonban már olyan magyar néprajzban zajlott le, amelyben elmélyült, szakszerűvé vált az elmúló népi kultúra történeti vizsgálata, s egy olyan korszakban, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezése végképp megszüntette azokat a viszonyokat, amelyek a paraszti állapotnak a folytonosság látszatát kölcsönözték. Ez a két tényező nem kedvezett egy egységes társadalomnéprajzi problematika kikristályosodásának, ugyanakkor bizonyos társadalmi tényezők számbavétele elengedhetetlen alkotóelemévé vált minden helyi vagy regionális feldolgozásnak. Ebben a helyzetben a társadalomnéprajzi vizsgálatok a következő irányokban bontakoztak ki. Újraértelmeződött a nép és a parasztság fogalma, s ennek folyományaként a kutatások kiterjedtek munkásokra és más, nem élelmiszer-termelő foglalkozási csoportokra a preindusztriálisnak felfogható korszakban, sőt egyéb társadalmi rétegekre is.
A néprajz bekapcsolódott a falusi társadalom nagy átrendeződési folyamatának felmérésébe, amely az ipari civilizáció kibontakozásával következett be és különösen felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átszervezésével. Kiemelt figyelmet kapott a paraszti polgárosodás folyamatának megismerése, nem függetlenül a polgárosodás folyamatának újraindulásától a vizsgált időszakban. Mindez együtt járt a kutatások tematikai bővülésével: növekvő figyelmet kapott a falusi társadalom értékrendje és a társadalmi kontroll különböző formája (Jávor K. 1971, 1978b; Andrásfalvy 1973a; Imreh I. 1973, 1974, 1983; Nagy O. 1989). Eközben növekvő szakszerűséggel folyt 59régebben felmerült kutatási feladatok teljesítése, mint a rokonság és a család jelenségeinek értelmezése, az etnikai-néprajzi csoportok kialakulása társadalmi hátterének feltárása egyes esetekben.
