ÉRDEKVÉDELMI ÉS SZAKMAI SZERVEZETEK
ÉRDEKVÉDELMI ÉS SZAKMAI SZERVEZETEK
A paraszti érdekvédelem mint társadalmi szükséglet csak a magántulajdon talaján s a polgári állam jogi feltételei között fogalmazódhatott meg. Olyan, döntően külső ösztönzésre létrejött falusi és mezővárosi szervezetek biztosították hozzá a szervezeti kereteket, melyek általában a mezőgazdasági termelést és értékesítést, vagy konkrétan valamelyik mezőgazdasági ágazat minőségi fejlesztését tűzték célul. A külső ösztönzés jelenthetett állami pártfogást, de jelenthette az állam gazdaságpolitikáját befolyásolni, ellensúlyozni akaró nem paraszti termelők érdekérvényesítő szándékainak, elfogadtatását a birtokos parasztsággal. Akár így, akár úgy szerveződtek a parasztok egyesületei, társulásai és szövetkezetei, központi törekvés volt a helyi szervezeteknek megyei, területi és országos hálózatba tagolása. Az egységesítés és egységesülés közös jellemzőjük volt, annak ellenére, hogy jó részük összetettebb és szerteágazóbb feladatokat vállalt az adott településen, mint amennyit az országos hálózat tagjaként elvártak tőle. Jó példái ennek a leginkább elterjedt gazdakörök, a 20. század legfontosabb érdekvédelmi funkciójú falusi-mezővárosi intézményei. Akik egykor tagjai voltak, nemcsak a nyomott felvásárlási árak elleni védekezés eszmecserékben kialakított programjára vagy a korszerű mezőgazdasági ismereteket terjesztő ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamokra emlékeznek. Arra is, hogy a gazdakör székháza volt a kulturálódás, a szórakozás legfőbb színtere. Kettős értelemben is: kifejezte a parasztos kulturális eszmények meghaladásának igyekezetét (volt olvasóterme, lehetett kártyázni, sakkozni, biliárdozni, az udvaron kuglizni, a lányok-legények műkedvelő előadásokkal szórakoztatták a falu népét stb.), de maradéktalanul kiszolgálta a helyi hagyomány szentesítette közösségi szórakozásokat is (nagytermében rendeződtek a bálok).
Csak a polgáriasodó társadalmi környezethez igazodás és a helyi parasztos igényekhez való hozzáigazítás ilyen tartalmú egymásra hatását figyelembe véve érthetjük meg, hogy miért tudtak beépülni a falusi-mezővárosi intézményrendszerbe ezek az eredendően nem paraszti gyökerű szervezetek. A feudalizmus korába visszanyúlóan ugyanis a parasztok körében alig volt intézményes formája az érdekvédelemnek, így maga a gondolat is majdnem gyökértelen volt.
Az egyes parasztgazdaságok – amint ezt már részleteztük – az egyéni és a közösségi termelésszervezést összehangoló faluközösségi intézményektől várták el, hogy képviselje érdekeiket. Ha szükséges, és amennyire lehetséges, szálljon szembe a falu bírája a közösségi normák megszegőivel is, a földesúr korlátozó törekvéseivel is; mérsékelje, s a helyi adottságokkal hozza összhangba az államhatalom elkerülhetetlen beavatkozásait; s még az egyes gazdaságok termésfeleslegének értékesítéséhez is nyújtson hathatós segítséget: a kommunitás nevében vállalja az áralkut a kereskedőkkel. (A falusi bírák funkcióiról összefoglalóan: Wellmann I. 1980: 421–449; a 576mezőberényi példa: Szilágyi Miklós 1973: 191–201; a gyapjúértékesítés tanácsi megszervezéséről: Erdei A. 1975: 463–476; a nagykunsági mezővárosok bíráinak szerteágazó „érdekvédelmi” munkájáról: Bellon T. 1996.)
CÉHSZERŰ TÁRSULATOK: HALÁSZ-, JUHÁSZ-, KERTÉSZ-, KAPÁS- ÉS FÖLDMŰVESCÉH
SZÖVETKEZÉSI FORMÁK A POLGÁRI KORSZAKBAN
FÖLDBÉRLŐ SZÖVETKEZET, TEJSZÖVETKEZET
GAZDASÁGI EGYESÜLET ÉS GAZDAKÖR
