A KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG ALAKULÁSA, A KERESKEDŐK KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAI
A KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG ALAKULÁSA,
A KERESKEDŐK KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAI
A KERESKEDŐK KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAI
Kereskedő szavunk az ugor kori „keres” igéből származik, ami eredetileg a kereskedelmi céllal űzött prémvadászatot jelentette, s ebben a jelentésében a 15. század óta él nyelvünkben. A prémes vad vadászata különbözött minden más vadétól, hiszen a bőr cseretárgyként, vagyis kereskedelmi eszközként szolgált (Mészöly G. 1951:285–289).
Ezzel összehasonlítva nyelvünkben az e tevékenység különböző fajtáit jelölő kifejezések többsége idegen eredetű (például kupec: szlovák; szatócs: ótörök; kalmár, kucséber, handlé, vigéc: német stb. – TESZ), ami a foglalkozás kiterjedését, differenciálódását, színtereinek bővülését jelenti.
370A 19. század közepe és a 20. század eleje közötti időszakban egymás mellett éltek az árucsere tradicionális és modern piaci formái. Ez utóbbi kialakulásának elsősorban a főváros kínált megfelelő terepet. Budapesten közvetlenül a kiegyezés után a kereső népesség 7, 1890-ben 10, 1910-ben pedig 13%-át foglalkoztatta a kereskedelem. Ezzel szemben vidéken az első világháborút megelőző években ez az arány mindössze 3%.
A fővárosban épült ki először az állandó kereskedelmi üzlethálózat, s kezdődött meg ennek szakosodása. Minden fejlődés ellenére azonban bizonyos mértékig Budapesten is konzerválódtak a kereskedés tradicionális formái: az 1910-es években az önálló kereskedők több mint egyharmada kofa, piaci árus és házaló kereskedő volt. Vidéken az átalakulás éppen csak megindult, s továbbra is rendkívül fontos szerepe maradt a házaló kereskedelemnek, a forgalom legnagyobb részét lebonyolító vásároknak és a szakosodást nem ismerő szatócskereskedelemnek (Berend T. I.–Szuhay M. 1973: 94–95).
A következőkben az árucsere helyszíne alapján kíséreljük meg bemutatni a Magyarországon tevékenykedő kereskedők különböző típusait.
A HÁZALÓ KERESKEDELEM
PIACI, VÁSÁRI KERESKEDELEM
BOLTI KERESKEDELEM
A FELVÁSÁRLÓ ÉS A KÖZVETÍTŐ KERESKEDELEM
