DÉLSZLÁVOK

Teljes szövegű keresés

DÉLSZLÁVOK
Az örményekhez hasonló módon ők is gyakran bekerültek a „görög” gyűjtőfogalomba, ezért sokszor nehéz őket elkülöníteni. Közülük elsősorban a szerbek játszottak jelentős szerepet, akik állatkereskedelemmel, hajózással foglalkoztak, és többek között a dunai víziút közelében kialakult vásárhelyeken telepedtek le. Helyileg is elkülönültek a települések más részeitől, jól ismerjük például Buda, Komárom, Baja vagy más városok rácvárosait, szerb utcáit, nem is beszélve Ráckeve történetéről és a dunai kereskedelemben betöltött szerepéről (Csoma Zs. 1992: 8; Dankó I. 1978: 276).
Székesfehérvár Palotavárosának kereskedelmi életében a 18. század közepétől játszottak jelentős szerepet a szerbek (úgynevezett ráckalmárok), s vezető pozícióikat a 19. század közepéig megtartották. Az 1784-es mesterlista összesen 40 kereskedőt 368említ, akik közül 10 szerb nevű. A szerb közösség legtekintélyesebb tagjai a kereskedők, ők a görögkeleti egyházközség első gondnokai, a templom építtetői. Az ikonosztázon a következő felirat olvasható: „A szerb közösség népe, a kereskedő urak által emelve.” Virágkoruk idején a székesfehérvári Kereskedelmi Társulat élén is gyakran szerb elnök állt. A 19. század közepére számuk a többi kereskedőéhez képest visszaszorult, s a kapitalista vállalkozások korszakában már nem játszottak jelentős szerepet a város kereskedelmi életében (Demeter Zs.–Gelencsér J.–Lukács L. 1990: 96).
A magyar falvak gyakori látogatói, a vásárok jellegzetes alakjai voltak a szerbhorvát anyanyelvű vándorárusok, a bosnyákok, akikről a későbbiekben még megemlékezünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem