Marcibányi család. (Puchói és csókai.)
Eredetileg Trencsín megyei, további birtok szerzés után Csongrád, Csanád, Torontál és Szerém megyékbe is kiterjedt régiebb és gazdagabb nemes családaink egyike.
A család nevének vég szótagja (bán) után itélve, eredetét Horvát, Slavonia és temesi bánságból a tatárjárások korában az ország felső részébe huzódó családok sorában keresik. Oklevelileg bizonyos az, hogy a család első ismert törzsét Puchói Istvánt már a XV. században Trencsín megyében találjuk, kinek fia Márton, a nép nyelvén Marczi már 1469-ben – mint a családnál levő okmány tanusítja, – Trencsín megyei puchói és nimniczi ősi curialis birtokba uj adomány czímen beigtattatott. Márton vagy Marczi-nak, kinek nevéből kétségtelenül utóbb a Marczibán családnév vette eredetét, és pedig legvalószínűbben a Marczipán (Márton úr) alapján, fia András még előbb 1467-ben Budán Mátyás király által kiadott kiváltságos levél által nemesi czímerrel ajándékoztatott meg. E czímer a paizs kék udvarában zöld halmon fenálló helyzetben, hátulsó lábain ülő medve, szájában és első lábaival egy kivont kardot tartva; mint az itt a metszvény ábrázolja.
A család okleveleinek eme tisztes maradványa t. i. az eredeti czímeres nemes levél, egyéb régi okmányokkal egyetemben, valószínűleg a haza közérdekeiben, harczaiban résztvevő családi ősöknek táborozása, vagy a török dulások alkalmával székhelyének földúlása alkalmával elveszvén, idegen kezekre jutott, s mindaddig lappangott, míg végre Tolna vármegye levéltárába kerűlve, holléte a múlt szazadban végén feltaláltatván, 1797-ben majus 2-án a m. kir. helytartóság útján köröztetett;és így a családnak az okmány tudomására esvén, ahoz a törvényes igazolás után visszakerűlt.
A család nemzékrende következőleg indúlt virágzásnak:
Puchói István.; Márton népszerűleg Marczi 1469-ben puchói és nimniczi curiára új adom.; András 1467. czímerlevelet kap.
A család levelei elveszésének kell tulajdonítanunk azon hézagot, mely így a XV. század közepétől a XVII. század elejeig a nemzékrendben ki nem tölthető. Csak 1615-ben találunk ismét a család egyik ősére Marczibányi Jánosra, ki máskép puchói Kejkovicsnak is íratott s kinek egyik fia György, a másik András volt. Ez utóbbi Trencsín megyének esküdtje.
Valószínűleg nevezett Györgynek fiai volt István, II. György, János és Ádám, kikről mindjárt szólandunk.
Nevezett II. György 1650. és következő években mint a ledniczi várnak kapitánya említetik. A Ledniczi vár és uradalom t. i. előbbi bitorlóik névszerint a Bjelik, Podmaniczky, és Telekessy, kezeikből ruszkai Dobó, Rákóczy s Zeleméri családok birtokába jutott, de 1643-ban I. Rákóczy György ellen a császári kormány által emelt hűtlenségi gyanú miatt zár alá jutandott, a midőn Marczibányi György az uralkodó ház és a nevezett erdélyi fejedelem közti viszonyok szakában magára vállalá, hogy e várat kirekesztőleg csupán Rákóczy Györgynek özvegye, Lorántffy Zsuzsánna és ennek örökösei részére úgy kül-, mint bel ellenség ellen megvédendi, és megtartandja, mire nézve Mednyánszky János fejedelmi bíztos által Prileszky Miklós szolgabíró és Markó András eskütt előtt ünnepélyesen és szigorúan megesküdtetett, a mint ezen magyar nyelven szerkesztett esküforma Trencsin vármegye 1650. évi jegyőkönyvébe egész terjedelemben beiktatva van.És hihetőleg e körülménynek köszönhető, hogy Lednicze vára s uradalma sértetlenül II. Rákóczy Ferencz birtokába is eljutott, míg végre ettől hűtlenségi bélyegen a felerész leánya Julianna kezével 1702-ben gr. Aspremontra, a másik felerész pedig kir. adomány útján Mattyasovszky László nyitrai püspök és kanczellárra háromlott.
Marczibányi Györgyöt a hadi pályán követte Ádám – mint írtuk, valószínűleg – testvére, ki a török háborúban lábát elvesztvén, az ellenség fogságába kerűlt.
Ugyan ez időben élt István, 1664-ben Trencsín vármegye szolgabírája, kitől a családfa mostanáig következőleg terjedt le:
István 1664. Trencsín v. sz.-bíró. (1. Ghillányi Kata.) 2. Ottlik Anna.); János.; «»Anna.; I. Imre 1727. isp.; II. Imre bir Puchon s Klobusiczon. (Vranyay Judit.); Erzse (1. Orbán N. 2. Szulló Pál.); A. Mária (1. Mikovényi János. 2. Fraokner N. 3. Rédeky Józs.; I. Lőrincz csanádi alispán † 1769. (Kvassovzky Jud.); Folyt. a köv. lapon. Borbála. (1. Piacsek Ant. Mikl. 2. Majerszky István.); N. (Szuhányi ezredes.); N. (báró Czetvicz.); N. (Tarkó.).
I. Lőrincz, ki az előbbi lapon. csanádi alispán † 1769. (Kvassovszky Judit.); István szül. 1752. † 1810. val.-bel. titk.-tan. (Majthényi Mária.); II. Lőrincz Torontál v. alispán † 1786. (Kvassay Franciska.); Judit (b. Kerekes Zsigmond.); III. Imre kir. tanácsos Trencsín v. alisp. 1790. 1824. (Huszár Anna.); Márton szül. 1785. nov. 11. Szerém v. követ. (gr. Grochovszka Jozefa.); Lajos sz. 1786. maj. 22. (Motesiczky Vincencia.); Livius (Kameniczen † 1850.; Hermina (gr. Rozumovszky.); N. (b. Weisz Wilmos.); Mária. (Vagyon László.); Teréz. (Madocsányi Imre.); Judit. (Borsiczky István.); János. Csanád, Torontál v. követ 1812. 1825. †; Antal. sz. 1793. cs. k. kam. trencsíni főispán 1841. 45. él.; Amália. (Juszth János.); III. Lőrincz. cs. k. kam. kir. táblai üln. él. (Kállay Antonia); Mária (gr. Karácsonyi Guido.); Antonia (gr. Migazzi Vilmos.)
II. Imre 1700. táján a Klobusiczi birtokot szerezvén, ezt Borbála leányával Piacsek vejének átengedte, s többi vejének is, névszerint Majerszkynak, Czetvicznek, Szuhányinak, és Tarkónak nevezetes vagyont juttatott. Fia I. Lőrincz (1740–1750.) pedig már a tornyai és kameniczi birtok szerzője lett; később pedig t. i. 1781-ben II. Lőrincz és III. Imre a csókai uradalmat, és ez utóbbi azonkívűl Arad megyében a nádasi uradalmat, ennek fia Antal pedig Trencsínben a kocsóczi uradalmat egyéb birtokrészekkel szerezte. Igy gyarapodott vagyonosságban e család.
II. Imrének kortársa volt Marcsibán (így írva) György, 1711-ben Trencsín megyében «»Rákócyy híve;de kinek fia volt e György, a táblázaton ki nem tudjuk mutatni. E György talán ugyan az, ki 1690-ben Gömör vármegye aljegyzője volt,a midőn szintén Marczibán-nak van írva.
I. Lőrincz (II. Imrének fia) 1743–1769. közt szerepelt; 22 éves korában már Csongrád vármegye főjegyzője, utóbb Csanád megyei alispán, országgyűlési követ, és királyi tanácsos. Hitvese kvassói Kvassovszky Judit segedelmével a tornyai és kameniczai uradalomnak lett szerzője. Meghalt 1769. Aug. 20-án Tornyán s ugyan ott eltemettetett. Egy leánya és három fia István, II. Lőrincz és III. Imre maradt.
István szül. Csanád megyében Makón 1752. jul. 25-én. Iskoláit elvégezvén, s azalatt anyját 1769. aug. 20-án, röviddel utóbb atyját a halál elragadván, miután 1777-ben Majthényi Máriát (M. Károly septemvir leányát) elvevé, szülőitől reá maradott és Csanád, Arad, Szerem megyében fekvő javait átvevé, és minden tehetségét az uradalmak gyors helyre állítására fordította, s nehány év alatt Tornyán (Csanád várm.) a legízletesb lakást és kertet készíteté. Az 1779-ki porosz háború alkalmával hét lovas-, hét gyalog katonát állíta, nem különben 30 ló, s ezer pozs. mérő árpa, s részint zab, úgy készpénzbeli adakozással is járult az állam segélyére. A temesi bánság visszakapcsoltatása alkalmával az e fölötti tanácskozmányban részt vett, s noha hívatalt vállalni nem óhajtott, 1780-ban a kir. bízottmány ajánlatára a temesi kerületben tartományi bíztossá és királyi tanácsossá neveztetett; mely hívatalban mind a polgári mind a katonai rend teljes megelégedésére járván el, időközben a megüresedett Csanád megyei alispán székbe emeltetett. 1800. udvari tanácsos lőn. Utóbb kora előhaladtával lankadván ereje, lakását Pestre, és innen Budára tevé által, és törődött egészsége daczára is a tudományos és egyéb jótékony intézetek ápolására fordítá figyelmét. Budán az Erzsébet apáczáknak tágasabb lakhelyet építetett, s a szerzett, valamint általok ápolandó 18 beteg és 12 szegényre nézve is tetemes alapítványt tett; Trencsín megyében Puchó mvárosban, származási helyén négy elszegényedett nemes személyre tett alapítványt; a Ludoviceára 50,000 ftot adott, azonkívűl a katonai növelés előmozdítására nevezetes ajánlatokat tett. Budán egy magyar oskola tanárt, hogy állandóúl taníthasson, 6000 ft adományával megalapított. Nem lévén pedig Budán akkor rendes kórház, hogy mind a polgároknak, mint az ideiglenes lakóknak betegség esetében menedékök legyen, a behozandó irgalmas szerzet részére állandó telekűl a császár-fürdőt, az ahoz közel fekvő más házakkal együtt 1806. oct. 15-én örökösen megvette, és állandó alapítvány által a betegek ápolására és zárda kitartására hagyta, és azonfölül még a klastrom felépítésére tetemes összeget áldozott. Ezenkívűl családjáról és a nemzeti dicsőségről is megemlékezvén, nagyszerű drágaság- és régiségi gyűjteményt is szerze, melynek egyrésze családjának, egyrésze a m. muzeumnak jutott. Léván gymnasiumot alapított, Csanád, Nyitra, Szerém, Torontál, Trencsín megyékben a szegények gyámolítására és oskolákra pénz összeget rendelt. Ezen ember baráti ritka érdemeiért a fejedelem is megelégedését nyílvánítva, őt 1806-ban val. belső titkos tanácsossá nevezte. Utóbb az egyházakra is tetemes figyelmet fordíta, így Pest megyében a vörösvári és solmári, Szerém megyében pedig a kameniczai templomnak részint megújjitására, részint tágítására nagy öszvegeket fordított. Meghalt magtalanúl 1810. dec. 21-én Budán, hol a Szent-Erzsébetről nevezett apáczáknál a meg életében készített márvány koporsóban eltemettetetl.Özvegye meghalt 1814. oct. 4. kora 60. évében.
II. Lőrincz 178l-ben Torontál vármegye alispánja volt. Ő szerzé Imre testvérével együtt a csókai uradalmat. Meghalt Csókán 1786. jan. 8-án kora 33. évében Csókán, és ott az általa építetett kápolnában eltemettetett. Nejétől Kvassay Franciskától két gyermeke maradt: Márton és Lajos.
Márton szül. Csókán 1785. nov. 11-én. Szerém vármegyének országgyűlési követe volt. Birta a kameniczai és tornyai uradalmat. Neje gr. Grochovszka Jozefa, utóbb herczeg Wrede neje lőn. Két gyermeke marad: Livius, ki Kameniczen 1850. meghalván, benne ez ág fiágon megszakadt; és Hermina gr. Rozumovszky neje.
Lajos született Csókán 1786. maj. 22-én. Nejétől Motesiczky Vincentiától csak egy leánya báró Weisz Vilmosné maradt.
III. Imre (I. Lőrincznek fia) Trencsin megyében volt alispán, majd kir. tanácsos. Szerzője Arad megyében a nádasi uradalomnak. Ő is atyja és bátyja nyomdokain járva, jótékony alapitványok által örökité nevét; ugyan is 60.000 ft alapítványt tett oly czelból, hogy abból 1815. óta 12 szegény sorsú kath. gyermek oskoláztassék, 3 nemes ifjú, s ugyan annyi leány növeltessék, ezenkivűl 12 katonai özvegy gyámolítassék. Ezenkívűl a puchói korház is neki köszöni lételét. Élt az 1790–1824. időközben. Nejétől Huszár Annától – mint a táblázat mutatja – négy leány s három fiúgyermeke maradt. Fiai közűl
János 1810-ben Csanád megye főjegyzője, 1812-ben azon megye országgyűlési követe, 1825-ben pedig Torontál vármegye követe; végre kir. tanácsos. Meghalt 1830-ban Becskereken, magnélkül.
Antal a kameniczai, tornyai és kocsóczi uradalmaknak birtokosa, cs. k. kamarás, szül. Puchón 1793. majus 28. Már 20 éves korában 1812-ben Trencsín vármegye szolgabírája, 1816–1824-ig főszolgabírája, 1824-ben főadószedő, az 1825. 1830. és 1832/6-ki országgyűlésen Trencsin vármegye követe, 1836-ban alispánja és 1839-ben ismét követe volt; ugyan ez országgyűlésen a határszéli országos választmány egyik tagja; 1841-ben Árva vármegye főispáni helytartója, 1845-ben pedig Trencsín vármegye főispánja lett, 1848-ban a magyar kormány által is megerősítve, 1849-ig e méltóságot viselé. Mint a szabadelvű párt egyik érdemes harczosa több nemzeti intézet tagja, és a tudományoknak is előmozdítója ismeretes; testvére
III. Lőrincz a nádasi és csókai uradalmak tulajdonosa, Nyitra megyében viselt első alispáni hívatalt, 1838-ban lett cs. kir. kamarás, 1841-ben kir táblai ülnök. Tetemes vagyona mostoha körülményeknek és ármányoknak áldozatául elett. Nejétől Kállay Antoniától született két leánya Mária gr. Karácsonyi Guidónak és Antónia gr. Migazzy Vilmosnak lettek nejeikké.
A Marczibányi család hazánk leggazdagabb nemes családainak egyike, jelenleg fiágon már csak Antal és Lőrincz testvérekben virágzik, s bennök valószínűleg a férfiágnak magvaszakad; de a család által jól s nemesen felhasznált vagyonosság, ama számos nagyszerű és jótékony alapítványok a család jó emlékezetét századokon át állandóan fentartandják.