Szőllőszaporítás.
Szőllőszaporítás. A szőllőt magvak, különféle dugványok, bujtás és döntés útján szokás szaporítani. Magvak útján régente ritkán szaporították a szőllőt, még pedig azért, mert egyrészt a bortermő szőllő (európai szőllő, Vitis vinifera) magvak útján csak ritkán örökíti át a fajtatulajdonságokat, másrészt, mert az efféle szaporítás igen lassu. Ez okok miatt a filloxeravész előtt leginkább csak új fajták nyerése végett alkalmazták a magvak általi szaporítást, még pedig vagy a véletlenre bizva, hogy az elvetett magvakból kikelt növények közt valami kiváló is lesz, vagy pedig mesterséges keresztezést űztek. A filloxeravész feltünése után azonban nagyban elterjedt a Sz. eme módja, részben ama hitben, hogy az európai szőllő magvaiból a filloxerának ellentállóbb növények kelnek, részben azért mert az amerikai szőllők magvaival való kereskedelem nem korlátoztatott s igy amerikai magvakhoz könnyebb volt jutni, mint vesszőkhöz, részben pedig azért, mert több amerikai szőllő dugványok útján nagyon nehezen szaporítható; ezeken kívűl nagy lendületet vett az európai szőllőnek az amerikaiakkal való mesterséges keresztezése is, hogy alkalmas direkt termők állíttassanak elő, mi elkerülhetetlenné tette a magvak általi szaporítást. Az eljárás abban áll, hogy a magvakat tavaszszal jól elkészített, porhanyós ágyakba, a magiskolába, sorokba elvetik s az itt kikelt növényeket két év mulva (a 3-ik tavaszon) kiszedik s igy kerülnek ezek a szőllőbe, ahol a csemetéket ugy ültetik el, hogy egy meghagyott hosszabb venyigéjüket is - a gyökérzetet növelendő - 20-30 cm. hosszuságban a földbe sülyesztik (l. az 1. ábrát, hol a baloldali kép a csemete állását a magiskolában, a jobboldali pedig a csemete kiültetését tünteti fel).
1. ábra.}
Dugványok, még pedig venyigedugványok útján szaporíttatik a szőllő legáltalánosabban, mely eljárás abban áll, hogy a 30-50 cm. hosszura vagdalt venyigéket a földbe ültetik, ugy hogy csak legfelső rügyük kerüljön a talaj felszinére. Vannak nehezen gyökerező amerikai fajták, amelyeknél a közönséges dugványozás nem sikerül (p. a Vitis Berlandieri), ezeknél tavaszszal rajta hagyják az eldugványozandó venyigét a tőkén mindaddig, mig rügyei néhány cm.-nyire ki nem hajtottak; ha ez megtörtént, a venyigét levágják a tőkéről, apró hajtásaitól megfosztják s igy ültetik el. Közönséges dugványokat csak akkor lehet közvetlenül a szőllőbe kiültetni, ha ennek talaja laza, ellenkező esetben a közönséges dugványokat, melyeket sima vesszőknek is neveznek, előbb ilyen talaju helyen, a szőllőiskolában kell egy évig gyökereztetni, minek elteltével mint u. n. gyökeres vesszők ültettetnek a szőllőbe. L. Dugványozás.
Bujtás útján az európai szőllőt is, de kivált a nehezen gyökerező amerikai szőllőket szaporítják, hogy ily módon gyökeres vesszőket nyerjenek. Igen sok gyökeres vesszőt lehet nyerni az u. n. khinai bujtás által, amelynél az anyatelepen egymástól 1,5 m. távolban ültetett tőkék egy-két hosszu venyigéjre tavaszszal a földre hajtatik s földdel gyengén befedetik (l. a 2. ábrán A, B, C-nél); minden ilyen venyigéből azután egyrészt gyökerek, másrészt hajtások emelkednek ki (a, b, c, d, e, f és g-nél), amelyek mindegyike őszszel egy-egy vesszőt ad (l. még Bujtás). A döntés (l. o.) nem annyira Sz.-nak, mint inkább szőllőifjításnak tekintendő.
2. ábra.
