Kozákok
Kozákok (orosz. kazakij), orosz eredetü harcos törzs, melynek neve az idők folyamán külön etnikus fogalommá fejlődött, noha kezdetben nem volt ily jelentősége. Kozák eredetileg a. m. kóborló, martalóc, s az orosz nyelvben «szabad ember» értelemben használják. Maguk a K. határozottan orosz eredetüek; fajrokonaiknak nyelvét, vallását és szokásait is megtartották, csakhogy korán külön váltak az oroszoktól s már a középkorban is függetlenek voltak. A K. két nagy csoportra oszlanak: kis-orosz és nagy-orosz K.-ra.
A kis-orosz K. (ma már csak a csernomori K.-ban maradtak fenn) legkorábban fordulnak elő a történelemben; 948. a Dnjepr deltája körül laktak. Később fölfelé húzódtak a folyam mentén (porogi K.) és halászattal meg hajózással foglalkoztak. Megszaporodva a hozzájuk csatlakozott lengyelekkel és oroszokkal, lassankint elfoglalták a Dnjepr keleti és nyugati területeit, mig észak felé egész Kijevig hatoltak. Ezóta különböztetik meg őket mint szaporogi (vagyis folyammenti) és ukraini (vagyis határőrvidéki) K.-at. A szaporogi K. teljesen függetlenül álltak az ó-szláv közületek mintájára, melyben ugy a földbirtok, mint a nyáj közös tulajdon, s e mellett a közület minden tagja szabad és egyenlő jogokat végez. Csak midőn háboruba mentek, választottak maguknak vezért (Ataman Kocsevoj), kinek diktátori hatalmat adtak. A Dnjepr szigetein erődített váraik (szjecsij) voltak, hol csak a nőtlen harcosok lakhattak; de minden kozáknak joga volt magának egy nőt rabolni, kivel a váron kivül lakhatott; a fiugyermekből aztán kozák lett, a leánygyermeket pedig anyjával együtt visszaküldték a nő családjához. 1520. egyik atamanjuk, Daszkovics, szervezte a martalóc bandákat és félelmes hadi erőre tett szert; ezek a K. segítették 1620-ban az ál Demetriust is, midőn Oroszország trónjáért küzdött. Az ukraini K. a nogáj és krimi tatárokkal folytatott évszázados küzdelmekben edződtek meg és a lengyeleknek voltak alávetve. De midőn a lengyelek a K. vallását megtámadták és jobbágyokká akarták őket tenni, Bulyba Tárász ataman vezérlete alatt fölkeltek és több ízben megverték a lengyeleket. A két nemzet közt a gyülölet folyton hevesebb lett, mig végre 1647-ban véres háborura vezetett; Chmielnickij Bogdán atamán több győzelmet aratott a lengyelek fölött s kényszerítette János Kázmér királyt, hogy a K. régi jogait és szabadságát megerősítse. De midőn a lengyelek ugy ezt, mint a későbbi (Biala-Cerkijev, 1650) szerződést megszegték, Chmielnickij az orosz cárhoz (Alexej Mihajlovics) fordult, s 1653-ban szövetséget kötött vele Moszkvában, mely szerint Ukraina Oroszországhoz csatoltatott. Igy vesztették el az ukraini K. függetlenségüket, mert Mazeppa is hasztalan igyekezett lerázni az orosz igát; utánuk a szaporogi K.-ra került a sor, kik 1775. jutottak orosz uralom alá.
A többi K. mind a nagy-orosz K.-hoz tartoznak. Ezek oly független és birtoknélküli harcosok voltak, kik saját személyük fölött szabadon rendelkeztek és a mongol hordák betörései előtt számos druzsinát, vagyis szabad és önkéntes katonai szövetkezetet alkottak orosz fejedelmek alatt. A mongol iga idejében a druzsinák részben feloszlottak, részben pedig tagjaik elköltöztek a pusztán tul a Don mellékére, hol szabadon élhettek. E törzsek később igen megszaporodtak, az orosz tartományokból hozzájuk szökött elégedetlen, vagy szabadságszerető harcosokkal, kikre a XVI. sz.-ban kezdték - eszmetársulás folytán - a K. elnevezést alkalmazni. Ezen doni K. sokáig védőbástyát képeztek az ázsiai hordák betörései ellen; rabló hadjárataikban az Ural torkolatáig is eljutottak, s az itt letelepült urali K. is tőlük erednek.
A K. vendégszerető, bátor s igen vállakozó és kalandos szellemü nép. Vallásra ortodox oroszok, kik a cárban egyházi és világi uralkodójukat tisztelik; a cár helytartói az atamánok (helytelenül hetmán) és a pópák. Az egykori martalócokból szorgalmas fölmívelő nép vált, amely már csak katonai szervezetében emlékeztet a régi K.-ra. A család feje mindig az atya, s a gyermekek nem válnak külön, hanem házasság után is a családban maradnak és közösen dolgoznak (l. Ó-szláv közületek). Erkölcseikben szigoruak; szeretik a tisztaságot, nagyon takarékosak és józanok. Természetük kitartó, az éhséget hetekig elbirják, de akkor egyszerre kitörnek, és dobzódásukban osztoznia kell annak, aki barátjuk akar maradni. A K. kitünő lovasok s egy részük állandóan be van osztva a rendes orosz hadsereg lovasságába. Falvaik (sztanicák) kötelesek évenkint bizonyos számu legénységet kiállítani, kiket ugyan az állam fizet és lát el, de fegyverzetet, egyenruhát és lovat maguknak kell beszerezniök. Fegyverzetük: lándsa, puska és sajátszerü ólomgombos bőrostor (nogájka), mely hasonlít ahhoz, minőt a régi krónikások a hunnok és avarok fegyvereiül irnak le. Tisztjeik csaknem mind a kozák főnemességből származnak.
