Kétéltüek
Kétéltüek (állat, Amphibia), a gerinces állatok körének egyik osztálya, amelyet hosszu ideig a csúszómászókkal együtt foglaltak össze. Az osztály nevét különben onnan kapta, hogy fajai életük különböző szakait részben a vizben, részben a szárazon töltik, s az első esetben kopoltyuval lélegeznek, az utóbbiban ellenben tüdőkkel. Általában különben ez osztály közelebbi rokonságban áll a halakkal, mint a csúszómászókkal. Az ide tartozó állatok testalakja vagy zömök és farkatlan, vagy megnyult, többé-kevésbbé halforma és farkos, de vannak megnyult, hengeres testü, féregformák is. Végtagjaik vagy teljesen hiányzanak (Gymnophiona), v. csenevészek (Ichthyodea), vagy pedig jól fejlettek, de aztán igen különböző célokra szolgálhatnak. A helyváltoztatásnál különben a végtagokon kivül a fark is igen fontos szerepet játszik (Urodela), főleg pedig a lárváknál (békaporonty). Bőrük a legtöbb esetben csupasz, meztelen s csak ritkán pikkelyes (Gymnophiona), számos mirigyet tartalmaz, amelyek majd nyálkát, majd mérges anyagot választanak ki, ezeken kivül azonban a bőr belsőbb rétegeiben festéksejtek (Chromatophora) is vannak, amelyeknek egymáshoz való viszonya, összehúzódása és elterülése eredményezi a bőr különböző szineit. Egyesek himjeinek bőre a párzás idején szinét élénken változtatja, vagyis nászruhát öltenek, másoknak himjei sajátságos bőrfüggelékeket nyernek, különösen pedig bőrtarajokat (Triton). A kétéltüek majdnem mindenik faja egészséges állapotában havonkint vedlik s ilyenkor régi bőre a fejen meghasad, de ha az életkörülmények nem kedvezőek, a vedlés rendetlenné lesz. Gerincoszlopjuk csontos ugyan, de itt-ott a gerinchúrnak mégis maradnak nyomai; csigolyáiknak száma igen tág korlátok között váltakozik, a békáknál 10, a Gymnophionáknál 200-ig emelkedhetik; a nyakszirtcsont két bütykü, a csigolyák vagy elül, v. hátul, v. mindkét végükön homoruak. Agyuk kicsiny, szemeik mindig megvannak, de egyeseknél a bőr alá vonultak és látásra nem szolgálnak (Proteus); a szemhéjak v. egészen hiányzanak, vagy egy felső és egy alsó szemhéj, vagy pedig egy fel felső szemhéj és egy pislogóhártya van; a fülcsigolya alig fejlett, a fülkagyló mindig hiányzik; orrnyilás kettő van s az orrüreg a szájüreggel közlekedik, a nyelv ízlőszemölcsöket visel, néha hiányzik (Pipa), vagy ha megvan, csupán a zsákmány megragadására szolgál és a szájból kifordítható (Rana). Az állkapocsokon és néha a szájpadon fogak nőttek, ezek azonban nem rágásra, hanem csupán a zsákmány megragadására szolgálnak. Bélcsatornájuk rendesen igen rövid s csak a békák növényevő porontyainál hosszabb a testnél. Lélegző szervük lárva-állapotban 2-3 pár kopoltyu, de a kifejlett K. legnagyobb részének kopoltyui elvesznek s aztán tüdőkkel kezdenek lélegezni. A kopoltyuk az állat egész életén át csupán az Ichthyodeáknál vagy Perennibranchiatáknál maradnak meg s ezek tüdőkkel és kopoltyukkal lélegeznek. Szivük két pitvaru és egy kamráju, minek következtében a szivből a testbe és a lélegző szervekhez mindig kevert vér megy. Veséik a gerincoszlop két oldalán fekszenek és a húgyvezetők a kloakába nyilnak, de a húgy egy húlyagszerü duzzadásban gyülemlik meg. Peték útján szaporodnak; az ivarszervek mindig szorosabb összeköttetésben állanak a vesékkel és a húgyvezetőkkel, s a peték a petefészekből előbb a testüregbe hullanak, a tölcsérforma tágulattal kezdődő petevezetéken át azután a húgyvezetőbe s innen a kloakába jutnak. A peték a külvilágba jutás után termékenyülnek meg s csak a szalamandránál van belső termékenyülés, amely egyúttal elevent szülő. A külvilágba lerakott peték vagy nagyobb csoportokká egyesülnek, vagy gyöngysor-formában függenek össze. A petéből kibuvó halforma lárva többszörös átalakuláson meg át, mig anyányivá fejlődik. Majd vizben, majd a szárazon tartózkodnak, de az utóbbi esetben is csupán nedves helyeken. Táplálékuk kifejlett állapotukban rovarokból és férgekből áll, lárva-állapotukban leginkább növényevők. A mérsékelt égöv alatt élők télen álomba merülnek. Életszivósságuk rendkivül nagyfoku, fontos szerveiket veszíthetik el a nélkül, hogy az pusztulásukat okozná. Ez idő szerint mintegy 700 fajt ismerünk, ezek közül 100 kihalt; az egész földön otthonosak, de a forró földöv alatt sokkal számosabbak; a tengerekből teljesen hiányoznak. Négy rendbe osztják: 1. Labyrinthodonta, valamennyien kihaltak, óriás testü K. voltak; 2. Gymnophiona, kigyóforma, lábatlan, vak K., melyeknek bőre gyűrüformán tagolt. Dél-Amerika és Nyugat-Afrika forró részeit lakják; 3. Urodela, vagy farkos K., egész éltükön át farokkal, két alrendre oszlanak: Ichthyodea (halformák) és Salamandrina (l. Gőtefélék) és 4. Anura (farkatlanok vagy Batrachia, békák), kifejlett állapotukban fark és kopoltyuk nélkül, ide tartoznak a békák. Hazánk zoologusai közül ez idő szerint Méhely L. az egyedül, aki a K. tanulmányozásával foglalkozik s dolgozatai legnagyobb részben a tud. akadémia kiadványaiban jelentek meg. Ide vonatkozó legfontosabb munkák: Dumeril és Bibron, Erpétologie générale (1834-54, 9. köt.); Schreiber, Herpetologia europaea (1875) és legújabban a Boulanger nagy angol munkája.
