Iskola
Iskola (schola), oly intézet, mely az ifjuság tömeges kiképzésére van rendelve. A szerint, amint vagy az általános emberi műveltségre tartozó tudás segítségével csupán nevelni törekszik a gondjaira bizott ifjuságot, anélkül, hogy valamely speciális szakismeret v. ügyesség birtokába juttatná, vagy pedig valamely határozott gyakorlati életpályára képezné: kétféle I.-t szokás megkülönböztetni. Amazt nevelő I.-nak, emezt pedig szakiskolának nevezik. Az I.-k felállítását az teszi szükségessé, hogy a szülőknek, akiknek természet szerint legelső sorban volna kötelességük gyermekeiket oktatni és nevelni, de kiváltkép az atyáknak hivatásos elfoglaltságuk mellett a nevelésre nincs elég idejök. De másfelől a gyermekeik oktatására szükséges képesség sincs meg a legtöbb szülőben, kivált ujabb időben, mikor az élet az egyesektől mind nagyobb szellemi kiképzést követel. Ennek megfelelni csak a szakszerüen kiképzett és az oktatással hivatásszerüen foglalkozó tanár v. tanitó képes. Tanító és I. tehát korrelativ fogalmak. Államilag rendezett s okszerü elvek alapján tagolt I.-ügyet csak a legujabb időben és csakis az európai kulturállamokban találhatni, sőt máig még ezek legtöbbjében sem fordítanak az iskolákra annyi gondot és költséget, mint amennyi joggal megilletné s mint fordítanak az állami közigazgatás egyéb ágaira.
Az I. első nyomaira a görögöknél, még pedig az athénieknél akadunk. Itt a szónoklati és filozofiai I.-k mellett fiuiskolák is virágzottak. Ez utóbbiak keletkezésüket állítólag Soon ama törvényének köszönhetik, amely szerint a fiu pört indíthatott apja ellen, ha ez elmulasztotta őt a testgyakorlatban, a zenében s a grammatában (irás, olvasás, számolás) kiképezni. Athénből az I.-k elterjedtek egész Görögországba, sőt Rómába is, noha itt már előbb is voltak oly I.-k, amelyekben a fiukat az olvasásban, irásban s a törvénytudományban oktatták. Kivált a császárság idejében Vespasianus óta keletkezett Rómában s a birodalom nagyobb városaiban sok I., amelyek részint a litteratusok, részint pedig rétorok kiképzésére szolgáltak. Ez utóbbi fajta I.-k mintaképéül állította fel Vespasianus császár az Athenaeumot. A keresztény egyház, alapítójának példája és buzdítása folytán, az ifjuság vezetését és oktatását mindig legfőbb kötelességei egyikének tekintette. A keresztség feltételezte, hogy aki benne részesülni akar, az előbb a keresztény vallás tanaival megismerkedjék. Ez hozta létre a katechumenatust, vagy a keresztény vallásra előkészítő oktatást, amelyben eleintén csak a felnőttek, később pedig, midőn a szülők gyermekeiket is be akarták vezetni az uj vallásba, a gyermekek is részesültek. A kereszténység első századaiban más I.-k nem is voltak s a szülők kénytelenek voltak gyermekeiket, ha az irás, olvasás és számolásra akarták taníttatni, pogány iskolákba küldeni. Csak mikor a keresztények üldözése megszünt, keletkeztek keresztény tanintézetek, amelyekben a felsőbb tudományok mellett az elemi ismereteket is tanították. Az első ilynemü I. a Protogenesé volt Edesszában. Majd a nyugati egyházban az u. n. parochiális I.-k keletkeztek, amelyek céljukra nézve teljesen megegyeztek a katechumenatussal, később a nursiai Benedek által 529. Calabriában alapított zárdai I.-k, továbbá a székesegyházi és alapítványi I.-k, amelyek mind felsőbb I.-k voltak latin tannyelvvel s legkivált a hittudományt s a szabad művészeteket tanították. A XII. sz.-ban Olasz-, Francia- és Németország nagyobb városaiban a szabad polgárok rendje állít I.-kat, amelyek közönségesen városi I.-k nevet viselnek. Eredetileg irástanító I.-k voltak, de tanították az üzleti stilust, olvasást, számtant, földrajzot és történelmet is. A középkor két utolsó századában aláhanyatlik az I.-ügy. Csak az északnyugati Európában fejtenek ki a Hieronymusok az I.-k felállítása körül nagyobb tevékenységet. A felsőbb I.-knak jelentékeny lendületet adott a humanizmusnak nevezett szellemi mozgalom, de még nagyobbat az egész közoktatásnak az ezzel összefüggő reformáció, mert csak azóta kezd a modern értelemben vett népiskola fejlődni; azóta fáradoznak katolikusok és protestánsok nemes versenyben, hogy hiveik számára minél több I.-t állítsanak.
Noha Magyarország önálló I.-rendszert nem fejlesztett, de azért a nyugati nemzetektől átvett I.-kat saját nemzete egyéniségéhez tudta idomítani és alkalmazni. Legrégibb iskoláink, amelyek az egész Árpád-korszakban virágzottak, az u. n. fárai I.-k voltak (l. Fára). A zárdai, káptalani és székesegyházi I.-k a mai középiskolák feladatát teljesítették. Tantárgyaik az u. n. hét szépművészet (septem artes liberales), amelyek két tanfolyamra voltak osztva, az elsőnek a neve volt trivium, a másodiké quadrivium. Amaz állott: 1. a latin nyelvből (ide értve a latin prozódiát, a vallástant, az egyházi énekeket stb.); 2. az ékesszólástanból (rhetorica) és 3. a gondolkodástanból (dialectica). A quadriviumhoz tartoztak: 1. a számtan (arithmetica); 2. a zene (musica); 3. a mértan (geometria) és 4. a csillagászat (astronomia). Ez I.-kban kizárólagosan papok, kivált szerzetesek, kezdetben a benedek-rendüek, dömések, ferencesek, magyar pálosok, majd a prémontrei, cisztercita-rendüek stb. tanítanak. Főcéljuk volt az egyháznak papokat és hivőket nevelni. Mint a külföldön, ugy nálunk is jő létre egy-egy városi I. is, mely első sorban a városi polgárság érdekeit törekszik szolgálni. A reformáció nálunk is nagy lökést adott a közmivelődésnek; I.-ink száma nagyon szaporodik. A protestánsok, ha egy-egy területet, várost meghódítottak, nyomban I.-t nyitottak. Ha valamelyik városban eldöntetlen maradt a küzdelem, két középiskola - a katolikusok részéről - is keletkezett, holott voltak egyféle felekezetü nagy területek, ahol egy I. sem volt. Ez az oka, hogy középiskoláink még manap is terület szerint oly aránytalanul vannak elhelyezve. De a reformáció után is megmaradt az I. eszköznek a felekezetek kezében, megmaradt egyházi ügynek. Állami ügygyé a közoktatást Mária Terézia királynőnk tette, aki 1777. kiadta a Ratio Educationis cimü rendeletet. Ez uj nevelési és tanulmányi rendszer, mely az egész oktatás-ügyet az elemi I.-któl egész az egyetemig államilag rendezte. Ez a rendelkezés az összes I.-ügy feletti legfelsőbb feügyeletet a koronára ruházta. Budán és Zágrábban tanulmányi bizottságokat állítottak fel. Az országot 9 kerületre osztották, minden kerületbe egy-egy királyi főigazgatót neveztek ki, melléje pedig a triviális és normális iskolák számára szakértő felügyelőt rendeltek. Mária Teréziának egy másik fontos cselekedete volt, hogy az eltörült jezsuita-rend vagyonát a tanulmányi alappá tette, mely egészen az állam rendelkezése alá került. De csakis a katolikus I.-ügy került teljesen az állami hatalom alá; a protestánsok s különösen a reformátusok el nem ismerték a rendeleti uton kiadott Ratiót. Ugyancsak Mária Terézia óta vannak nálunk szakiskolák, jogi akadémiák, bányász-akadémiák, katonai nevelő-intézetek stb. Manap I.-ink legnagyobb része államtörvény által van rendezve és szervezve. Vannak: 1. kisdedóvó intézeteink és gyermek-menedékházaink; 2. népoktatási tanintézetek; 3. középiskolák; 4. felsőbb tanintézetek; 5. szakiskolák. A kisdedóvást az 1891. évi XV. t.-cikk és az ennek végrehajtása tárgyában 1892 okt. 8. kiadott miniszteri utasítás szabályozza. E törvény szerint a kisdedóvás feladata 3-6 éves gyermekeket egyfelől ápolás és gondozás által a szülők távollétében érhető veszélyektől óvni, másfelől rendre és tisztaságra szoktatás, valamint ügyességöknek, értelmöknek és kedélyöknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni (l. Kisdedóvás). A népoktatási tanintézetekhez, amelyeket az 1868. XXXVIII., továbbá az 1876. XXVIII. és az 1879. évi XVIII. törvények szabályoznak, tartoznak: 1. az elemi népiskolák, amelyek 6 évig tartó mindennapi és 3 évre terjedő ismétlő I.-ból állanak; ezekre nézve tankötelezettség áll fenn; 2. felsőbb népiskolák, fiuk számára 3, leányok számára 2 évfolyammal. Ezek az I.-k növendékeiket az elemi I. 6. osztályából veszik; 3. polgári I. fiuk számára 6, leányok számára 4 évfolyammal. Felvesznek oly tanulókat, akik az elemi I. 4. osztályát elvégezték; 4. tanító- és tanítónőképző intézetek, eredetileg 3, most 4 éves tanfolyammal (l. Népoktatás). Az említett I.-k köréhez számíthatók még a miniszteri rendeleten alapuló felsőbb leányiskolák és a polgári iskolai tanító- és tanítónőképző intézetek. Középiskoláinkat, amelyek gimnáziumokból és reáliskolákból állanak, az 1883. évi XXX. s az 1890. évi XXX. t.-cikkek szabályozzák. Ez I.-k készítenek elő és képesítenek az egyetemi tanulmányokra (l. Középiskola). A felsőbb tanintézetekhez tartoznak: 51 papnevelő intézet, 13 jogakadémia, a budapesti és a kolozsvári tudományos egyetemek s a budapesti műegyetem. Végre a szakiskolákhoz tartoznak a kereskedelmi, ipari, katonai, gazdasági, bányászati, erdészeti, vincellér- stb. I.-k.
I.-knak nevezzük az irodalomban és művészetben is oly irók és művészek csoportjait, kik egy-egy mester hatása alatt vagy egyféle minta szerint dolgoznak, vagy egy irodalmi elv alapján állanak. Irodalmunk történetében nevezetesek: a franciás I., klasszikai I. (ujabban ezeket irányoknak nevezzük).
