Gottfried
Gottfried, 1. neifeni, német szerelemdalnok, sváb lovag-család sarja, a XIII. sz. első felében született, 1230-55. Henrik király (II. Frigyes fia) udvarában tartózkodott. Dalai udvari-lovag stilben vannak irva és csak jó rimelésükkel tünnek ki, van azonban néhány népies genre-képe és népdala, mely az akkori naiv-erőszakos népéletről kitünő képet ad. Műveit Haupt adta ki (Lipcse 1851). V. ö. Knod G., élete és dalai (Tübinga 1877).
2. G., a Púpos, lotaiai herceg, Szakállas G. fia 1069. örökölte atyjának két hercegségét és azonfelül neje kezével Tusciát birta. Ő volt IV. Henrik alatt a leghatalmasabb olasz és német főur, de politikai tekintetben nem követte hűtlen és dacos atyjának példáját. Nem helyeselte a fő hatalomra vágyódó VII. Gergely pápa teveit és a császáriakhoz szított. Ezen azonban neje annyira megbotránkozott, hogy tőle elvált. Midőn G. 1076. IV. Henrik kérésére Itáliába készült, hogy ott a pápa ellen harcoljon. Utrechtben egyik hűbéresétől (febr. 26.) megöletett. nem hagyott maga után gyermeket. Alsó-Lotaiát unokaöcscse, Bouillon (l.o.) Gottfried örökölte. V. ö. Pannenborg, Studien zur Gesch. der Herzogin Mathilde von Canossa (1872); Dieckmann, G. II., der Bucklige (Erlangen 1885).
3. G. strassburgi, a középkor egyik legjelentékenyebb német költője, szül. Elzászban a XII. sz. második felében. Rendkivül nagy műveltséggel birt, bár polgári családból származott. Főműve az 1210 körül irt epikus költemény: Tristan und Isolde, melyet azonban kora halála miatt nem fejezhetett be. A költemény tárgyát bretagnei Tamás francia iró munkájából merítette, mely nem maradt ránk (Bossert, Tristan et Iseult, Páris 1865). A költemény végét Türheimi Ulrik és Freibergi Henrik irták meg. Az előadás világossága, a plasztikus befejezettség, a kitünő jellemzés, a melodikus nyelvezet és a hibátlan, könnyed rimelés G.-et kortársai fölé emelik. Frivol, érzéki leirásai azonban gyakran tulmennek a megengedhető határon. Néhány lirai költeménye is maradt reánk. Longesang auf die Jungfrau Maria cimü költeményt sokáig tévesen az ő munkájának tartották. Tristan és Isolde legrégibb kiadása Myller, Sammlung altdeutscher Gedihte második kötetében foglaltatik, más kiadások Hagen Henriktől (Boroszló 1823), Groote E.-től (Berlin 1821), Massmanntól (Lipcse 1843) és - a legjobb - Bechstein R.-től (u.o. második kiadás 1873. 2 kötet) vannak. A költeményt lefordították: Kurz Hermann (Stuttgart 1844; 3 kiadás 1877), Simrock (Lipcse 1855 és 1875) és Hertz Vilmos (Stuttgart 1877). Wagner R. e költeményt dalművé dolgozta föl. V. ö. Bechstein, T. und I. in deutschen Dichtungen der Neuzeit (Lipcse 1877) és Heinrich Gusztáv, Trisztán-monda Németországban (Budapesti Szemle XII - XIV. köt.).
4. G., a Szakállas, lotaiai herceg, I. Gozelo fia, ki után 1044. Felső-Lotaiát örökölte, mig Alsó-Lotaiát III. Henrik császár G. öcscsére, II. Gozelóra, annak korai halála után pedig luxemburgi Frigyesre ruházta. Nemsokára G. zendülést támasztott a császár ellen, ki őt letette és Giebichenstein várában elzáratta, de azután szabadon bocsátotta. Ezt G. azzal hálálta meg, hogy még két izben pártot ütött, mire a császár 1051-ig fogva tartotta. Mihelyt azonban szabadságát visszanyerte, Olaszországba sietett, hol 1054. Beatrix, Bonifác tusciai őrgróf dusgazdag özvegyét nőül vette, aki őt egyuttal egyetlen leányának, Matildnak gyámnokává tette. Ezóta G. III. Henrik leghatalmasabb ellenfele és az olasz nemzeti párt és a függetlenségre törekvő kuria szövetségese vala s nemcsak Olaszországban, hanem Lotaiában is mindenképen opponált III. Henriknek. IV. Henrik kiskorusága idején G. hatalmát és tekintélyét még jobban növesztette, 1057. elnyerte a spoletói hercegséget, öcscse Frigyes pedig IX. István néven pápa lett. Utóbb (1065) a gyönge német kormányférfiak Alsó-Lotaiát is visszaadták G.-nak, ki még azt a szerencsét is megélte, hogy saját fia, Púpos G. (l.o.) mostoha leányát, a gazdag Matildot nőül vette. megh. Verdunben 1069 dec. 21. - Egyetlen leánya, Ida, Eusztách boulognei grófhoz ment nőül, kitől Bouillon Gottfried (jeruzsálemi király) és öcscse Balduin született. V. ö. Giesebrecht, Gesch. d. deutsch. Kaiserzeit (II. köt.); Jung, Herzog G. der Bärtige (Marburg 1884).
5. G. viterbói, középkori történetiró és költő, született 1120 körül, meghalt a XIII. század vége felé. Szülei szászok voltak és ő maga is Németországban (Bambergben) folytatta tanulmányait, de 1169. atyja családostul Viterbóba költözött, ahol III. Konrád császártól szép birtokot kapott hűbérül. Több latin munkát irt; ilyen a be nem fejezett Speculum Regum c. költemény; továbbá a Memoria Seculorum c. történeti munka, melyet prózában mag versekben irt vegyesen. G. összes irodalmi hagyatéka megjelent a Monumenta Germaniae vállalat 22. kötetében, a Gesta Friderici et Heinrici VI. pedig külön lenyomatban is kaphatók (Hannovera 1872.). A Gesta Heinrici VI. egyébiránt nem az ő műve. V. ö. Ulmann, G. v. V. (Göttinga 1863); Wattenbach, Deutschlands Gesch.-Quellen (5. kiadás).
6. G. Bouillon, l. Bouillon.
