Franciás iskola
Franciás iskola, igy nevezi irodalomtörténetünk azt az irói csoportot, mely Mária Terézia uralkodásának vége felé Bécsben a magyar testőrsereg tagjaiból alakult s a francia klasszicizmus nyomán törekedett nálunk irodalmat teremteni. Az iskola lelke és legmunkásabb tagja Bessenyei György volt (l. o.), aki nemcsak társait lelkesítette és legtöbbféle munkát irt, hanem buzdító irataival az egész nemzet előtt is ő képviselte egész erélylyel az iskola törekvéseit. Testőrtársai közül kiváltak: Báróczi Sándor, Calprenede és Marmontel fordítója, szép prózájával, mely az ifju Kazinczyra oly elmemozdító hatással volt; Barcsai Ábrahám, költői leveleivel és elmélkedő verseivel, továbbá Naláczy József s ide tartoztak Czirjék Mihály, Baranyi László, Farkas Antal és Bessenyei Sándor a György bátyja; a négy utóbbi azonban alig több jószándéku műkedvelőnél. A testőrökével egyező irányban haladt itthon két idősebb iró, akik csatlakoztak is hozzájuk: Orczy Lőrinc báró és Teleki József gróf; majd az utóbbinak fia, Teleki László gróf is a franciák modorában dolgozott. A gárdisták föllépése serkenté irói munkásságra itthon a szerzetes Ányos Pált, az egész irány legtehetségesebb költőjét és a komáromi ref. lelkész Péczeli Józsefet, e rendkivül buzgó s termékeny irót is. A F. 1772. jelent meg először a nyilvánosság előtt Bessenyeinek Agis c. tragédiájával s ez évtől számítjuk a magyar irodalom ujabb történetét; Bessenyei 1782. hazavonulván Bécsből, legélénkebben az erre következő tiz év alatt működött a társaság, amikor egymásután jelentek meg a gárdisták művei. A franciás irány feje Péczeli lett; az ő halálával (1792) megszünik az iskola különállása. Szóval az iskola nyilvános működése mintegy két évtizedre terjedt ki. Első volt amaz irányok közt ( a klasszikai, népies, franciás iskolák közt), melyek a mult század 70-es éveiben irodalmunk ujrakeltésére oly lelkes buzgalommal és versenyre törekedtek s példája a többi irányra is serkentőleg hatott. Testőreink a francia irodalmat azért vették mintául, mert Bécsben a modern műveltséggel kerültek érintkezésbe s a modern irodalmak élén akkor Európaszerte a francia állt; a német irodalom is csak akkortájt kezdte Lessing vezetése alatt lerázni a francia szellem igáját. Bessenyeiék a francia klasszikai irodalmat követték, annak műformáit művelték, a tragédiában Corneillet, Racinet és Voltairet, az eposzban és tankölteményekben is Voltairet s fordítottak regényiróikból. A sokat filozofáló Bessenyeinek a bölcselkedésben is Voltaire szolgált szövétnekül. Műfajaik a dráma, a tanköltemény, elmélkedő költészet, levél, elégia, eposz amint azt mintáiknál látták. Előadásuk minden műfajban egyszinü, reflexiós, áradozó és szónokias. Versformában is a francia módot követik, állandóan alexandrinban irnak. Ez nem a francia alexandrin ugyan, mert egyszerüen a magyar Zrinyi-sort alkalmazzák, de a négyes rim helyett csak párrimmel. Ennek a technikai ujításnak is megvolt a maga fontossága költői dikciónk fejlődésére nézve. A drámában is ők ragaszkodtak a hármas egység elvéhez, de abban eltértek francai mintáiktól, hogy ők nemcsak az antik történetből és mondavilágból választottak tárgyakat, hanem a magyar történetből is. Egyébként ha a minta francia volt is, irányuk egészében véve kiválóan nemzeties; a gárdának gavallér tagjait inkább is a fajszeretet tette irókká, mint az irói tehetség, mely némelyikökben jelentékeny ugyan, de a bécsi tapasztalatok nélkül aligha nyilatkozott volna. V. ö. Toldy, Beöthy irodalomtörténetében; Széchy cikkét a Beöthy-féle képes irodalomtörténetben; Závodszky (Széchy) Károlytól: Bessenyei György 1872.; Ballagi Aladár, A magyar kir. testőrség története 1872; Toldy Ferenc, Irodalmi társasköreink emlékezete (Kisf. társ. Evl.; uj foly. X.); Gyulai Pál, A filozofus (Bessenyei) az Olcsó könyvtárbeli kiadás előtt 1881. A Bessenyei és Báróczi munkásságának igen beható méltatását: Beöthy Zsolt, A szépprózai elbeszélés történetében. L. még a Lexikonban az egyes nevezett irókról szóló, valamint a Magyar irodalomtörténet cikkeiben.
