Enzio
Enzio, Szárdinia-sziget királya, II. Frigyes német császár és olasz király természetes fia, szül. 1220 kör., megh. 1272. márc. 14. Lanzia Bianca palermói hölgyet tartják anyjának. Szakasztott mása volt atyjának, ki őt nagyon megszerette és magánál tartotta. 1237. Frigyes oldalán harcolt a cortenuovai csatában. 1238. nőül vette Visconti Ubaldo-nak özvegyét, Adelasiát és ezen házasság révén jogigényt emelt több szárdiniai grófságra; ugyanekkor atyjától a szárdiniai kir. cimet és az olasz helytartói méltóságot kapta. Ezóta zsoldos hada élén erélyesen harcolt a guelfek ellen és az egyházi átok dacára elfoglata az anconai markot és Ferrarát. 1241. a lyoni zsinatra siető biborosokat és főpapokat elfogta Meloria szigeténél, és annyi kincset és pénzt ejtett prédául, hogy a főpapokat ezüst láncokra verve vitette Apuliába fogságba. Azután a Párma körül vivott pártharcokban vett részt. De nemcsak mint hadvezér, hanem mint költő és dalnok is jeleskedett, ugyhogy még a guelf nők is lelkesedtek e nagy tehetségü és különben is gyönyörü férfiuért. 1249 május 26. azonban napja leáldozott: a bolognaiak a Foszalto partján vivott ütközetben elfogták és Frigyes esdeklése és fenyegetései dacára többé szabadon nem bocsátották. Fogságának keserveit megosztotta vele szeretője (utóbb neje) Viadogola Lucia, kitől Bentivoglio Enzio született, a hagyomány szerint a hires Bentivoglio-család törzsatyja. Első neje, mint beszélik, kibékült a guelfekkel meg a pápával és más urat választott magának. 1269. két barátja, d'Asinelli Péter és Rainerio de Gonfaloniero egy üres hordó felhasználásával kisértették meg E.-t kiszabadítani, de az őrök észrevették E. szép hajának fürtjét, mely a hordó nyilásából kicsüngött és ezóta szigorubb fogságban tartották, haláláig. Tetemét a San-Domenico templomban helyezték nyugalomra és utóbb gyönyörü siremléket emeltek sirja fölé. Költeményeiből csak töredékek maradtak reánk. E. tragikus sorsát több költő énekelte meg: Raupach tragédiát irt róla, Dulk dalművet. V. ö. Grossmann, König E. (Göttinga 1883), Blasius, König E. (Boroszló 1884), Schirrmacher és Winkelmann monográfiáit II. Frigyesről és az utolsó Hohenstaufokról.
