Egyiptomi expedició.
Egyiptomi expedició. A campo formioi békekötés után (1797 okt. 17.) Napoleon Bonaparte Egyiptom elfoglalását tűzte ki titkos célul. A dicsőségtől eltekintve, e hadjárattal Franciaország hatalmát és befolyását akarta megszilárdítani és nevezetesen a Földközi-tengeren meg a keleten megalapítani; másrészt pedig Angolország kelet-indiai hatalmát akarta Egyiptom megszállása által megingatni, esetleg megdönteni. A direktorium, csakhogy távoltartsa e nagyravágyó hadvezért, örömest járult e vállalathoz. És erre megindult a munka Franciaország valamennyi kikötőjében s nagy rettegés támadt Angolországban, mert az angol nép azt hitte, hogy a roppant készületek az ő hazájának szólnak. A francia hajóhad Toulonban egyesült Brueys tengernagy alatt s a csapatok hajóra szállása zavartalanul ment végbe, mivelhogy az angolok a Földközi-tengeren cirkáló összes hajóikat partjaik védelmére hazarendelték volt. A francia hajóhad, mely 13 sorhajót, 14 ágyunaszádot, 12 korvettát, 20 ezer embert és 300 teherszállító hajót számlált, 1798 máj. 19. hagyta el Toulont. A legjelesebb tábornokok, számos tudós és technikus kisérték Napoleont keletre. E haderő egyesülvén az Ajacció-, Genova- és Civita Vecchiából jövő hajókkal és hadosztályokkal, összesen 600 hajóval, 25 ezer katonával és 10 ezer matrózzal érkezett Malta alá (jun. 9.), mely jun. 13. kardcsapás nélkül meghódolt. Nelson angol tengernagy egyelőre nem zavarta Bonapartét, egyrészt mert nem volt tisztában a franciák terveivel s másrészt, mivel az időjárás nagyon kedvezőtlen vala. A francia hajóhad elhagyván Maltát, jul. 1. Alexandria előtt vetett horgonyt, mely várost Napoleon rövid harc után jul. 2. el is foglalt. Erre egy arab proklamációban kihirdette, hogy a lakosságot immár a mamelukok uralma alól fölszabadítja, s hogy vallásukat s erkölcseiket senki bántani nem fogja, annál is kevésbbé, mivel magok a franciák is igazhivő muzulmanok. Az egyiptomi nép mindezeket közömbösen nézte és tétlen maradt. Bonaparte erre Alexandriából a Nilus mentén Kairó felé nyomult, ami véghetetlen nehézséggel járt. Jul. 13. végre Chébreisse mellett Murad, a mamelukok fejedelmének lovas hadára bukkant; erre nagyhangzásu frázisokkal felvillanyozván fáradt csapatait, négyszög alakjába állította fel azokat, a tudósokat és a teherhordó szamarakat a négyszög közepére rendelvén; a vakmerően a szuronyoknak rontó mameluk lovasságot sortüzzel letiporta és szélylyelverte, a diadal után pedig a gulák szomszédságában levő mameluk-tábort kerítette hatalmába (ju. 21), hol a franciák mérhetetlen kincsekre tettek szert, mivelhogy a mamelukok, szokásuk szerint, aranynyal s ékszerekkel diszítve vonultak a csatába. Négy nappal később Napoleon bevonult Kairóba, hol hirül hozták, hogy Nelson a francia hajóhadat az abukiri öbölben (aug. 1.) teljesen megsemmisítette; de ez a balhir nem zavarta meg Bonapartét terveiben, ellenkezőleg: nagyobb tevékenységre serkenté őt. Miután Desaix tábornok Szediman mellett kivivott győzedelme által (okt. 7.) Felső-Egyiptomot is megnyitotta a francia zászlóknak, és miután Bonaparte a kairói lázadást (okt. 21-24.) véres kézzel elnyomta és Egyiptom kormányzásának főbb elveit megalapította volt, 12 ezer emberrel Sziriába vonult az ottan gyülekező török haderő ellen (1799 febr.). Jaffa elfoglalása után (márc. 6.), St.-Jean d'Acre (Akka) ostromához fogott (márc. 16.) De Sidney Smith angol várparancsnok oly hősiesen védte e helyet, hogy Bonaparte elvégre kénytelen volt, két havi sikertelen ostrom után, az éhség és pestis által felére leapasztott sereget a pusztákon át visszavezetni Egyiptomba (május 17.). Maroknyi és kiéheztetett csapatával visszaérkezvén Alexandriába, Abukir mellett (jul. 25.) egy kikötött török hadat vert tönkre s hatalmát nmileg megerősítette. De helyzete azért nem volt irigylendő s mihelyt a Franciaországban kitört pártvillongásokról és a direktorium hatalmának hanyatlásáról meg a növekvő elégületlenségről értesült, arra határozta el magát, hogy titkon visszasiet Párisba. A fővezérletet Kléberre bizta, ő maga pedig bizván szerencsecsillagában s az angol flotta éberségét kijátszván, csakugyan hazaért. - Ami az Egyiptomban cserben hagyott francia hadat illeti, erre rossz csillagok jártak. Az El Arisban (1801 jul. 25.) a törökökkel és angolokkal kötött szerződés értelmében Kléber ugyan kész volt a franciákkal Egyiptomból elvonulni, de mivel több tábornok vonakodott e szerződésnek magát alávetni, a harc ujult erővel tovább folyt. Kléber bámulatos tevékenységet fejtett ki s Matariah mellett megverte a nagyvezért (márc. 20.), Koptokból és görögökből ujabb csapatokat szervezett s a lehetőségig biztosította a partokat is. Munkássága közepette azonban egy fanatikus török Kairóban őt meggyilkolta (jun. 14.). A fővezérlet most Menoura szállott. Mig az angolok mindent megtettek, csakhogy a franciákat Egyiptomból kiszorítsák, addig Franciaország (illetőleg az első konzul) mit sem tett az egyiptomi hadseregnek megmentésére s a kivivott sikerek biztosítására. 1801 márc. 1. Abercromby vezérlete alatt ujabb angol flotta érkezett Alexandria elé, aki azután Menout Abukir mellett megverte (márc. 21.), de a csatában maga is halálosan megsebesült. Helyét Hutchinson foglalta el. Ugyanekkor egy török hajóhad is megérkezett, a nagyvezér Sziria felől fenyegette Kairót. Menou több részre osztván különben is gyenge hadi erejét, tulajdonképpen sehol sem tudott hathatósabb ellentállást kifejteni. És ezzel az expedició zátonyra jutott. Belliard Kairóban jun. 27. adta meg magát s hat ezer emberével, fegyverestül és a podgyászszal együtt Angolország költségén szállíttatott Franciaországba. Valami 13 ezer ember, kik között azonban alig volt négyezer fegyverfogható egyén, Rosetteben szállott hajóra és szept. havában érkezett Toulonba. Hasonló föltételek alapján kapitulált Menou is Alexandriában (szept. 2.), ki azután 1801 nov. havában érkezett 8 ezer katonával Franciaországba, a tudományos gyüjtemények legnagyobb részt magával hozván.
A franciák egyiptomi expediciója eszerint, ha hódító hadjáratnak vesszük, balul ütött ki, de a tudomány óriási sikereket köszön a francia fegyvereknek. Az egyiptomi építészet csak most tárult föl teljes nagyságában s az ország régi történetével és földrajzával tulajdonképpen csak most ismerkedett meg a világ alaposan. Az expediciónak tudományos engedményeiről a következő mű számol be: Description de l'Égypte, ou Recueil des observations et des recherches pendant l'expédition de l'armée française (1809-13, 2 kiad. 1820-1830, 26 köt., 12 köt. acélmetszettel). V. ö. Histoire scientifique et militaire de l'expédition française en Égypte (1830-1836, 9 köt.); Boulay de la Meurthe, Le directoire et l'expéd. d'Égypte (1885); Galli, Journal etc. (1883); Marmont, Bourienne, Duroc, és Beauharnais tábornokok emlékiratai. Teicher, Général Kléber (1890).
