De Sanctis
De Sanctis 1. Ferenc, olasz államférfiú és irodalomtörténész, szül. Morra Topiinoban (Salerno) 1817 márc. 28., megh. Nápolyban 1883 dec.29. Már 18 éves korában tanár volt egy nápolyi katonai iskolában, majd maga alapított egy tanintézetet, előadásaival a Bourbon-kormány üldözéseit vonva magára. 1848. a nápolyi közoktatásügyi miniszterium államtitkára lett; ennek tulajdonította, hogy 1850. börtönbe vetették, amelyben 3 évig sinylődött. 1856. Zürichben lett az olasz irodalomtörténet tanára, 1860. pedig Garibaldi előbb egy tartomány kormányzójává, majd nápolyi közoktatásügyi miniszterré nevezte ki. Ezután belépvén az olasz képviselőházba, ennek egyik legjelentősebb vezérférfia lett. Kétszer választották meg alelnökké, s három ízben (1862., 1878. és 1879-80) bízták rá a közokt. tárcát. Kiváló szónok és nagy iró volt; uj eszméket vitt bele az olasz ifjuságba és színarany jellemével, lángoló hazafiságával dicső példaképe lett tanítványainak. Legjelentősebb munkája két kötetes olasz irod. történet (Storia della lett. ital.), az esztetikai filozofia alapján megirt nagyjelentőségü mű, mely azonban inkább egyes nagyobb essayk sorozata, mint az olasz irodalom kerek története. Irt egy monografiát Petrarcáról is, valamint számos kisebb irod. tört. essayt (Saggi Critici, Nuovi Saggi Critici), melyek mindegyikében erdeti és mély felfogásu irónak mutatkozik. Irtak róla Pasqu. Villari és Ferrieri (1887).
2. D. Lajos, olasz teologus, szül. 1808., megh. 1869. A pápa oldalán tekintélyes állása volt, de a biblia tanulmányozása következtében a protestantizmushoz szított. 1847. Máltába menekült, itt az evangelikus egyházba lépett át és 1852 óta Torinóban a valdensek papja volt, később pedig a valdensektől elvált «szabad egyház»-ban működött. 1864-1869 ismét a valdenseknél lelkészkedett és egyuttal Firenzében az 1867. alapított teologiai kar egyik tanára volt.
