Ceres

Teljes szövegű keresés

Ceres (l. a mellékelt héliogravure képet),
CERES.
a rómaiaknak Démétérje (l. o.). Minden görög istenség-kultusz között a Démétéré honosodott meg Rómában legkorábban, még pedig a reszpublika kezdeties stádiumában, midőn a latin törzsekkel való harcok Rómát arra kényszerítették, hogy a mezei terményeket Sziciliából importálja. A Kr. e. való 496. évben A. Postumius megfogadta, hogy C.-nek templomot fog emelni, mely nemsokára a Circus Maximus közelében fel is épült, és el volt látva görög papokkal, görög istentiszteleti nyelvvel s az asszonyoknak görög mintára alkotott misztikus templomi szolgálatával. 31-ben Kr. e. e templom leégett (vagy összedőlt), de Augustus, majd meg 18 körül Kr. u. Tiberius restaurálták. Rómából azután Ceres tisztelete elterjedt egész Itáliában, sőt átszivárgott Pannoniába is. Oly tulajdonságokkal ruházták fel, mint Démétért, úgy is ábrázolták (szövegábránk egy pompeji falfestmény C.-ét, mellékelt rézkarc képünk a vatikáni Chiaramonti muzeumnak egy, Galli Pétertől restaurált chablone-szerü s inkább a Juno-fejek tipusát feltüntető C.-ét mutatja) s úgy is áldoztak neki mint a görögök Démétérnek. Az állam C. tiszteletének nagy fontosságot tulajdonított mert C., mint gabonaosztó és tápláló istenség védőasszonyává vált a patriciusok által kizsákmányolt plebsnek. A C. kultusz szolgálatába voltak helyezve az Aediles Cereales (l. Aediles),

Ceres.
kiknek hivatalos teendői közé többek közt a Ceresi ünnepek (Cerealia v. Ludi Cereales) foganatba vétele is tartozott. Ez ünnepek minden év április hó 12-19. tartattak, midőn a Campagnában pompázott a kikelet. A patriciusok a plebset ilyenkor megvendégelték és a cirkuszban játékok folytak. A C. nevet a régiek a gerere igétől (viselni, osztani) származtatták, napjainkban azonban a crescere (nőni, átvitt értelemben növeszteni) és creare (teremteni, termeszteni) gyökével vetik össze. Megfelelne így neki a magyarban a Természet szó. Az etimologia bennünket mindenesetre arra utal, hogy egy eredeti itáliai istenségből lett a görög Démétérnek római equiválensévé. S úgy hiszik, hogy a legrégibb időkben a nyelv e szóval fejezte ki a termény fogalmát, azt megszemélyesítette s végre a görög istenalak vonásaival felruházta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem