Attila kardja.
Attila kardja. Priskos rétor és Jordanes említik, hogy Attila feltalálta a had istenének szentelt és sok század óta elveszett kardot, melyhez az a hit volt füzve, hogy a ki birja, az egész világ urává lesz. A kardot egy pásztor találta meg, ki észrevette, hogy egyik tehene sántikál s a vér nyoma után menve, egy a földből kiálló kardra akadt, melyet kiásott és Attilának vitt el. (Priskos, Bonni kiad. 201 . - Jordanes, Closs kiad. 93-94, 129-130 l.) A kardról egy későbbi német krónikás, aschaffenburgí Lambert (Pertznél VII. 185.), azt mondja, hogy a magyar királyok birtokában volt, Salamon király anyja azonban 1071-ben a bajor Ottónak ajándékozta, mert a kard szerencsétlenné tette, aki viselte. A kard tisztelete régi szkitha szokás (Hérodotos IV. 52), valamint megvolt a rokon szarmatáknál is, kiknek egyik ágáról az alánokról irja Ammianus Marcellinus (XXX. 2.), hogy náluk nincs egyház vagy hasonló szent hely, csupán meztelen kardot szúrnak barbár szertartások közt a földbe s azt tisztelik Mars gyanánt. Egy ilyen kard kerülhetett tehát Attila birtokába, miről az udvarában megfordult Priskos beszél. Hogy a magyar királyi ház birtokában volt-e olyan kard, melyről azt hitték, hogy Etele kardja: nem bizonyos. Igaza van Hunfalvynak (Magy. Ethn. 299.), hogy egy ilyen kardot a nemzet legszentebb ereklyéjének tekintettek volna s nem igen hihető hogy a mondákban emléke ne maradt volna. Mindamellett az alán szokásnak van valami nyoma. Ilyesmire emlékeztetnek legalább azok a XIII-XIV. századbeli kardok, melyeket a székelyföldi erdőségekben több helyen, mind a Bodzán, Páván, Dálnokon stb., a földbe szúrva találtak minden egyéb melléklet nélkül. Mintha utolsó maradványai volnának ezek a régi kardtiszteletnek, mely a szkitháktól és szarmatáktól egyéb kelet-európai néptörzsekhöz is elhatolt.
