Alispán.

Teljes szövegű keresés

Alispán. A megye első tisztviselője, a megyei közigazgatás feje, ki mint a megye közönségétől (megyei bizottság) hat évre választott legfőbb tisztviselő, a kinevezett főispánnak nincs alárendelve, hanem önállóan intézi a megyei közigazgatást. A főispán vele szemben, valamint az egész megyei közigazgatással szemben csak ellenőrzési jogot gyakorol, másfelől azonban bizonyos esetekben és hatáskörökben az alispán helyettesíti a főispánt ennek akadályoztatása esetén. A régibb időben, mikor a megye teljesítette az összes közigazgatást, s a törvénykezést is a megye választott tisztviselői és a megyei törvényszékek gyakorolták, többnyire két, sőt három alispánja is volt egy-egy megyének, mert az alispánok vitték a megyei törvényszékek elnökségét is, s minthogy az időben nemcsak a szűkebb értelemben vett közigazgatás, hanem általában az összes adminisztráció a megyében összpontosult, az A. nemcsak kiváló tisztviselője volt az országnak, hanem nagy hatalommal és tekintélylyel is birt. Egy-egy erélyes és lelkiismeretes alispán működése nagy jótétemény volt nemcsak az egész vidékre, hanem az országra nézve is. Kiválóbb történelmi alakok fejlődtek ki közülök (így a nemzeti színházat és több jelentékeny. dolgot megteremtő Földváry; az ország történelmében kimagasló Nyáry Pál stb.).
Mai törvényeink szerint a megye csak a szűkebb értelemben vett közigazgatásra lévén utalva, és azt is nagy részben csak közvetítvén, a megyei hivatalok jelentősége és nimbusza csökkent. De így is kiváló fontossága van egy-egy A. egyéniségének, mert az alispán lévén feje és vezetője a közigazgatásnak, ha hivatását kellően fogja fel, a közigazgatás minden ágában jelentékeny szolgálatot tehet a közügynek s hatásköre a közigazgatás sokoldaluságánál fogva szélesebb lévén mint más egyoldalu hatáskörrel bíró hivatalnoké, sokoldalu tevékenységet fejthet ki s a közéletet sokféle irányban emelheti. A mai viszonyok mellett feladata talán még nehezebb, mint a multban, mert önálló működése a parlamenti felelős kormány természetszerü befolyása által s éppen a kormány e felelősségének következtében sok tekintetben korlátolva lévén, valamint a megyéknek is közjogi befolyása és anyagi hatalma csökkenvén, az alispánnak is nehezebb egy-egy életre való v. hasznos dolgot életbe léptetni, mint régebben, midőn a megyének jóformán minden irányban döntő hatalma az ország ügyeire elsőrendü befolyása volt; s a megyének mindeme hatalma az alispán kezeiben összpontosult. Az 1891-ben benyujtott megyei törvényjavaslat az A. t, mint szakfőnököt, a főispánnak alárendelt s királyilag kinevezett tisztviselővé akarta tenni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem