FŰ
FŰ, (eredeti értelménél fogva: mi fölfelé nő, rokon vele a hellen ϕυω s ettől ϕυτον, am. növény; sínai nyelven is fúng, am. fű) fn. tt. füvet v. füvet. Személyragozva: fűvem v. füvem, fűved v. füved, füve stb. 1) Széles ért. így neveztetnek mindazon növények, melyeknek leveleik igen keskenyek, s alsó részeik szorosan a szárhoz ragadvák, száraik pedig üresek és jobbára bötykösek. Ide tartoznak a különféle gabona-fajok. 2) Szorosb és szokottabb ért. a fennemlített növényeknek azon fajait értjük, melyek vadan nőnek, s a barmoknak eledelül szolgálnak, mely esetben gyűnév gyanánt használjuk. Fűvel etetni a marhákat. Füvet aratni, kaszálni. Fűben járni. Zöld, száraz, sárga fű. Harmatos, kövér fű. Harmattal nem kell nézni a füvet. (Km.) Fű lepi az utakat. Kősziklákon termő fű. Valamit fűnek fának elbeszélni. am. mindenfelé elmondani. 3) Ezen öszvetett szókban: másodfű, harmadfű, negyedfű, ötödfű, hatodfű, am. esztendei, évi, vagy esztendős, éves, de csak a szarvasmarhákról és lovakról használtatik. Harmadfű üsző, negyedfű tinó, ötödfű csikó, azaz mely harmadik, negyedik, ötödik évben rág már füvet, vagyis annyi esztendős.
Származékai: füvel, füves, füvész stb.
