AKOL
AKOL, (ak-ol) fn. tt. aklot, tb. aklok. Általán, körülárkolt vagy korlátfákkal, sövénynyel, fallal, deszkapalánkkal kerített, s amennyiben födve is van, egy vagy több oldalán nyilt hely, melybe a barmokat leginkább éjjeli állomásra vagy téli szállásra berekeszteni szokták. Ökörakol, melynek jobbára csak éjszak felől van félfödele, bikaakol vagy bikakol, melybe a község bikáját zárják, lóakol, hová a ménest rosz időben vagy éjjelre beterelik, tehénakol, a tehenek, gulyaakol, a gulyamarha számára, juhakol, mely szintén vagy födeles, vagy födeletlen. Akolba terelni, rekeszteni a barmot, csordát, nyájat. Farkasnak akolt mutatni. Km. Átv. ért. egyház, melyhez bizonyos vallás, nevezetesen keresztény felekezeti hívek tartoznak. Egy akolból valók = egy vallási felekezethez tartozók. Egy akol, egy pásztor = egy hitvallás egy fő alatt.
Némelyek szerint am. ág-ól, mintegy ágakból, sövényből csinált kerítés. Hihetőbb, hogy am. ak-ól azaz nyilt ól (V. ö. AK gyök). Egyébiránt feltaláltatik a törökben akbor vagy akher, a perzsában ághal szinte hasonló jelentéssel, a szláv nyelvekben okol akol, így elemeztetik: o-kol, o-kolo, azaz körös, kerekded, kerített valami; a héberben agál (
) coërcuit, conclusit; congregavit in unum locum és 
-val (
) circumvolvit, circumegit, a honnan agol am. kerek, kerekded.
) coërcuit, conclusit; congregavit in unum locum és -val () circumvolvit, circumegit, a honnan agol am. kerek, kerekded.
