Proclus
Proclus, (Proculus), Προχλος, melléknevén Diadochus (Διαδοχος), híres újplatonikus bölcsész. Született 410-ben Kr. u. Constantinopolisban, hol atyja tekintélyes jogtudós volt. Nem sokkal születése után szülei hazájukba, a lyciai Xanthus városába költöztek vissza, ezért kapta P. a Λυχιος melléknevet. Philosophiai tanulmányait Alexandriában, az aristotelikus Olympiodorus vezetése alatt kezdte meg, a mathematikában Heron volt a tanítója; innen Atenaebe ment, hol a platonikus iskola akkori fejeinek, athenaei Plutarchusnak és Syrianusnak lett kedvencz tanítványa; ezeknek köszönheti alapos tudományát a platói és aristotelesi philosophiában. Syrianusnak 450-ben történt halálakor ő lett utóda a philosophiai tanszéken (ezért nevezték el Διαδοχος-nak), s ezen állást viselte egész 485-ben bekövetkezett haláláig. Az állítólag saját maga szerzette sírvers szerint (Anth. 7, 341) Syrianusszal egy sírba temették. Polgártársai előtt, kikkel sok jót tett, egész életében nagy tekintélyben és tiszteletben állott. A folyton gyarapodó kereszténységgel szemben odaadó buzgalommal iparkodott a népben a régi hitet ébren tartani, abba a legkülönfélébb népek mythusait s mysteriumait felölelő speculatióval új életet önteni. Mivel pedig a görög vallás már úgyis egész chaotikus tömkelegét képezte a mindenféle idegen cultusoknak, Proclus egész nyiltan hirdette, hogy ő az egész világ hierophantese, papja. A régi vallás felújítására irányuló törekvéseiben sok a mesterkéltség, de azért művei mindenütt lelkesedésének őszinteségéről tesznek tanúbizonyságot. Irodalmi munkássága a tudásnak majdnem minden ágára kiterjedt. Mint költő két epigrammát s pár, az ú. n. orphikus költeményekhez hasonló hymnust írt (kiadta Ábel Jenő, Orphica et Procli hymni, 1885), melyekből igaz, mély vallásosság sugárzik ki; némikép ő is a Nonnus-féle iskola hatását mutatja. Astronomiai és mathematikai iratai közül ránk maradtak: 1) υποτυπωσις των αστρονομιχων υποϑεσεωον, rövid összefoglalása Hipparchus, Aristarchus, Claudius Ptolemaeus s mások astronomiai tanainak; 2) σϕαιρα, az égkörökről; 3) παραϕρασις εις την του Πτολεμαιου τετραβιβλον; 4) egy commentarius Euclideshez (εις το πρωτον των Ευχλειδου στοιχειων); 5) csak latin fordításban maradt ránk de effectibus ecliptium solis et lunae juxta singulas signorum triplicitates et decanos. Grammatikai művei közül ránk maradt egy nem egészen teljes commentarius a Hesiodus-féle εργα χαι ημεραι-hoz, melyben az újplatonikus iskola tanait akarja Hesiodusból kimagyarázni, Suidas említi még υπομνημα εις ολον τον ‘´Ομηρον, περι των παρ’ ‘Ομηρω ϑεων és περι χρηστομαϑειας czímű műveit. Ez utóbbi, melynek czíme Photius szerint χρηστομαϑια γραμματιχη (4 könyvben), azért fontos, mert belőle, illetőleg az első és második könyvéből készült kivonatokból (εχλογαι) van első sorban tudomásunk az epikus cyclus egyes költeményeinek tartalmáról. Philosophiai iratai részben önálló munkák, mint pl. a στοιχεωσις ϑεολογιχη és az εις την Πλατωνος ϑεολογιαν, részben commentariusok Plato egyes műveihez; ezek közül legnevezetesebb a Timaeushoz írott. Készített magyarázatokat még a Parmenides, Cratylus és Alcibiades I. dialogusukhoz is. Suidas szerint a keresztények ellen is írt egy vitairatot (επιχειρηματα τη χατα Χριστινων), melyre Ioannes Philoponus felelt. Ujabban még a chaldaeusok szent irataihoz írt commentariusaiból is napvilágra kerültek egyes töredékek. Proclus nyelve, bár néhol meglátszik rajta, hogy nagyon gyorsan dolgozott, tiszta, világos; stilusa jobban hasonlít classikus mintáihoz, mint legtöbb kortársáé. Dialectikája sokszor nagyon szőrszálhasogató. Összes műveit kiadta Cousin (Procli opera, Paris 1820–27, 6 kötet), egyes commentariusait Stallbaum, Cousin, Schneider, Schöll, chrestomathiáját Gaisford Hephaestion kiadásában (1. kiad. Oxonii, 1810, 3. kiad. 1856), innen nyomatta le Westphal (Scriptores metrici Graeci, Teubnernél). V. ö. Christ, Griech. Litteraturgesch. 2. kiad. p. 694 és 705. Zeller, Geschichte der Griech. Philosophie, 3,3 2, 774 skk. SZI. GY.
