1. A német katonai igazságszolgáltatás irodalma
A koraújkori német hadi bíráskodás rendszerének és gyakorlatának első feldolgozására – bármennyire is különös – már a XVI. század közepén sor került. 1565-ben ugyanis Frankfurt am Mainban napvilágot látott Leonhard Fronsperger (1520–1575) ulmi polgár és császári katona Von Kayserlichem Kriegssrechten című munkája, melyben V. Károly császár szinte teljes hadszervezetének bemutatására vállalkozott: a gyalogos és lovas ezredek felépítésétől kezdve a hadsereg háborúban való alkalmazásán és ellátásán át a váraknak a védelemben betöltött szerepéig stb. Miként azt könyvének címe kifejezte, mindezek mellett Fronsperger megkülönböztetett figyelmet szentelt a császári hadsereg katonai igazságszolgáltatásának felvázolására. Ennek roppant egyszerű magyarázata volt. A szerző V. Károly és I. Ferdinánd számos hadjáratában 19részt vett, általában egy-egy gyalogezred soltészaként, azaz hadbírájaként. 1566-ban, sőt feltételezhetően már 1542-ben is, megfordult a török elleni magyar hadszíntéren; a későbbi időpontban – miként azt munkáiból megtudhatjuk – a Győrnél állomásozó királyi sereg egyik gyalogezredének hadi bírájaként.
Fronsperger könyvének első fejezetében részletes leírást adott a császári Landsknecht-regimentek haditörvényszékének, az úgynevezett soltész bíróságának (Schultheißengericht) összetételéről, az egyes bírósági katonai tisztségviselők feladatairól, a törvénykezés menetéről stb. A soltész esküdttársaival (Gerichtsgeschworner) az úgynevezett Artikelbrief alapján mondott ítéletet, melyet a mai szolgálati szabályzatok, illetve katonai büntetőtörvénykönyvek elődjének tekinthetünk. A katonák ugyanis felfogadásukkor erre tették le esküjüket és alkalomadtán ennek pontjai szerint nyerték el büntetéseiket. Mindezek bemutatását követően a szerző különös részletességgel tárta az olvasó elé az úgynevezett lándzsafutás speciális bírósági gyakorlatát és végrehajtásának megrázó körülményeit.
Fronsperger munkájának jelentőségét mutatja, hogy a XVI. században – egyre vaskosabb átdolgozásokban – három alkalommal (1566, 1573 és 1596) újra megjelent. De a következő évszázadban sem merült feledésbe. A korszak egyik legkiválóbb magyar hadtudományi gondolkodója, Zrínyi Miklós például oly kiemelkedő munkának tartotta, hogy magyar nyelvű kivonatot készíttetett belőle Eötődik károly Czaszar ideieben az militiarul irt tractatusbul valo extractus, minden rendekre nezve címen. Fronsperger mesterművét később újabb és újabb hadtudományi összefoglalások tökéletesítették. Elegendő itt pusztán az egykor ugyancsak Lands-knechtként szolgáló Hans Wilhelm Kirchhof 1602-ben Frankfurt am Mainban kiadott Militaris Disciplina című művére utalnunk. Ezen munkák hosszas számbavétele és bemutatása azonban nem kívánt irányba fordítaná jelen vizsgálat menetét.
20A német katonai igazságszolgáltatásra vonatkozó, modern értelemben vett hadtörténeti feldolgozómunkát a múlt század hatvanas éveiben Hermann Meynert nyitotta meg, aki európai hadtörténetének második kötetében már néhány vonatkozásban érintette a kérdést. A jelentősebb későbbi német hadtörténeti összefoglalások is bemutatták röviden a hadi bíráskodás gyakorlatát, jóllehet főként Fronsperger és más hadtudósok munkái, valamint kiadott hadirendtartások és szabályzatok, s nem levéltári források alapján. A török elleni magyar hadszíntéren szolgáló német katonaság igazságszolgáltatásáról először František Vaníček adott leírást, ő azonban adatainak nagy részét Meynert korábbi munkáiból vette át.
A német katonai büntetőjog történetének monografikus feldolgozására elsőként a múlt század utolsó évtizedében Emil Dangelmaier vállalkozott. Munkájában többek között arról a fejlődési folyamatról számolt be, mely a középkori lovaghadseregek első hadiszabályzatától (1158) a XVI. századi zsoldos Landsknecht-csapatok önálló bírósági szervezetének és törvénykezési gyakorlatának kialakulásához vezetett. Ugyanerről a korszakról hamarosan újabb adatokat feltáró, modernebb összefoglalás született. 1904-ben ugyanis Burkhard von Bonin olyan alapvető összefoglaló munkát jelentetett meg Weimarban, melyet még napjainkban is méltán sorolnak a katonai igazságszolgáltatás történetéről írott alapművek közé. Bonin bemutatta a hadi bíráskodás kialakulásának körülményeit és külön fejezetekben tárgyalta a „rendőri hatóságok”, illetve a soltész-bíróságok szerepét és működését. Továbbá felhívta a figyelmet a lovasezredek jogszolgáltatásának a gyalogosokétól eltérő, különleges voltára, sőt már a tüzérség, mint kialakulóban levő fegyvernem jogszolgáltatását is körvonalazta.
Bonin egyrészt felfigyelt a korabeli hadtudományi írók mellett a hadi-szabályzatok különös jelentőségére és összefoglalta a század elejéig végzett újabb kutatások eredményeit; másrészt felhívta a jog- és hadtörténészek figyelmét a téma fontosságára, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. 1908-ban Wilhelm Beck már önálló könyvet szentelt a német gyalogság legkorábbi hadirendtartásainak, immáron elsősorban különböző müncheni levéltárak anyaga alapján. Ugyanekkor 21Wilhelm Erben és Artur Steinwenter újabb és újabb forráspublikációkkal és feldolgozásokkal vitték előre a téma kutatását. Néhány hasznos tanulmány a német jogtörténeti folyóiratban (Zeitschrift für Rechtsgeschichte) is napvilágot látott, sőt a harmincas évek közepén a német hadijog művelésére – természetesen nem mentesen az akkori német politikai közhangulat hatásától – már külön folyóiratot (Zeitschrift für Wehrrecht) alapítottak. Ebben számos kiváló tanulmány jelent meg, melyek közül talán Erich Sauber munkáját legérdemesebb kiemelni, melyben a német hadijog germán és római elemei mellett kiválóan ragadta meg annak fejlődési vonulatát.
A II. világháborút követően mintegy két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy Hans-Dieter Schwind rövid kis brosúrája ismételten áttekintést adjon a német haditörvénykezés történetéről. A hetvenes években viszont két olyan újabb monográfia látott napvilágot, melyek a birodalmi zsoldos katonaság hadi bíráskodásának egy-egy alapvető területéről nyújtottak már-már teljesnek tűnő összefoglalást. 1971-ben Werner Hülle – aki a negyvenes években már rendszeresen publikált a Zeit-schrift für Wehrrechtben is – a porosz–brandenburgi hadi bíráskodás fejlődését tárgyalva kimutatta mindazokat az okokat, melyek a XVII. század közepétől a soltész-bíróság fokozatos átalakulásához és a kialakulóban levő állandó hadseregekben majd általánossá váló új auditor-bíróság létrejöttéhez vezettek. A soltész törvényszékéről pedig 1976-ban jelentette meg Hans-Michael Möller közel háromszáz oldalas feldolgozását, melyben mintaszerűen tárta fel a Landsknecht-katonaság jogszolgáltatásának legapróbb részleteit. A téma kutatása mindezek ellenére még napjainkban sem tekinthető lezártnak, hiszen mindkettőjük munkája kizárólag kiadott forrásokra támaszkodott. Így a jogtörténészek által megrajzolt – mondhatnánk – „ideális” képet immáron a levéltáros-hadtörténészek feladata lesz teljessé tenni, miként azt Gerhard Kurzmann néhány I. Miksa császár korabeli adata tökéletesen igazolta.
A magyar nyelvű hadtörténeti irodalom nagy része Hermann Meynert korai munkájának adataira támaszkodott, midőn vázolta a német gyalogosok katonai törvénykezését. Villányi Szaniszló 1882-ben Meynert leírásának átvétele mellett azonban már néhány konkrét győri eset felsorakoztatásával szemléltette a Bécset védő 22főkapitányság erődvárosában szolgáló regiment-soltészok feladatait, valamint a magyar polgári szervekkel történő hatásköri összeütközéseit. Kató Sándor a Magyarországon harcoló idegen csapatokról, Ujhelyi Péter pedig az állandó hadsereg kialakulásáról írott könyvében ugyancsak Meynert eredményeire épített, jóllehet az utóbbi már használta Dangelmaier összefoglalását is. Demkó Kálmán 1917-ben Lazarus von Schwendi híres Kriegs Diskurs című munkája alapján a német lovascsapatok katonai igazságszolgáltatásának jellegzetességeire hívta fel a magyar olvasó figyelmét. A már említett jogtörténeti összefoglalás a német hadi bíráskodás XVI–XIX. századi fejlődésének történetéről nyújtott – terjedelmi korlátok ellenére – rövid, ugyanakkor helytálló képet. Végezetül Böhm Károly kis könyvéről kell megemlékezni, aki a század elején Fronsperger eredeti munkája alapján követte nyomon a soltész-bíróság ítélkezési gyakorlatát. Jóllehet ezek a rövid összefoglalások betekintést nyújtanak a XVI. század első felének már kifejlődött német katonai igazságszolgáltatásába, annak kialakulásáról és fejlődéséről nem szólnak. A következő néhány fejezet ezt a hiányt igyekszik pótolni, elsősorban azzal a céllal, hogy majd az európai fejlődés ismeretében kutathassuk a magyar végvári katonaság önálló jogszolgáltatásának kialakulásában szerepet játszó okokat és jelenségeket, valamint hogy bemutathassuk ítélkezési szokásainak jellegzetességeit és a német fejlődéstől eltérő vonásait.