Duna–Tisza közi hátság (Kiskunság)

Teljes szövegű keresés

Duna–Tisza közi hátság (Kiskunság)
A Gödöllői-dombságtól Bácskáig húzódó, a Duna és a Tisza ártere fölé magasodó terület az Alföld legnagyobb (7400 km2) kiterjedésű, egyik legszebb, legváltozatosabb középtája, egyben legnagyobb hordalékkúp-síksága. Észak-déli metszete nyeregszerű képet mutat, ugyanis gerincvonalában a felszín 140–150 méter tengerszintfeletti magasságról 115–120 m-re csökken, majd 170 m-re emelkedik. Felszínét többségében futóhomok, lösz és ezek átmenetei borítják. A holocén folyamán a mélyebb fekvésű ún. semlyékekben réti és lápi agyag, meszes iszap, iszapos lösz, tőzeg, réti mészkő alakult ki.
A hátság területén a nagy kiterjedésű lapos vagy enyhén hullámos területekből szigetszerűen emelkednek ki a nagyobb viszonylagos szintkülönbségű homokbuckás felszínek. A szabálytalan alakú és változatos felszínű homokmezők kiterjedése nagyon különböző. Általában csak néhány kilométer szélességűek, de akad közöttük olyan is, amelynek az átmérője a 10 km-t is meghaladja. A hátság futóhomok-területére a szélbarázdák, garmadák, maradékgerincek jellemzőek, de előfordulnak parabolabuckák is. Feltűnő, hogy hazánk legnagyobb kiterjedésű homokterületén milyen sok a kevéssé tagolt, sőt majdnem teljesen sík felszín. A hátság keleti-északkeleti felén nagy területeket borít lepelhomok. Lajosmizse–Kecskemét–Kiskunfélegyháza között nagy kiterjedésű löszös homokkal, illetve homokos lösszel fedett futóhomokterületek húzódnak.
A Duna–Tisza közéről az ármentesítések előtt készült térképeket szemlélve szembetűnőek a környezetüknél mélyebb vízzel borított laposok. Elsősorban a terület vízszabályozásának, továbbá az utóbbi évtized kevés csapadékának tudható be, hogy a tavak helyén ma főleg kiszáradt mélyedéseket lehet látni. A nagyobb kiterjedésű, mélyebb tavak területe is jelentősen csökkent.

Szabadon mozgó futóhomok a Kiskunságban
A Duna–Tisza közi hátság területén található mélyebb és lapos területrészek három csoportba sorolhatók. Nyugaton szembetűnőek azok az ívesen futó mélyedéssorok, amelyek az egykori Duna-ágak irányát jelzik. Ezekbe a würm végétől élő vízfolyás ritkán rakott le üledéket, általában csak a Duna áradásaikor töltődtek finomszemcséjű hordalékkal. A másik csoportba a szél által kialakított nagy lapos deflációs felszíneket és az akkumulációs területek buckái által közrezárt mélyedéseket sorolhatjuk. Végül olyan mélyedések is előfordulnak, amelyeknek rétegsora vízi és eolikus feltöltés váltakozására utal.
A hátság területén a mélyedések és laposok rétegei között nem ritka a 20–30 centiméter vastagságú mészkőpad, amely mezőgazdasági szempontból káros ugyan, de az elmúlt században többfelé kitermelték és építkezéseknél felhasználták.
A Duna–Tisza közi hátság napfényes órákban gazdag, területén gazdag szőlő-, gyümölcs- és zöldségkultúrák alakultak ki. A terület éghajlatának egyik sajátos vonása a levegő alacsony páratartalma, ami a nagy kiterjedésű homokfelszínekkel magyarázható. Az uralkodó északnyugati szélirányt a homokformák is jelzik; elsősorban a tavaszi hónapokban a növényzettel nem védett felszíneken jelentős a szélerózió. Ez a mezőgazdasági területeken jelentkező károkon (homokverésen, talajerózión stb.) kívül megnöveli a levegő portartalmát is.
A környezete fölé emelkedő hátság felszíni vizekben nagyon szegény. Területéről az időszakos vízfolyások délkeleti irányba, a Tisza felé tartanak. A szabályozási munkálatok során épített csatornák többsége – az éghajlati és antropogén hatásra végbement talajvízszint-csökkenés miatt – kiszáradt.
A hátság eredeti növényzete, a pusztai erdők és homokpusztai gyepek már csak foltokban fordulnak elő. A Kiskunsági Nemzeti Park nagy gonddal őrzi a Duna–Tisza közi hátság és a környező alluviális síkság természeti értékeit. A Kolon-tó óriási nádfelületével, láp- és mocsárrétjeivel, láperdeivel, a fülöpházi buckavidék homokformáival, ahol még napjainkban is csodálhatjuk a szél felszínalakító tevékenységét, az orgoványi körzet növényzettel jobban védett buckáival, amelyekhez mocsarak és üde rétek csatlakoznak, a bugaci puszta változatos felszínével, a csévharaszti borókás, valamint a Tőserdő és a lakitelki Holt-Tisza joggal sorolható az Alföld legszebb természeti értékei közé.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT