A Fertő- és a Velencei-tó
A Fertő- és a Velencei-tó
A Balaton után második legnagyobb tavunk a Fertő, a délkelet-európai sztyepövezet tavainak legnyugatibb előőrse. Felszíne átlagos vízállás mellett 280 km2. Hossza 35, szélessége 8,5 km. Vízgyűjtőterülete (a tóval együtt) 1244 km2, amiből 170 km2 magyarországi terület. Legnagyobb táplálója a Vulka-patak (425 km2); a következőnek, a Fertőrákosi-pataknak csak 50 km2 a vízgyűjtője. A tó felszíne a tápláló vízfolyások vízhozamától függően erősen ingadozik, mert a kis vízgyűjtőhöz képest nagy a párologtató felülete. Emiatt többször teljesen ki is száradt (legutóbb 1865–68 között). Csapadékos években viszont erősen felduzzad, ilyenkor felszíni kiterjedése egyharmadával is megnövekedhet. Ma lefolyását és ezzel vízszintváltozásait a Hansági-főcsatorna kitorkollását képező Fertőszéli-zsilipen át szabályozzák.
A Fertő a feltöltődés előrehaladott állapotában van (nevét a feltöltődés ilyen szakaszában levő fertőkről kapta): felszínének jelentős részét vízi-lápi növényzet, főleg nádasok borítják. Magyarországi részének 88%-át fedi nádas. (Mivel ezek erős párologtatása fokozza a vízveszteséget, korábban túlnyomó részüket aratták, ma már azonban csökkent irántuk a kereslet és a korhadó nádréteg többnyire csak a víz eutrofizációját és a tómedence feltöltődését gyorsítja.) A levezető csatorna kiépítése előtt a tónak csak az árvizei folytak le a Hanság teknőjébe. Emiatt vize és altalaja is rendkívüli módon koncentrálódott nátriumsós vegyületekben. Mai átlagos sótartalma 1700 mg/l, kb. négyszerese a Balatonénak. Mivel a víz mélysége alig 1 m, a levegő mozgása könnyen felkavarja, ezért színe állandóan kékesszürke a felkavart iszaptól. A szél okozta vízszintkülönbség a tó északi és déli vége között méteres nagyságrendű is lehet.
A nádas és vizenyős terület határa a Fertő-tó körül
Határszéli fekvése miatt a Fertő hazai látogatottsága alacsony. Annál nagyobb az osztrák oldalé. A csak 60 km-re fekvő Bécsből nyaranta százezres tömegek keresik fel, komoly környezetvédelmi problémát okozva (egyebek közt a nagyszámú autó kipufogógázai révén). A tó veszélyeztetettségének másik forrása a környék nagy ütemben fejlődő szőlőtermesztése, ahonnan nagy tömegű szerves anyag kerül a beszivárgó vizekbe. A fajokban gazdag vízi élővilág megmentésének utolsó pillanatában vagyunk. Talán segít a tó közös, osztrák-magyar nemzeti parkká nyilvánítása (1994).
A Fertő után következő legnagyobb természetes állóvizünk a Velencei-tó. Keletkezésének kora és módja megegyezik a Balatonéval. Vízgyűjtőterülete 603 km2, amiből a tó medencéje mintegy 22,5 km2-t foglal el. (A part- és mederszabályozás mintegy 4 km2-rel csökkentette.) Hossza 10, szélessége 2,5 km, átlagos mélysége 1 m körüli. A tómedence alját borító, helyenként méteres vastag iszapréteg azt mutatja, hogy feltöltődése erőteljes ütemben folyik. Legnagyobb táplálója a Császár-víz (29,5 km, 389 km2 vízgyűjtővel), amely – a Zámolyi- és Pátkai-víztározón keresztül – a Zámolyi-medence vízfeleslegét vezeti a tó délnyugati végébe. Az északkeleti sarkán éri el a másik állandó vízfolyás, a jóval kisebb Vereb-Pázmándi-víz (13,5 km, 113 km2), amelynek vize száraz időszakban el is apadhat. De megtörtént ez az elmúlt évtizedben a Császár-vízzel is, miáltal a tó vízszintje korábban szokatlan mélységig csökkent. Ellensúlyozásul a Keleti-Bakony bányáiból kitermelt vizet vezették a tóba. Még ennél is nagyobb, csaknem teljes kiszáradást okozott az 1866–69-es nagy szárazság, s máskor is előfordultak a tó élővilágát veszélyeztető aszályos időszakok. Sok csapadék esetén ellenben – mint pl. 1996 tavaszán is – a fent említett tározók fogják fel a többletvizet.
A Velencei-tó természetes vízkészletváltozása 1961 és 1994 között (a VITUKI Hidrológiai Intézete nyomán)
Idősor:
5 éves mozgóátlag
A tó vízszintingadozását a Dinnyés-Kajtori-csatorna zsilipjével szabályozzák. A Dinnyés-Kajtori-csatorna – amely a Velencei-tóval délnyugaton szomszédos Nádas-tavat teljesen lecsapolta – 25 km-es útvonalon át éri el a Sárvíz (Nádor)-csatornát. A Velencei-tó vizének minőségét rontja, hogy a fő tápláló Császár-víz betorkollása igen közel van a kivezető Dinnyési-zsiliphez, és emiatt a friss víz csak a tó kisebb részét éri. Így nem meglepő a magas, átlagosan 2500 mg/l-es sótartalom.
Jelentős a vízfelszín növényborítottsága, különösen a nádé, amely a többszöri kotrás és irtás ellenére a tó felszínének mintegy 40%-át takarja. A nagytömegű növénytakaró szerves anyagának hőfejlődést is okozó bomlástermékei azt okozzák, hogy a sekély nyíltvízfelület gyors befagyásával szemben a nádasok között ritkán találunk jégtakarót.
A Velencei-tó és környékének térképi ábrázolása 1793-ból
A Velencei-tavat Budapesttől való csekély – 40 km-es – távolsága a főváros egyik nyári üdülőközpontjává tette. Ez a lapályosabb déli part keleti részének csaknem teljes beépítésével járt.
