A Balaton
A Balaton
A Balaton Magyarország és egyben Közép-Európa legnagyobb tava. Hossza 77 km, szélessége 3–11 km között váltakozik, de a Tihanyi-szorosban csak 1,5 km. Átlagos vízmélysége 3–4 m; a Tihanyi-szorosban („Tihanyi-kút”) a 11–11,5 m-t is eléri. Felszíne, amit a siófoki zsilip szintje szabályoz, 596 km2. Közvetlen vízgyűjtőterülete 2552 km2, amihez még a betorkolló Zala 2622 km2-es vízgyűjtője csatlakozik. A tó mai formájában – ahogy arról az előző részekben már beszámoltunk – a pleisztocén végén-holocén elején, a Bakony déli előterében, több kis sekély medence összekapcsolódásával alakult ki. Környékének földtörténeti múltját és természeti viszonyait a Magyar Földrajzi Társaság keretében, id. Lóczy Lajos által 1891-től szervezett és vezetett tudományos kutatások tették ismertté. Kialakulása óta a Balaton felszíne a beletorkolló vízfolyások feltöltő munkája következtében jelentősen csökkent. A legintenzívebb feltöltést természetesen a Zala végzi a tó délnyugati részén. A tó medrét ma 6–10 m vastag iszapos üledék, részben folyóvízi hordalék béleli ki.
A Balaton mesterséges lefolyását a Sió-völgyön át elsőnek Galerius római császár kísérelte meg kiépíteni. A múlt század óta fokozatosan bővített siófoki zsiliprendszeren keresztül ma elvileg mintegy 60 m3/s vízhozamot lehet levezetni. A tómedence vízháztartása túlnyomórészt a tápláló vízfolyások vízmennyiségétől függ, mivel a nyári félévben a csapadék mennyiségét a tófelszín párolgása tetemesen meghaladja. Legnagyobb táplálója a Zala, amely árvízkor 145 m3/s, középvízkor 7 m3/s vizet szállít a tóba. A tó vizét sekélysége miatt a – főleg északról érkező – szelek könnyen mozgásba hozzák. „Meredek” (7–10 m hosszú, akár 1,8 m magas) hullámai igen veszélyesek. Építő-romboló hatásuk főként a déli parton érvényesül, ahol mintegy 0,5 km széles vízalatti küszöb képződött. Éppen ez adja legfőbb vonzerejét a fürdőzők számára. A tartós nyugati szelek okozta áramlás ún. állóhullámokat hoz létre, amelyeknek periódusideje a tó két vége között a 12 órát is elérheti. A víz színe alkáli sókban való bősége miatt nyugalmi állapotban zöldesszürke. Ez azonban az égbolt felhőzete és a hullámzás szerint váltakozik, és így igen különböző színárnyalatok jönnek létre. A víz hőmérséklete a sekélység miatt gyorsan követi a levegőét. Nyáron általában meghaladja a 20 °C-t, sőt meleg napokon a 27 °C-ot is eléri. Télen viszont a víz korán és tartósan befagy: a jégréteg vastagsága elérheti a 30 cm-t. Erős lehűléskor a jégtakaró hangos durranások kíséretében megrepedezik, s ún. rianások (nyíltvízű sávok) jönnek létre. Enyhüléskor a jégtáblákból a szél a déli parton hatalmas torlaszokat épít, ezt pedig turolásnak nevezik.
A Balaton természetes vízkészletváltozása 1961 és 1994 között (a VITUKI Hidrológiai Intézete nyomán)
Idősor: 5 éves mozgóátlag
A Balaton a Tapolcai-medence bazalt-hegyeivel (Raýman Katalin felvétele)
Az északi part hajdan összefüggő tölgyerdeinek ma csupán a meredek lejtőkön találjuk meg a maradványait. A déli partot a nedves völgytalpak, mocsaras berkek lápi-mocsári növényzete övezi, ma már azonban túlnyomó részüket a települések és a mezőgazdasági területek foglalják el. Köztük jelentős a jóhírű balatoni borokat termő szőlők kiterjedése is. Az állatvilág legfontosabb részét a tó negyvenféle hala és a nyugatról csatlakozó Kis-Balaton híres madárvilága képviseli.
A Balaton legmagasabb vízállása abráziós tevékenységének határa alapján, Bulla Béla szerint.
1 – mai partvonal;
2 – az abrázió kimutatott,
3 – feltételezett határa
A víz minőségét elsősorban a tápláló vízfolyások és azok vízgyűjtő területei befolyásolják. Az öntisztulást jelentősen rontotta főleg a déli part kibetonozása. A tavat nyugaton a Zala erősen szennyezi; keleti, nagyobb fele még elfogadható minőségű. A víz sótartalma 450 mg/l körüli, kémhatása kissé lúgos.
A Balaton környékét először állandóan a rómaiak lakták. Ottlétükről nagyszámú leletanyag tanúskodik; legfontosabb településük a mai Fenékpuszta (Valcum) volt. A honfoglalást követő sűrű betelepülést a környék Árpád-kort idéző földrajzi neveinek sora bizonyítja. A tihanyi apátság 1055-ben kelt alapító levelének magyar szövegrésze – legelső írott nyelvemlékünk – a vidék fontos kulturális szerepére vall. A török korból az északi partvidéken 12, a déli parton 4 várrom maradt vissza. A viharos századok múltával a reformkortól a Balaton és környéke egyre növekvő súlyú üdülőterületté vált. Ezt többek közt a balatonfüredi színház megépítése (1831) és a balatoni gőzhajózás megindítása (1846) is jelzi. A déli part vasútja 1861-ben, az első állandó kikötők 1888-ban, az északi parti vasút 1910-ben épült meg, s nyomukban nemzetközi jelentőségűvé vált fürdőélet bontakozott ki. A víz minőségének megőrzése azonban, ha a tó eddigi kizsákmányolása folytatódik, nehezen képzelhető el.
Naplemente a Balatonon Szigligetnél (Raýman Katalin felvétele)
