Jelenkori vízrajzi változások
Jelenkori vízrajzi változások
A Kárpát-medence vízhálózata a pleisztocén végére túlnyomórészt mai képét mutatta. A jelenkor 10 ezer éve alatt végbement változásokban – a további szerkezeti mozgásokon és az éghajlati hatásokon kívül – már az emberi tevékenység is közreműködött.
A Duna Kárpát-medence-beli mederváltozásait recens szerkezeti mozgások váltották ki. A Kisalföld további erős süllyedése a Dunát Pozsony-Komárom között nagy eséstörésre és minden durva hordalékának lerakására, fokozott hordalékkúpépítésre kényszeríti. A mellékfolyók (a Vág és Nyitra, illetve a Rába és Marcal) is csak a hordalékkúp alját jelölő két fattyúág (északról a Kis-Duna, délről a Mosoni-Duna) alsó végénél tudják vizüket a főágba vezetni. A Kisalföld süllyedéke kényszeríti északi irányú fordulóra korábbi állandó keleti irányából az Ikvát és a Répcét is, amelyek a Fertő-tó lefolyásával együtt csak nehezen találják meg útjukat a Hanság medencéjén át a Mosoni-Dunához. Tovább folyik a Rába-völgy alsóbb szakaszának süllyedése.
A Dunántúli-középhegység déli lábánál a pleisztocén végén kialakult süllyedéksorozat – az Alsó-Zalától a Balaton medencéjén át a Velencei-tóig – tovább élt a holocénban is (lásd még a tavak bemutatásnál). Az éghajlat ingadozásainak megfelelően a kialakuló nagy tavak többször változtatták felszíni kiterjedésüket.
A pleisztocén végén kezdődött és a holocénban folytatódott a Duna–Tisza közi hátság nyugati peremét alámosó Duna meder elsorvadása és a főmeder állandósulása mai helyén. Az Alföld legnagyobb méretű jelenkori folyásirányváltozása azonban a Tisza vízrendszerében következett be, amit a pleisztocén végén az Alföld északi-északkeleti szegélyén végbement süllyedések idéztek elő (a Jászság, a Borsodi-ártér, a Taktaköz, a Bodrogköz, Bereg, Szatmár, továbbá a Körösök menti két Sárrét területén). Utóbbi süllyedésektől délre akár 50–60 méter magasságú felszínként maradt vissza a Nyírség korábbi hordalékkúp-területe, miáltal az addigi folyóhálózat nagy mértékben átalakult. A Tisza a würm végefelé az Ér-völgy helyett északnyugatnak fordult, és a szatmár-beregi-bodrogközi süllyedékeken át megkerülte a Nyírséget. Keresztezte a Hernád, Sajó, Eger, Tarna és Zagyva egykori útvonalát, és Csongrád alatt érte el korábbi völgyét. Ez a nagymérvű – máig megmaradó – folyásirány-változás természetesen nem egyszerre ment végbe; a Tisza vízhozama egy ideig valószínűleg megoszlott az új meder és az Ér-völgy között. Követte a Tisza átváltását a Szamosé, majd a Krasznáé is. Utóbbi árvizeinek egy része azonban a múlt századi folyószabályozásokig még az Ér-völgyön át vonult le.
A Nyírséget felépítő folyókat – a mai Bodrog forrásfolyóit – a Bodrogköz süllyedéke a Tokaji-hegység keleti lábánál egységes mederbe gyűjti össze. E meder ugyanakkor a holocén egyes szakaszaiban még a Tisza vizének is helyt adott; a folyó átfolyási helyét és emlékét a Tice-ér medre és neve mutatja.
A Kárpát-medence vízborította területei a folyószabályozások előtt (Magyarország Nemzeti Atlasza alapján)
Tokajtól délre a Hernád, a Sajó, az Eger, a Tarna és a Zagyva Tisza által átvágott régi medrei átkerültek utóbbi bal oldalára. Ezeken át a Tisza árvizei egészen a szabályozásokig rendszeresen lefolyhattak a Körösök süllyedékébe. De voltak területi változásai a Sajó-Hernád, az Eger és Laskó, a Tarna és a Zagyva útirányának is. Utóbbit pl. a Jászság központjában a Jákóhalma melletti fiatal süllyedék kényszerítette ki.
A Tisza, Szamos és Kraszna távozása után az Ér-völgy minden északkeletről érkező vízfolyását elveszítette. Csak délen a Berettyó maradt meg, amelyet a Nagy-Sárrét süllyedéke kötött helyhez. Ugyanígy hatott a Kis-Sárrét medencéje a Sebes-Körösre. Ezek a folyók a másik két Körös-ággal (a Fehérrel és a Feketével) egyesülve lassanként északra térültek a süllyedésében erősen mérséklődött Körös-vidéki medencéből, birtokba véve az Ős-Tisza korábbi, Szeghalomtól délnyugatnak tartó medervonalát. Kevés hordalékukkal az Ős-Tisza korábbi nagy ívű mederhálózatát nem tudták feltölteni, csupán kisebb kanyarulatokkal fodrozták.
A Körös-vidék erózióbázisként betöltött szerepének megszűnése a Marosra is hatott. A Maros – valószínűleg szerkezeti mozgások hatására – Aradtól nyugatra átvágta előbbi hordalékkúpjának lösszel borított felszínét, és azóta Szegednél vezeti vizét a Tiszába. A Körös-vidék felé vezető korábbi medrét – mindmáig – csak árvizeinek túlfolyójaként tartotta fent. A mai Száraz-ér már ennek a nyugatra folyó Marosnak a fattyúága, mint ahogyan ilyen a déli oldalon kiszakadó és ugyancsak a Tiszába folyó Aranka is.
A holocén vízrajzi változásokról nem csupán felszínalaktani, üledékföldtani, paleobotanikai és régészeti adatok tanúskodnak, hanem az ókori és középkori térképeken rögzített nyomvonalak is. A lecsapolások és folyószabályozások előtti legutolsó, természeteshez közeli vízrajzi állapotot térképen mutatjuk be.
