Felső-eocén
Felső-eocén
A felső-eocén a Zalai-medence, a Bakony és a Gerecse területén ugyanakkor további medencemélyülést hozott. Zalában sok száz, a Bakonyban 200–300 méter vastagságban rakódott le a Padragi márga. Ennek a makrofosszíliákban viszonylag szegény, nannoplankton-flóráját és planktonforaminifera-faunát tekintve viszont fajban is, egyedszámban is rendkívül gazdag, alapvetően márga-agyagmárga-kőzetliszt összetételű formációnak az alján glaukonitos rétegek jelennek meg, ami hirtelen mélyülő környezetre utal. Magasabb részében – a mélytengeri agyagmárgába ágyazva – átülepített, partközeli törmelékekből álló, gyakran turbidites közbetelepüléseket találunk. A homokkő (ritkábban kavicsos homokkő) anyagú padok sekélytengeri fosszíliákat, többek között nummulitesz-töredékeket tartalmaznak, jelezvén a meredek lejtőjű medencében zajló anyagforgalmat a sekélyebb zónától a mélytengeri zóna felé. A Padragi márga magasabb részében állandó kőzetkomponens a vulkáni működésből származó tufit.
Távolabb, a Gerecsében a medencerész kimélyülését a kis területen elterjedt Piszkei márga bizonyítja. Itt is felfelé finomodó szemcsenagyságú (gradált) homokkőpadok jelzik, hogy az agyagos képződményekbe települő homok turbidites zagyárakból ülepedett le. Ez jól megfigyelhető a nyergesújfalui Dunapart útbevágásában.
A két mélymedence között, a Vértes-hegység déli zónájában olyan kiemeltebb küszöb húzódott, amely már a középső-eocénban is létezett. A felső-eocénban itt a mélytengeri márgák helyett sekélytengeri biogén mészkő rakódott le.
A felső-eocén tengerelőrenyomulás nemcsak a korábbi, középső-eocén medencékben eredményezett kimélyülést, de új medencerészek is nyíltak, amelyek messze túlterjedtek a középső-eocén üledékek lerakódási területén: a mai Budai-hegység, a Pesti-síkság, sőt az Északi-középhegység déli zónája is megsüllyedt.
A nyirádi Darvastó-bauxitkülfejtés természetvédelmi területének földtani szelvénye a fontosabb nagyforaminifera-fajok feltüntetésével (középső-eocén; Jámborné Kness Mária nyomán). A rétegoszlop jelkulcsa a szelvényre is érvényes
Itt a felső-eocén tengerben legelőször durvakavics és bauxitos tarkaagyag rakódott le. (Ezekben helyenként andezitkavics is előfordul, bizonyítva, hogy a vulkanizmus már korábban megkezdődött). E képződményeken jellegzetes, ősmaradványokban gazdag, sekélytengeri mészkő települ: a Szépvölgyi formáció. Jellegzetes kőzettípusai a lithothamniumos, discocyclinás, mummuliteszes mészkő (finomhomokos, néha glaukonitos betelepülésekkel) a mészmárga, valamint a meszes konglomerátum kavicsos mészkő-közberétegzésekkel. A tömeges nagyforminiferák (Nummulites fabianii, N. chavannesi, N. pulchellus), különböző Discocyclina-fajok (pl. Discocyclina papyracaea) mellett a vörös mészalgák, lithothamniumok (Corallinacea) is rendkívül gyakoriak. A kagylók közül a Chlamys biarritzensis, Gryphaea brongniarti, a tengeri sünök közül pedig a Schizaster- és Echinolampas-félék gyakoriak. E fosszíliaegyüttesek jól átvilágított, meleg, trópusi, normális sótartalmú sekélytengerről tanúskodnak. A Szépvölgyi mészkő a Dorogi- és Tatabányai-medencék peremétől a Pilis és a Budai-hegység felé húzódik. Utóbbi a képződmény típusterülete, neve is onnan származik.
Az Északi-középhegység déli zónáját szintén csak a felső-eocénban, a priaboniai korszak fiatalabb részében érte el a tenger: eocén képződmények a Cserhát, a Bükkalja (Eger, Felsőtárkány, Kisgyőr) vidékén fordulnak elő. A rétegsor bázisának legjellegzetesebb kőzettípusa itt is a Szépvölgyi mészkő. Ezen a területen hellyel-közzel kis méretű foltzátonyokat is találunk, amelyek pici koralltelepek, Lithothamnium-bokrok, Ostreák (Gigantostrea gigantea) maradványaiból jöttek létre (Cserhát, Romhányi rög). A Szépvölgyi mészkő alatt a Bükkalján szárazföldi kavicsot, homokot, tarka agyagot is ismerünk.
A priabonai korszak vége felé a gyors kimélyülés következtében a nummuliteszes és ortofragminás mészkőre mélyvízi agyagos-márgás képződmény, a Budai márga rakódott. Képződése az oligocén elejére is átnyúlt. Normális sótartalmú, meleg tengervízben ülepedett le; képződési mélységét 400–600 méterre tehetjük. A kőzet típusterülete a Budai-hegység; belőle épül fel pl. a budai Várhegy fő tömege. Budaörs mellett festékföld céljára bányászták. Mindenütt megtalálható az Északi-középhegység déli peremén és a Pesti-síkságon.
A magyarországi eocén ősföldrajzi térképe.
1 – eocén képződmények lutéciai transzgresszióval,
2 – eocén képződmények bartoni-alsó-priabonai transzgresszióval,
3 – eocén képződmények felső-priabonai transzgresszióval,
4 – felső-eocén szárazföldi képződmények,
5 – eocén képződmények a Szolnoki flis üledékgyűjtőjében
A Budai márga minden esetben a Szépvölgyi mészkőből fejlődik ki (elhatárolása nehéz is tőle, ráadásul mészkőpadok a Budai márgában is találhatók). Legjellegzetesebb kőzettípusa a sárga, sárgásszürke márga, kemény mészmárga, ritkábban mészkő, amelyet a budai hegyekben szegélykőnek, tipegőkőnek használnak. Magasabb tagozatában az agyagosabb fáciesek dominálnak (agyagmárga, márga). Az egész formációban gyakoriak a mészkő-betelepülések, amelyek gyakran gazdag nagyforaminifera-faunát (Nummulites fabianii), molluszkahéjakat, bryozoákat, mészalgákat tartalmaznak. Ezeknek az átülepített mészkő-mészmárgapadoknak az anyaga nem helyben képződött, hanem a sekélytengeri régióban, ahonnan víz alatti áthalmozódással, gyakran zagyárral kerültek jelenlegi helyükre. Így az általuk tartalmazott fauna mindig valamivel idősebb, mint a beágyazó rétegek faunája. A mélytengeri környezetet egyrészt gazdag planktonforaminifera-fauna (Globorotalia cerroazulensis), másrészt vékony héjú, jellegzetes molluszkafaj, a Variamussium fallax jelzi.
Vastagságát tekintve nem jelentős, de gyakori, jellegzetes összetevője a Budai márgának az egykorú tufit, amely vékony csíkokban, hullott vagy áthalmozott állapotban települ a formációba.
A klasszikus szépvölgyi felső-eocén szelvény a budai Mátyáshegy nyugati kőfejtőjében: a Szépvölgyi mészkő, bryozoás márga és Budai márga folyamatos rétegsora (Kecskeméti Tibor és Monostori Miklós nyomán)
A kőzet Budai-hegységben tipikus tagozata az ún. bryozoás márga, amely nagy számban tartalmaz mészvázú tengeri mohaállatokat (bryozoákat). Ismert lelőhelyei találhatók a Mátyás-hegy oldalában (Szépvölgy-, Pálvölgyi-barlang). A mohaállatok mellett gyakoriak benne a tengeri sünök, a Chlamys biarritzensis kagylófaj, a nummuliteszek (pl. Nummulites budensis) és a discocyclinák (pl. Discocyclina papyracaea). A kőzet vékonypados, agyagos és kevésbé kemény, mint a nummuliteszes-discocyclinás mészkő. Ritkábban kavicspadok iktatódnak közbe, amelyek vízalatti törmelékfolyások termékei.
Összességében a budai-hegységi és tőle keletre lévő felső-eocén képződmények vastagsága általában nagyobb, mint a középső-eocéneké. A Szépvölgyi mészkő és a Budai márga együttes vastagsága átlagosan 200 m, de Cinkota vagy Szihalom (Bükkalja) környékén meghaladja a 300 m-t is. A Dabastól keletre fekvő Újhartyánnál az igen nagy rétegvastagság a betelepült vastag vulkáni sorozat következménye.
