Az első országleírók
Az első országleírók
Magyarország gazdaságáról az első írásos nemzetgazdasági kimutatás III. Béla „megrendelésére” készült 1186-ban. Ezt követően egészen a 15. századig a Kárpát-medence egészéről vagy különböző részeiről – mint történelmi események színteréről – főleg a krónikák adnak földleírást. Közülük kétségtelenül legjelentősebb Anonymus „Gesta Hungarorum”-ja (a 12–13. század fordulóján; lásd a Pais Dezső által közreadott térképen).
)
„Anonymus térkép” (Szerkesztette: Pais Dezső)
A 13. század első felében Julianus barátnak Magna Hungaria-ba tett útjairól (1235–1237) a pápához írt beszámolói révén már a magyarság is hozzájárult Európa keleti részének részletesebb és valósabb megismertetéséhez.
A föld- és égtudományok iránti érdeklődés, éppúgy, mint a „művelt” Európa bármely országában, nálunk is a 14–15. században kezd először erőre kapni. Arról, hogy a rövid életű pécsi és óbudai egyetemeken (alapítva 1366-ban, illetve 1395-ben) e tudományok milyen súllyal szerepeltek, sajnos semmiféle támponttal nem rendelkezünk. Mai értelemben vett állatföldrajzi adatok ebből az időből Magyar László vadászati-solymászati leírásában olvashatók.
A 15. század második felében a középkor végi szellemi újjászületés Magyarországon is nyomon követhető. Mátyás nevelője, Vitéz János még mint nagyváradi püspök az 1450-es években csillagdát alapít, amelynek számára a kor jeles csillagász-matematikusa, Georg Peuerbach, a bécsi egyetem tanára készít s küld csillagászati eszközöket, majd olyan csillagászati megfigyeléseket tartalmazó táblázatokat, amelyek egyik vonatkoztatási vonalául a Nagyváradon átmenő délkört választotta (Tabulae Waradiensis). Peuerbach halála után, érsekké előlépvén Vitéz János tovább dolgozik az égtudomány magyarországi megfészkelése érdekében. Esztergomban is csillagdát fölállíttatva ide hívja a Kopernikusz előtti évszázad legkiemelkedőbb csillagászát, Regiomontanust (= Johann Müller, 1436–1476), akit a megalapított (1467), de működni sohasem kezdett pozsonyi egyetem professzorául szeretett volna megnyerni. 1468-ban a tudóst Mátyás király fogadja udvarába; ott készült Tabulae magnae primi mobilis című munkáját, éppúgy, mint Peuerbach Nagyváradi táblá-it Tycho Brahe (1546–1601) és Kepler (1571–1631) fölléptéig Európa-szerte leginkább használták.
Néhány évet szintén Budán töltött az itáliai Petrus Ransanus is, aki 1490-ből való Magyarországról szóló kéziratában már megemlíti a legfontosabb hazai bányavárosokat és drágakőlelőhelyeket.
Mátyás művelődést támogató tevékenységének hatása halála után is tovább élt. Ennek talán legértékesebb bizonysága Antonio Bonfini (1434–1502) Rerum Ungaricarum decades (A magyar történelem évtizedei, 1496) című, nagyszabású történeti munkája, amelyben az ország megyéinek legelső leírásait olvashatjuk. 1498-as keltezésű a Magyaróvárt született Lossai Péter kézirata, amely a földmérés és a csillagászati tájékozódás egyik legkiválóbb ismertetése. 1523-ban a Spanyolországban követségi teendőket végző Erdélyi Mike (Maximilianus Transsylvanicus) az elsők között tudósítja a világot Magellán hajóinak Földet megkerülő útjáról.
Mindezek után érthető, hogy amikor a török hódítás Magyarország felé fordítja Európa figyelmét, Bakócz Tamás esztergomi érsek volt titkára, Lázár deák, hamarosan elkészíti Magyarország e korban legkiválóbb és leggazdagabb tartalmú térképét (1528), amelynek egyik, nem sokkal későbbi változatát Ortelius beillesztette világatlaszába (1570; bővebben lásd a következő fejezetben).
