Kaszáspókok
Kaszáspókok
A pókoknak csupán távoli rokonai a kaszáspókok (Opiliones). Vannak ugyan pókok, amelyek külsőleg a kaszáspókokra nagyon hasonlítanak, pl. a lakásokba is behúzódó, egyébként köves oldalakon, sziklákon előforduló ál-kaszáspókok (Pholcidae), pl. a kis és a nagy álkaszáspók (Pholcius opilionides, ill. Ph. phalangoides). Ezek azonban külsejük ellenére valódi pókok: az elő- és az utótest szabályosan különválik.
A valódi kaszáspókoknál ugyanakkor az elő- és az utótest teljesen összeolvadt. Lábaik többnyire igen hosszúak. Az állat szükség esetén „megválik” lábától, így védi meg magát támadóitól. Ezek a lábak leválás után még néhány reflexszerű, „kaszáló” mozgást végeznek. Vannak közöttük korhadékevők, de akadnak ragadozók is, amilyen pl. a csigaevő kaszáspók (Ischyropsalis helwigii). Igen hossú, törékeny lábúak a hosszúlábú kaszáspókok (Phalangiidae), amelyek bizonyos fajai lakásokban is előfordulnak (pl. a házi kaszáspók – Phalangium opilio vagy a fali kaszáspók – Opilio porietinus).
Keresztespókok
A pókok talán legismertebb családja a keresztespókoké (Araneldae). Legtöbb fajuk jellegzetesen szabályos, kerekded hálót készít. Ez úgy indul, hogy a pók először egy erősebb fonalat enged el, amelyet a szél lebegtetni kezd, és ezáltal a fonál nagyjából vízszintes helyzetben egy közeli tárgyon, pl. másik ágon megtapad. Miután a pók ezt a fonalat megerősítette és teherbírását kipróbálta, a pók ennek a fonálnak a közepéről újabb fonalat engedve lefelé ereszkedik, majd ezt a függőleges fonalat is rögzíti. Ez az Y alakú képződmény lesz a készülő körháló alapváza. Innentől kezdve azután már számos változat lehetséges. A tipikus körháló a következő elemekből áll: sugárirányú fonalak, rögzítőfonalak, ragadós fogóspirálfonalak. Az egyik sugárirányú fonál végéhez olyan rögzítőfonál csatlakozik, amely a pók búvóhelyéhez vezet. Ez az ún. jelzőfonál, amelynek segítségével érzékeli a pók a hálóját érő hatásokat, pl. a zsákmányállat vergődését. Erre gyermekek is rá szoktak jönni, amikor apró papírszeletkéket dobnak a pók hálójába, és élvezik, hogy ezzel a pókot „becsapták”. Jól jegyezzük meg azonban: a pókok – bármennyire is ellenszenvesek sok ember számára („arachnofóbia”) – valójában hasznos társaink, hiszen rengeteg szúnyogot, legyet pusztítanak el, ezáltal a számunkra kellemetlen rovarok túlszaporodásának fontos természetes fékentartói. A pókok, mint ragadozó életmódú ízeltlábúak, a természetes életközösségeikben nélkülözheetlen szabályozó szerepet töltenek be.
A pókok talán legismertebb családja a keresztespókoké (Araneldae). Legtöbb fajuk jellegzetesen szabályos, kerekded hálót készít. Ez úgy indul, hogy a pók először egy erősebb fonalat enged el, amelyet a szél lebegtetni kezd, és ezáltal a fonál nagyjából vízszintes helyzetben egy közeli tárgyon, pl. másik ágon megtapad. Miután a pók ezt a fonalat megerősítette és teherbírását kipróbálta, a pók ennek a fonálnak a közepéről újabb fonalat engedve lefelé ereszkedik, majd ezt a függőleges fonalat is rögzíti. Ez az Y alakú képződmény lesz a készülő körháló alapváza. Innentől kezdve azután már számos változat lehetséges. A tipikus körháló a következő elemekből áll: sugárirányú fonalak, rögzítőfonalak, ragadós fogóspirálfonalak. Az egyik sugárirányú fonál végéhez olyan rögzítőfonál csatlakozik, amely a pók búvóhelyéhez vezet. Ez az ún. jelzőfonál, amelynek segítségével érzékeli a pók a hálóját érő hatásokat, pl. a zsákmányállat vergődését. Erre gyermekek is rá szoktak jönni, amikor apró papírszeletkéket dobnak a pók hálójába, és élvezik, hogy ezzel a pókot „becsapták”. Jól jegyezzük meg azonban: a pókok – bármennyire is ellenszenvesek sok ember számára („arachnofóbia”) – valójában hasznos társaink, hiszen rengeteg szúnyogot, legyet pusztítanak el, ezáltal a számunkra kellemetlen rovarok túlszaporodásának fontos természetes fékentartói. A pókok, mint ragadozó életmódú ízeltlábúak, a természetes életközösségeikben nélkülözheetlen szabályozó szerepet töltenek be.
V. Z.
