Az ember helyzete
Az ember helyzete
Művészetének újszerűségét és egyben prózareformjának indokoltságát akkor láthatjuk be, ha az ember helyzetéről alkotott képének megismerését választjuk kiindulópontul. Ezt az emberképet legkönnyebben két regényéből, Az atléta halálából és a Saulusból vonhatjuk le. Félreértés az előbbiben az ötvenes évek magyar valóságának közvetett kritikáját látni. A Sztálin-szobor felavatására rendezett futóverseny vagy a halott sportoló példaképpé emelésére-silányítására rendelt propaganda-életrajz csak a korszak és a kelet-európai színhely couleur locale-ját hivatott biztosítani. A többé-kevésbé sikertelen erőfeszítés, amelyet a narrátor-hősnő a futót edzés közben meglepő hirtelen halál mélyebb okainak kiderítésére tesz, az embert mozgató és gátoló, a jellemet építő és romboló vagy aláaknázó erkölcsi és vitális erők végső kiismerhetetlenségét példázza. Még az intim ismeret, a szeretetteljes buzgalom és a finom beleérzőképesség sem juthat el biztos és pontos magyarázathoz, ha az egyén magvához akar elhatolni. A szerep, amelyet „korunk hőse” – hiszen mi más lenne a futóbajnok, mint a ma emberének nagy metaforája – kiválaszt, a rekordok hajszolása nem más, mint hiábavaló menekülés önmagunk elől, egy legbelül rejtőző baj külsődleges eszközökkel történő gyógyítására tett kísérlet. Nincs remény arra, hogy célba érjünk, mindig csak (fél)úton vagyunk.
A Saulus c. kisregény ezt az emberképet alakítja tovább az ismert újszövetségi történet újramondásával. Mészöly azon a ponton hagyja sorsára hősét, amelyen régi hitbéli bizonyosságai, amelyek nyomozói buzgalmát táplálták, szétfoszlottak, de a lázadó rabbi, a keresztény megváltó szózatát (még) nem hallotta meg. Saulust (akiben megint csak a ma emberének legegyetemesebb arcmását kell felfedeznünk) abban a stádiumban méltatja figyelmére, amelyben a korábbi megnyugtató bizonyosságok már lefoszlanak róla, új hit páncélja pedig (még) nem védi hiperérzékeny szellemét. Éles ítélőképességével, könyörtelen kritikai öntudatával leleplezi előttünk önnönmagunk támasz-nélküliségét, bevégzetlenségét, egy olyan úton történő konok menetelésünket, amelyről nem tudhatjuk, elvezet-e bármiféle megnyugtató célhoz.
