Az Újhold-körhöz sorolható további kiemelkedő életművek
Az Újhold-körhöz sorolható további kiemelkedő életművek
Az Újhold-kör legjelentősebb alkotói közé tartozik Rába György (1924–) is. Pályája a második világháború éveiben indult, először a Nyugat jelentetett meg tőle verset a folyóirat utolsó számában, első kötete (Búvár) pedig 1943-ban jelent meg. Sajátos poétikája csak egy hosszabb hallgatási periódus után teljesedett ki, a Nyílttenger (1961) c. kötetben. A Szeszek Apollinaire-jének szimbólumhasználati hagyományához kapcsolódik, tárgyiassága sokat átvett Kassák valamint a szürrealizmus versépítő technikáiból. Legközelebbi világirodalmi rokonának Montalet tarthatjuk. További köteteiben is (Férfihangra, Lobbanások, Rovás, A valóság vendége, Kézrátétel) a poétika részleges módosulásaival egyetlen összefüggő költői világot alkot. Kopogtatás a szemhatáron (1993) c. kötetében az emlékezet által előhívott egyszeri esetek elmondásának epikus formái felé nyitott.
Műfordítóként a modern francia és olasz költészet egyik legavatottabb tolmácsolója.
Irodalomtörténészi munkássága e téren is a legjelentősebbek közé emeli. Irodalomtörténeti könyvei: A szép hűtlenek (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád versfordításai, 1969); Szabó Lőrinc, 1972; Babits Mihály költészete, (1903–1920) – 1981; Csönd-herceg és a nikkel szamovár, (1986).
Az Újhold-kör azon szerzői közül, akikről Enciklopédiánk más címszavában nem olvasható bővebben, néhányról – ha röviden is – feltétlenül szükséges külön szólnunk.
Jánossy István (1919–) Pályája 1948-ban indult Prometheusz c. kötetével, ahol a századeleji modernség és Szabó Lőrinc hagyományát folytatva, ugyanakkor a wagneri zenedrámához visszanyúló ihlettel igyekezett érvényesen megszólaló mitologikus költészetet alkotni. Pályája az 1950-es években megtört, majd a magyar romantikából átörökített epikus formák vették ás műveiben a fő szólamot (Rákóczi ifjúsága, 1958), máig ezek határozzák meg a líráját. Műfordítói érdeklődése az óind eposzok, az antik és a klasszikus német líra felé fordult.
Lakatos István (1927–) a Homéroszhoz visszanyúló eposzi elbeszélhetőség lehetőségeit kutatva írta meg 1948-ban A Pokol tornácán c. művét, mely a budapesti ostrom eseményeit értelmezi mítoszként. Később is epikus formák megvalósítására törekedett lírájában. Mintegy tíz évi fordítói munka után 1967-ben megjelentette Vergilius összes művét magyarul.
Lator László (1927–) rendkívül következetes és zárt motívumrendszerű, Nemes Nagy Ágnesével rokon tárgyszemléletű lírát alkotott, de verseiben mindvégig ragaszkodott az ént a világgal szembeállító elválasztottsághoz. Első kötete csak 1969-ben jelenhetett meg (Sárangyal), majd 1976-ban követte a második (Az egyetlen lehetőség). Válogatott verseinek könyve 1992-ben látott napvilágot (Elhagyott színtér). Műfordítóként és a fiatalabb költőnemzedékek nevelésében is igen fontos munkát végzett.
Somlyó György (1920–) Első kötete 19 éves korában jelent meg (A kor ellen). Erős hatással volt rá a modern francia költészet, főképpen Éluard. Az ötvenes években elkötelezte magát a kommunista eszmékkel és a korszak társadalompolitikájával. A legkülönfélébb poétikai kísérletekre vállalkozott költészetében, melyek többnyire egy-egy átöröklött poétikai forma lebontással való megőrzésére törekedtek. Rendkívül jelentős műfordításirodalmat hozott létre. Líraelméleti esszéi is fontos részei esztétikai irodalmunknak.
Végh György (1919–1982) Már a második világháború alatt jelentkezett két verseskötettel (Havas éjszakák, 1941; Viharok jönnek, 1943). Kosztolányi korai költészetének hagyományához kötődve finom hangú, modern alanyi költészetet hozott létre. Kiemelkedő kötetei az Eszter könyve (1946) és a Játékos ifjúság (1948). Nagyszerű mesekönyvekkel gazdagította a gyermekirodalmat.
