A nagy történelmi regények

Teljes szövegű keresés

A nagy történelmi regények
Kemény regényírói pályájának másik felét a nagy történelmi regények teszik ki. Ezekben, általában a 16–17. századi Erdély történelméből (eredeti krónikák alapján) választott események megelevenítésével, az egész történelem tragikus és kiszámíthatatlan menetéről, s az egyén történelmi kiszolgáltatottságáról ad szép és sokoldalúan körülírt tragikus példázatot. Kemény, miközben igen nagy gondot fordít a korában kötelezőként előírt „történeti hitelre”, azaz gondosan ügyel arra, hogy tüzetesen ragaszkodjék forrásaihoz, s olyan – akár ténylegesen élt, akár költött szereplőkről szóló – jelenetet ne írjon le, mely bármily módon ellentmondana a források „objektív” hitelének, s valóban roppant precizitással törekszik arra, hogy az olvasó szeme előtt „megelevenítse” az elmúlt kor világát, elbeszélőként, nagyon „modern” gesztusokkal élvén, mindvégig érzékelteti azt is, hogy a regény világa természetesen fiktív világ, s megelevenítése a szerző épp most adott önkényének függvénye. Ez a nagy, sokféle fogásban megnyilvánuló narrációs újítás teszi oly változatossá Kemény regényeit – ennek köszönhető még mai viszonylagos olvasottsága is.
A nagy történeti regények mind egy-egy súlyos történeti konfliktusokba bonyolódott világot idéznek fel: az Özvegy és leánya (1857), valamint a A rajongók (1859) mind I. Rákóczi György korszakában játszódik; az utóbbiban a vallásos rajongás, a sokágú hatalmi törekvések, az egyéni szenvedélyek és kiszolgáltatottságok együttese hozza létre azt az eltéphetetlen hálót, melyben a történet hősei, függetlenül egyéni akaratuktól, „természetesen” haladnak a bukás felé; az utolsó regényben, a Zord időben (1862) Buda török által való elfoglalása és az ekörüli magyar politikai csatározások adják a hátteret az egyszerre cselekvő és szenvedő hősök tragikusan példázatos vergődéséhez. Kemény mindvégig a tragikum jegyében alkotott – egyéniségfelfogása, valamint történelemszemlélete egyaránt a tragédia felé közelítették; tragikus látásának csak módozatait adták aztán regényírásbéli variatív kísérletei.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem