Költői kombinatorika
Költői kombinatorika
A látványköltemény olyan vers, amely egyúttal kép is. A kombinatorikus költemény olyan vers, amelyben a beszédelemek egymásutánját matematikai, közelebbről variációs, kombinációs vagy – a leggyakrabban – permutációs, azaz felcserélési szabályok határozzák meg. Az újabb magyar költészet főművei közül kombinatorikus költemény Weöres Sándortól a Téma és variációk, Lajtai Pétertől A felső út, a tisztás, az alsó út és a szakadék.
A kombinatorikus költemény létrehozásához és olvasásához nem okvetlenül szükséges számítógép, de valamilyen egyszerű eszköz segítségére rászorulhatunk. Raymond Queneau karcsú verskötete (1961) például összesen tíz szonettből áll, összehangzó rímeléssel. Mindegyik szonett külön lapra van nyomtatva, s a lapokat a nyomdában verssoronként csíkokra vagdalták. Akárhol ütjük föl a könyvet, olyan szonettet szemlélünk, amelyet soha életünkben nem fogunk viszontlátni, hiszen a kötet százezer milliárd költeményt, több mint egymillió évszázadra elegendő olvasmányt tartalmaz választékos borítólapjai között: a világirodalomnak lényegében minden szonettjét Raymond Queneau írta. Papp Tibor Queneau könyvéből készített francia szöveggenerátora, verslétrehozó programja önműködően, lapozás nélkül gondoskodik arról, hogy a verssorok az egyes szonettekben véletlenszerűen helyezkedjenek el, és, ha úgy látjuk jónak, megszünteti az eredeti verskötetnek azt a sajátosságát, hogy benne két szonettnek, az elsőnek és az utolsónak kitüntetett helye van. A költő magyarnyelvű időmértékes-vers-generátora a Disztichon Alfa. Adatbázisa a verstani szabályokon felül 24 üres mondatszerkezetet és mintegy százszor annyi szót tartalmaz.
A Balassa kódex betűhű szövegét Vadai István készítette
Egy olyan eljárássorra, amely a részletekben is azonos azzal, amit Papp Tibor valósít meg a Disztichon Alfában, 1679-ben kapott királyi szabadalmat egy bizonyos John Peter. Lényegtelen különbség, hogy ő nem véletlenszám-generátort, hanem dobókockát, nem adatbázist, hanem táblázatokat használt. John Peter módszerét egyszerű BASIC-programocskával is utánozhatjuk.
S már Peter is támaszkodhatott hasonló törekvésekre: a szonettgépet alkotó Quirinus Kuhlmannra (1671), a permutációs versíró automatákat ismertető Matematikai-fizikai gyönyörűségek szerzőjére, Georg Philipp Harsdörfferre (1647), s a húszéves Leibniz értekezésére A kombinatorikus művészetről (1666), amely megadja az ilyen automaták általános elméletét.
Miért térnek vissza – mégpedig tudván-tudva, nem öntudatlanul! – a mai számítógépes költők a 17. századi hagyományhoz?
Talán mind nekik, mind 17. századi elődeiknek egyszerűen igazuk van, s a permutáció nemcsak a matematikai mesterkedéseken alapuló költészetben alapvető jelentőségű, hanem öntudatlan, ki nem fejtett rendszerként beláthatatlan idők óta része a költői hagyománynak.
A régi magyar költészet számítógépes nyilvántartása
De az is lehet, hogy a kombinatorikai elmésségek csak azoknak a szemében tartoznak a költészet lényegéhez, akik nem tudják vagy nem akarják szétválasztani ama kétféle műveltséget, amelyet a 19–20. században humánnak és reálnak neveztek, a középkori iskolarendszerben pedig a betűk osztályaiban, a triviumban (nyelvtan, költészettan, ékesenszólás), illetve a számokéiban, a quadriviumban (mértan, számtan, csillagászat, zene) oktattak. A koraújkori tudományos forradalom idején, a 17. században éppoly nehezen lehetett megkülönböztetni e kétféle műveltségmintát, mint a 21. század hajnalán, az informatika korában.
