Az egység helyreállítása
Az egység helyreállítása
Az IskH. megjelenésével két, egymással több kérdésben szembenálló hivatalos szabályzat irányította a magyar írásgyakorlatot. A viták évekig elhúzódtak. Végül 1922-ben az AkH. új szabályzata már magáévá tette az IskH. legfontosabb újításait, bár a tulajdonnevekben még mindig megkövetelte a kétjegyű mássalhangzók teljes kettőzését (Arannyal). Az 1922-ben kiadott szabályzat 1946-ig két kiadást ért meg, elveiben változatlanul. Ezt a szabályzatot kötelezővé tették az iskolákban is.
A következő szabályzat az AkH.-nak 1954-ben megjelent 10. kiadása volt. Ez forradalmi újítást nem hozott, legföljebb azt, hogy a dz-nek és a dzs-nek az első jegyét kell kettőzni (edzze h. eddze, bridzzsel h. briddzsel), s a tulajdonnevek esetében is csak egyszerűsítve kell kettőzni a kétjegyű mássalhangzót (Arannyal h. Arannyal). Az 1954-es szabályzat mégis fontos állomás volt helyesírásunk történetében. Ez az első olyan szabályzat, melynek kidolgozói közvéleménykutatásra is támaszkodtak, s ez az a szabályzat, amely végleg megteremtette helyesírásunk egységét, ugyanis 1954-től rendelet írta elő, hogy minden sajtóterméket az új szabályzat szerinti helyesírással kell előállítani.
Az akadémiai helyesírásnak ma érvényben levő 11. kiadása széles körű közvéleménykutatás és hosszas előkészítő munka után 1984-ben jelent meg. Helyesírásunk hagyományos rendszerét érintő fontos változtatást csupán egyet hozott: a dz és a dzs betű ábécénk teljes jogú tagjává lépett elő, a 11. kiadás ugyanis kimondta jegyeik sorvégi szétválaszthatatlanságát.
A 11. kiadás abban is különbözik a tizediktől, hogy a szabályok értelmezésében és megfogalmazásában a nyelvtudomány mai álláspontjának megfelelő szemlélet érvényesül. A szabályzat fejezetei (a helyesírási részrendszereknek megfelelően) hagyományosak, de ezek tagolása, az egyes pontok elrendezése szervesebb, áttekinthetőbb, ésszerűbb a 10. kiadásbelinél. Számos esetben lehetőség nyílt arra, hogy a közös lényeget kiemelő rövid bevezető után a részletek alpontokba rendezve következzenek: ezáltal a belső összefüggések jól érzékelhetővé váltak. – Minden eddigi szabályzatnál több figyelem fordult most a helyesírásban rejlő stilisztikai lehetőségekre. – A szabályzat gondozói egyeztették a nyelvészet és más szaktudományok szempontjait, s tiszteletben tartották az akadémiai szinten kidolgozott és jóváhagyott szakmai szabályzatokat és szójegyzékeket. – Bár a 11. kiadás is (minden elődjéhez hasonlóan) a helyesírási egység előmozdítója kíván lenni, a 10. kiadásnál rugalmasabban ítéli meg helyesírásunk több vitatott kérdését (így a betűrendbe sorolást, az alakváltozatokat, az idegen szavak sorvégi elválasztását stb.-t).
A szabályzat megszövegezői érthetőségre és világosságra törekedtek; a nem közismert, csak a nyelvészetben használt idegen szakszókat tudatosan kerülték.
A szabályzathoz csatlakozó szótár jelentősen megújult. A helyesírási tekintetben fontos és ezért szerepeltetett szóanyag mellé, főként a 10. kiadás idejére jellemző szavak helyére (mint a szabálypontok példái esetében is) mai társadalmi, gazdasági, politikai és tudományos életünk fontos és gyakran használt szavai kerültek. A szabályokra, amelyek az illető szó írása szempontjából fontosak, utalószámok hívják fel a figyelmet. A címszók után következő, előtag és utótag szerint csoportosított szókapcsolatok és összetételek a különírási-egybeírási kérdések megoldásához segítenek hozzá.
A jottista-ipszilonista háború vitatott esetei
A d, l, n, t, szóvég + j ragkezdet összeolvadásának jelölése a birtokos személyragozás egyes és többes 3. személyében:
A d, l, n, t szóvég + j összeolvadásának jelölése a tárgyas ragozásban és a felszólító módban:
A gy, ly, ny, ty szóvég + j ragkezdet teljes hasonulásának jelölése a birtokos személyragozás egyes és többes 3. személyében:
A gy, ly, ny szóvég + j teljes hasonulásának jelölése a tárgyas ragozásban és a felszólító módban:
A d, l, n, t, szóvég + j ragkezdet összeolvadásának jelölése a birtokos személyragozás egyes és többes 3. személyében:
| módja, módjuk | módgya, módgyuk |
| alja, aljuk | allya, allyuk |
| kínja, kínjuk | kínnya, kínnyuk |
| falatja, kerje | falattya, kertye v. kerttye. |
| adja, adják | adgya, adgyák |
| falja, falják | fallya, fallyák |
| kenje, kenjék | kennye, kennyék |
| látja, rontja | láttya, rontya v. ronttya. |
| nagyja | naggya v. nagygya |
| királyja, királyjuk | királlya v. királylya |
| anyja, anyjuk | annya, annyuk; |
| atyja, atyjuk | attya, attyuk. |
| hagyja | haggya v. hagygya |
| folyjék | follyon v. folylyon |
| hányja | hánnya v. hánynya. |
Az ejtsd, fűts, szítsa, tanítson kérdése
Helyesírási szabályzatunk az ejts, fűts, szítsa, tanítson stb. szóalakokat A szóelemző írásmód nagy fejezetén belül A szóelemek módosult alakjait feltüntető írásmód c. alfejezetben tárgyalja, ugyanabban, amelyben a lássuk, hass, alkoss, fürössze, ássa, vadásszon, nézzen, eddze stb. írásmódok is vannak. A szabályzat logikája szerint a -j módjel „titokzatos” (nyelvtörténeti) alakmódosulásai tartják össze ezt a csoportot, mert ezekben – Kazinczy szavaival – „a’ pronunciátió világos ellenkezésben vagyon a’ grammatikai formátiók charactericus betűjikkel”, s ezért „a’ leírásban a’ hangot kell követni, nem a formátiókat (mossa tehát, noha ez annyi mint mos és ja, mint fogja, adja, kapja, vonja, tartja)”.
A -j „színelváltozásain” túl (amire már Kazinczy is figyelmeztetett) más is van a háttérben.
A lássuk, hass, alkoss, fürössze, ássa, vadásszon, nézzen, eddze stb. vitathatatlanul kiejtésük szerint leírt szóalakok. De: vajon az ejts, fűts, szítsa, tanítson stb. nem tekinthetők fonetikus írásmódú formáknak, ha „reformátusul” írunk, ill. olvasunk? Joggal. Így is, úgy is kerek tehát helyesírásunk rendszere: a vess és a fűts nincs ellentétben egymással: mindkét szóalak kiejtése szerint van leírva, ha régi magyar református szemmel nézzük őket. A fűts típus esetében is (egy kis betű-szemfényvesztéssel) sikerült megtartani az „etimológiát”, az oly fontos „gyökeret” is: ts=t+s; meg a kiejtést is, hiszen: ts=ccs.
Helyesírási szabályzatunk az ejts, fűts, szítsa, tanítson stb. szóalakokat A szóelemző írásmód nagy fejezetén belül A szóelemek módosult alakjait feltüntető írásmód c. alfejezetben tárgyalja, ugyanabban, amelyben a lássuk, hass, alkoss, fürössze, ássa, vadásszon, nézzen, eddze stb. írásmódok is vannak. A szabályzat logikája szerint a -j módjel „titokzatos” (nyelvtörténeti) alakmódosulásai tartják össze ezt a csoportot, mert ezekben – Kazinczy szavaival – „a’ pronunciátió világos ellenkezésben vagyon a’ grammatikai formátiók charactericus betűjikkel”, s ezért „a’ leírásban a’ hangot kell követni, nem a formátiókat (mossa tehát, noha ez annyi mint mos és ja, mint fogja, adja, kapja, vonja, tartja)”.
A -j „színelváltozásain” túl (amire már Kazinczy is figyelmeztetett) más is van a háttérben.
A lássuk, hass, alkoss, fürössze, ássa, vadásszon, nézzen, eddze stb. vitathatatlanul kiejtésük szerint leírt szóalakok. De: vajon az ejts, fűts, szítsa, tanítson stb. nem tekinthetők fonetikus írásmódú formáknak, ha „reformátusul” írunk, ill. olvasunk? Joggal. Így is, úgy is kerek tehát helyesírásunk rendszere: a vess és a fűts nincs ellentétben egymással: mindkét szóalak kiejtése szerint van leírva, ha régi magyar református szemmel nézzük őket. A fűts típus esetében is (egy kis betű-szemfényvesztéssel) sikerült megtartani az „etimológiát”, az oly fontos „gyökeret” is: ts=t+s; meg a kiejtést is, hiszen: ts=ccs.
Részlet Vörösmarty Y háború című drámájából
Y
Isten neki! Magam sem ellenkezem. Hát micsoda állat kegyelmed?
J
Jott nevezet alatt vagyok ösmeretes a’ magyar földön[.]
Y
Én a’ világon uralkodó betűk’ legszebb nemének köztársaságában nem megvetendő tag vagyok. Nevem Ypsilon.
J
E’ szerént collegák vagyunk.
Y
Szükséges hozzá adnom, hogy én most a’ magyar földön is elhíresedtem ugyan; de Római gyarmat vagyok, ’s mi több? Görög eredetű.
J
Ugyan úgy e? Hm! hm! De már én olly régi hírrel nem dicsekedhetem. Én a’ háborús közép üdőben születtem, ’s meg kell vallanom, valami – bizonyos vitézi tűz bujdosik is ereimben, mellyet alig titkolhatok [.]
Y
Vettem észre. Az a’ bizonyos tűz – engedelmével – nem egyéb, mint otrombaság. Hanem most egyszer elfelejtem – Isten megáldja az Urat. (menni akar)
J
Uccse! nem a’ legszelídebb bötű; de még is vele megyek, ’s vagy megbékél egészen, vagy megverem ma. (Utána kiált) Hej hej! együtt mehetünk, én is arra megyek [.] (Melléje szövetkezik, ’s ölelgetni kezdi.)
Y finnyásan
Ne fárassza magát. Én magam is el tudok ballagni[.]
J
De ugyan hova siet ollyan igen?
Y
Ragasztéknak egy cselekvő ige mellé, hogy tudja [.]
J
Oh hát egy járatban vagyunk. Én is épen ragasztéknak készültem[.]
Y
Nem tudom hová.
J
De én pedig tudom. Több utazási tapasztalásaimból példát is hozhatok, ugy mint: lát-ja, bot-ja
Y bámulva, utóbb bosszúsan
Micsoda? – Hah ez még is sok, ez még is türhetetlen! – Hát orczátlan teremtése az Istennek, nem pirúlsz, oda tolakodni, hol csak nekem lehet helyem? Élhetetlen, nem tudod-e, hogy valamennyi név, valamennyi ige hangzik a’ magyar ajkakon, mind én nyomosítom meg azoknak ragasztékait? És mi vagy te, hogy így botránkoztatod a’ régi bötű rendet? – Lódulj előlem, vagy összetöröm poszka testedet.
J
Magyar bötű létemre mondom, te dühös Ypsilon, ha még tovább dörgesz, letöröm csúf szarvadat. Ki adott neked hatalmat illy éktelen szidalomra? – Régen ösmerem az Ypsilon had’ dölfét; de gondolván, hogy emberségesebb vagy a’ többi Ypsilonnál, nem tettem szemre hányásokat. Bohó szeles pára! szinte megbomlok fájdalmamban, ha meggondolom, hogy a’ fél magyar Hazát Ypsilon kórság gyötri. Mind csak Ypsilon, meg Ypsilon, meg száz ezerszer is Ypsilon úralkodik, a’ Krumplinál, Svábnál szaporább, holott felényire se volna szükségünk. – Most tisztúlj; mert összekonczollak[.]
Y
Isten neki! Magam sem ellenkezem. Hát micsoda állat kegyelmed?
J
Jott nevezet alatt vagyok ösmeretes a’ magyar földön[.]
Y
Én a’ világon uralkodó betűk’ legszebb nemének köztársaságában nem megvetendő tag vagyok. Nevem Ypsilon.
J
E’ szerént collegák vagyunk.
Y
Szükséges hozzá adnom, hogy én most a’ magyar földön is elhíresedtem ugyan; de Római gyarmat vagyok, ’s mi több? Görög eredetű.
J
Ugyan úgy e? Hm! hm! De már én olly régi hírrel nem dicsekedhetem. Én a’ háborús közép üdőben születtem, ’s meg kell vallanom, valami – bizonyos vitézi tűz bujdosik is ereimben, mellyet alig titkolhatok [.]
Y
Vettem észre. Az a’ bizonyos tűz – engedelmével – nem egyéb, mint otrombaság. Hanem most egyszer elfelejtem – Isten megáldja az Urat. (menni akar)
J
Uccse! nem a’ legszelídebb bötű; de még is vele megyek, ’s vagy megbékél egészen, vagy megverem ma. (Utána kiált) Hej hej! együtt mehetünk, én is arra megyek [.] (Melléje szövetkezik, ’s ölelgetni kezdi.)
Y finnyásan
Ne fárassza magát. Én magam is el tudok ballagni[.]
J
De ugyan hova siet ollyan igen?
Y
Ragasztéknak egy cselekvő ige mellé, hogy tudja [.]
J
Oh hát egy járatban vagyunk. Én is épen ragasztéknak készültem[.]
Y
Nem tudom hová.
J
De én pedig tudom. Több utazási tapasztalásaimból példát is hozhatok, ugy mint: lát-ja, bot-ja
Y bámulva, utóbb bosszúsan
Micsoda? – Hah ez még is sok, ez még is türhetetlen! – Hát orczátlan teremtése az Istennek, nem pirúlsz, oda tolakodni, hol csak nekem lehet helyem? Élhetetlen, nem tudod-e, hogy valamennyi név, valamennyi ige hangzik a’ magyar ajkakon, mind én nyomosítom meg azoknak ragasztékait? És mi vagy te, hogy így botránkoztatod a’ régi bötű rendet? – Lódulj előlem, vagy összetöröm poszka testedet.
J
Magyar bötű létemre mondom, te dühös Ypsilon, ha még tovább dörgesz, letöröm csúf szarvadat. Ki adott neked hatalmat illy éktelen szidalomra? – Régen ösmerem az Ypsilon had’ dölfét; de gondolván, hogy emberségesebb vagy a’ többi Ypsilonnál, nem tettem szemre hányásokat. Bohó szeles pára! szinte megbomlok fájdalmamban, ha meggondolom, hogy a’ fél magyar Hazát Ypsilon kórság gyötri. Mind csak Ypsilon, meg Ypsilon, meg száz ezerszer is Ypsilon úralkodik, a’ Krumplinál, Svábnál szaporább, holott felényire se volna szükségünk. – Most tisztúlj; mert összekonczollak[.]
Három helyesírás-történeti munka
