A nyelvek szintaktikai típusai
A nyelvek szintaktikai típusai
A mondattani tipológia a nyelveket aszerint osztályozza, hogy bennük a mondat felépítésének milyen tartalmi és formai elvei érvényesülnek.
Tartalmi tekintetben az ágens (a tényleges cselekvő) és a patiens (a cselekvés által érintett lény vagy dolog) jelölésének módozatai alapján különíthetők el típusok. A nominatív elvű nyelvekben a cselekvést, történést, létezést kifejező ige alanya egyazon nyelvtani formában, nevezetesen jelölt vagy jelöletlen alanyesetben (nominatívuszban, innen a típus neve), illetve az alanyiságot kifejező mondatbeli helyzetben jelenik meg, függetlenül attól, hogy intranzitív (tárgyatlan) vagy tranzitív (tárgyas) ige mellett szerepel-e; a tranzitív igék tárgya pedig valamilyen ettől különböző megformálást kap, tárgyesetbe (akkuzatívusz, ezért ugyanezt a típust akkuzatívnak is nevezik) vagy tárgyi pozícióba kerül. Egy kivételével ilyen minden európai nyelv, s ezeken kívül is a nyelvek jó része. – Az ergatív felépítésű nyelvek mondatstruktúrája ettől lényegesen eltér. Ezekben a nyelvekben (nominatív szempontból tekintve) a tárgyatlan ige alanyát és a tárgyas ige tárgyát tekintik egy kategóriába tartozónak, nevezetesen patiensnek, tehát annak a személynek vagy dolognak, akivel/amivel történik valami. (A gyerek szédül és Az anya öltözteti a gyereket jelentésű mondatokban egyaránt a gyerek-nek megfelelő szó lenne azonos alakban.) Ezt a patienst kifejező formát (mely rendszerint jelöletlen) abszolút esetnek vagy pozíciónak nevezik. A valódi ágens pedig (példánkban az anya jelentésű szó), mintegy a történés eredetét megjelölendő, egy speciális esetalakba, úgynevezett ergatívuszba kerül. Az abszolút és ergatív forma szembenállása természetesen kizárja a nominatív nyelvekben szokásos alanyeset és tárgyeset meglétét. Európában ilyen a baszk, a Kaukázus vidékén több tucat nyelv (avar, csecsen, abház stb.), a típus további képviselői találhatók Közép-Ázsiában és az amerikai indián nyelvek között. – Ugyanebből a szempontból elkülöníthetők még aktív típusú nyelvek (amelyekben a tárgyatlan ige alanya is kétféle esetben áll, aszerint, hogy valóban cselekvő-e; A gyerek fut és A gyerek szédül jelentésű mondatok alanya nem állhat azonos alakban; pomo és más indián nyelvek), hármas rendszerű nyelvek, amelyekben a tárgyatlan ige alanya, a tárgyas ige alanya és ugyanennek tárgya következetesen három különböző formában jelenik meg (a típusnak Ausztráliában van képviselője) és a (földrajzi előfordulásukról elnevezett) philippin típusú nyelvek, ahol az adott mondatban éppen hangsúlyos elem kapja meg a „kiemelés” azonos jegyét, a többiek szerepére pedig a szórend utal.
Formai tekintetben vizsgálódik a szórendi tipológia, aholis a szubjektum (a nominatív értelemben vett alany, jelölése S), az objektum (az ugyanígy értelmezett tárgy, O), és az ige (verbum, V) mondatbeli sorrendje a típusmeghatározás kritériuma. Az úgynevezett alapszórend veendő figyelembe, amelyet a lehető legegyszerűbb felépítésű, tehát minden kiemelés nélküli, jelen idejű, kijelentő mondatokban figyelhetünk meg. Minthogy a nyelvek tapasztalatilag megállapított univerzális vonása, hogy az alapszórendben az S mindig megelőzi az O-t, csak három típus képzelhető el, amelyeket az ige sorszámával jelölhetünk: VSO, SVO és SOV. Az I. típusba tartozik a berber vagy a velszi, a II. képviselője a legtöbb indoeurópai nyelv, de például a III.-é a latin.
