Határjelzések

Teljes szövegű keresés

Határjelzések
A beszédközlésben a szerkezetek tagolási egységeinek határvonalait a junktúra és a szünet jelzi. Csak abban az értelemben szupraszegmentális eszközök, hogy két egységet kapcsolnak össze, ill. választanak szét. a/ A junktúra valamilyen hangeszközzel (a hangszalagok pillanatnyi zárásával vagy – mint az én/je ejtésben – egyébként kötelező hasonulások elhagyásával) megjelölt szótaghatár alaktanilag elváló összetevők (szóösszetételek, szószerkezetek tagjai) vagy két frázis között. Alkalmazása a normatív beszéd része, a szerkezeti építkezés eleme. b/ Szünet megjelenése a beszédben a közlés szervezésével jár együtt. A közlő jórészt folyamatos artikuláció mellett szerkeszti közleményének további részét, és nyelvtani-szemantikai döntéseinek fordulópontjain megszakítja a beszédfolyamatot. Ennek tulajdonítható, hogy a szünetek időtartama akár 2-3 másodperc is lehet, valamint hogy a nagyobb szerkezeti egységek között megjelenő szünetek időtartama átlagosan hosszabb.
A szupraszegmentális tényezők szorosan összefüggnek. Ugyanúgy, ahogy képzésük módjai sem függetlenek egymástól, nyelvi feladataik ellátásában is kiegészítik egymás funkcióit (a hangsúllyal együtt jár a hangmagasság kismértékű megemelkedése vagy a szótag relatíve nagyobb időtartama). Realizációik normái az anyanyelvi beszélő nyelvi kompetenciájának része, hasonlóan a nyelvtani ismeretekhez.
A beszéd és az írás
 
A leglényegesebb elvi különbség, hogy a beszéd elsődleges az írással szemben. Az írás nem rendelkezik annyi saját eszközzel, mint a beszéd, vagyis kelléktára alapvetően szűkösebb. A beszéd szorosabban egyénhez kötött és fordítva: az egyén létének megszűnésével annak beszéde legföljebb magnószalag-relikvia, míg valakinek az írása függetlenebb az illető biológiai lététől. Az írással szemben a beszéd több dimenziós rendszer: olyan kísérőjelenségeken kívül, mint a taglejtés és arcjáték, számottevő tájékoztató szerephez jutnak az intenzitás tényezői és általában a szupraszegmentális elemek (hangmagasság, beszéddallam, hangerő, hangsúly stb.), míg az írásban ezeknek nagyon körülhatárolt lehetőségei vannak (írásjelek: vessző, pontosvessző, felkiáltójel, kérdőjel stb.). A beszéd több érzékszervnek szól, tehát szélesebb információs csatorna.
 
A suttogás
 
Ha a beszédfolyamatban a zöngeképzés elmarad, és az a beszélő akaratából és szándéka szerint történik, korlátozott tartalmú beszédjelenség, suttogás következik be. A hangképzés annyiban tér el a megszokottól, hogy alaphang a közlemény teljes szakaszában nem jön létre, mivel a hangszalagok zörejkeltő állásba húzódnak. A hangképző csatorna többi része azonban hiánytalanul ellátja föl adatait, sőt tevékenysége kompenzációs részműveletekkel ki is teljesedik. Mivel a zöngés és zöngétlen mássalhangzók azonos helyen és módon képzett változatai nem kizárólag zöngésségükben térnek el egymástól, hanem időtartamuk, kapcsolásuk módja, izomtevékenységük s még más sajátságaikban is. Suttogáskor ezek a képzési mozzanatok fontosabb szerepet kapnak, s pótolják a hiányzó zöngésséget. Ezért nem tévesztjük össze a bab és pap, a déd és tét és hasonló szópárokat.
 

Nyelvjárási szöveg több szempontú lejegyzése

Monografikus földolgozás az egyik szupraszegmentális elemről

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem