Alaktani rendszer
Alaktani rendszer
A képző szerkezete szerint egyszerű, ha egyetlen képzőelemből áll, mint a -g, a -z, a -hat/-het. Összetett képzőről akkor beszélünk, ha közvetlenül járul valamely tőhöz egy képzőhalmaz, melyet a nyelvtudat egységesnek érez. Ilyen például a -ható/-hető: megold-ható, megrendel-hető vagy a -ságos/-séges: jó-ságos, szép-séges. Az összetett képzővé válás útján van mai nyelvünkben a -hat/-het, a ható ige képzője + -né, a feltételes mód jele + -k, az egyes szám első személyű igei személyrag összekapcsolódásával keletkezett -hatnék/-hetnék képző: i-hatnék(ja van), me-hetnék(je van).
A képzők lehetnek egyalakúak vagy több alakúak. Egyalakú az -ít (bátor-ít, szép-ít) és a -ni (jár-ni, fél-ni). A több alakú képzők alakváltozatai különbözőképpen térhetnek el egymástól. A csupán magánhangzójukban eltérő képzők két- vagy háromalakúak. A kétalakúak magas–mély szempontból illeszkednek a szótő hangrendjéhez: -ság/-ség: katona-ság, pék-ség; -zat/-zet: csillag-zat, növény-zet; -asz/-esz: vad-ász, méh-ész. A háromalakúak az előzőn kívül ajakműködés tekintetében is illeszkednek: -kodik/-kedik/-ködik: ruház-kodik, eresz-kedik, öltöz-ködik; -dogál/-degél/-dögél: áll-dogál, men-degél, ül-dögél. Egyes képzők kezdő mássalhangzójukban térnek el egymástól. Ilyen az -ú/-ü, -jú/-jű: orr-ú, elmé-jű, az -i, -si alakváltozat: tanya-i, tanya-si vagy az -at/-et, -tat/-tet: ás-at, néz-et, olvas-tat, keres-tet.
A képzők funkciója új szavak alkotása. A származékszó szófaját tekintve a szóképzés két fő területe az igeképzés és a névszóképzés. Az igeképzés során az alapszóból különböző igefajokat (cselekvő, gyakorító, mozzanatos, műveltető, szenvedő, visszaható, ható) hozunk létre. Ezek a képzők járulhatnak igei és névszói alapszóhoz is: fest-et, sétál-gat, mos-hat (igéhez); szép-ül, helyes-el, só-z (névszóhoz). A táblázat jellegzetes igeképzőinket mutatja be a teljesség igénye nélkül.
A névszóképzés során a különböző szófajú alapszavakból valamilyen névszót hozunk létre. A képzők járulhatnak igéhez is, névszóhoz is: fut-ás, tanul-ság (igéhez); város-i (névszóhoz). A táblázat a leggyakoribb névszóképzőket mutatja be.
Az igenevek képzői közül a határozói igenévé szóalakzáró, mai nyelvünkben tovább nem toldalékolható. Kivételesen fordul elő – a régi nyelvet követve – a költői nyelvben, hogy utána toldalék áll: „Csönd. Ajkaim lezárvák.” (Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék)
Szófajalkotó szerepüket vizsgálva megkülönböztetünk szófajváltó, szófajtartó és szófajjelölő képzőket.
Szófajváltók azok a képzők, amelyek az alapszóból más szófajú szót hoznak létre: boldog – boldog-ít, szép – szép-ül, tanul – tanul-ás, hisz – hisz-ékeny.
A szófajtartó csoportba azok a képzők tartoznak, amelyek az alapszó szófaját megőrizve hoznak létre új szót: sétál – sétál-gat, olvas – olvas-hat, néni – néni-ke, Nagy – Nagy-ék.
Szófajjelölőnek azokat a képzőket nevezzük, amelyek egy szófaji szempontból pontosan meg nem határozható tőhöz járulva annak szófaját is megjelölik: csill-og, csatt-an, kopp-an, tám-asz.
