A magánhangzók és a mássalhangzók jellemzése
A magánhangzók és a mássalhangzók jellemzése
A beszédhangokat az artikulációjuknak megfelelően jellemezhetjük, illetőleg különféle szempontok szerint osztályozhatjuk. Ezek az osztályozási szempontok a következők: a szájüreg és az orrüreg szerepe, a hangszalagok részvétele a hangképzésben, a hangképzés helye és módja, az ajakműködés, valamint az időtartam.
1. A szájüreg és az orrüreg szerepe szerint megkülönböztetünk orális (csak a szájüregben képzett) és nazális hangokat (az orrüreg is részt vesz a képzésben). A magyarban valamennyi magánhangzó orális beszédhang; a nazális beszédhangok hatására, azok szomszédságában azonban nazalizálódhatnak, mint például a nem szóban az e vagy a manó szóban az a magánhangzó. Mássalhangzóink nagyobbik része orális hang: d, ty, s, cs, kisebb része nazális: m, n, ny stb.
2. A hangszalagok részvétele a beszédhangok képzésében. Ha a hangszalagok rezegnek, akkor keletkezik a zönge, illetőleg a zöngés hang. A magánhangzók mind zöngés hangok, a mássalhangzók pedig lehetnek zöngések: m, z, gy vagy zöngétlenek: p, sz, vagy h. A magyar mássalhangzók egy része párokat alkot, ahol a pár egyik tagja zöngés, a másik tagja zöngétlen hang, az összes többi képzési mozzanat azonban megegyezik a két mássalhangzó ejtésekor. Például a b zöngés mássalhangzó párja a zöngétlen p; a zöngés z párja a zöngétlen sz. A pár nélküli mássalhangzóink zöngések, például a nazálisok vagy a l (a zöngés j hangunknak van ugyan zöngétlen párja a kiejtésben, például, ha azt mondjuk, hogy kapj, de írásban ezt a zöngétlen j hangot is ugyanazzal a j betűvel jelöljük, mint a zöngés változatot). Suttogáskor minden beszédhangunk zöngétlenné válik, mivel ekkor a hangszalagok nem rezegnek (ún. suttogó állásban vannak).
